Palawan 7/12 – Út a városba és a bonyodalomba

zaqrack Post in Utazás,Tags: , , , ,
Comments Off on Palawan 7/12 – Út a városba és a bonyodalomba

Hú, ez hosszú lesz – de inkább nem bontom ketté, érezzétek át, milyen napunk volt. 🙂

Ahogy azt korábban említettem, a kemping után két éjszakát Puerto Princesa városában terveztünk eltölteni Shanghaiba visszarepülésünk előtt. Kettőt, mert olvastam, hogy eső esetén kétséges, egy nap alatt odaér-e a városba az ember, és nem akartunk kockáztatni + a városban és környékén is vannak azért látnivalók.

Szállásadóinkat megkértük, hogy foglaljanak nekünk hajót és jegyet a városba tartó minibuszra, majd összecsomagoltunk és vártunk…

P1130336

…és vártunk…

…és vártunk.

Mivel az előttünk elszállított csapat eltökörészett valamin, a hajó késett bő fél órát, de mondták, hogy nem gond, úgyis San Vicentéből megy a buszunk (nem Port Bartonból ahonnan jöttünk), onnan pedig óránként – kétóránként indul egy busz, átfoglalnak minket a következőre. A hajóút San Vicentéig nem volt sokkal hosszabb, mint Bartonból (itt jöttem rá, hogy a térképünk rossz helyen tüntette fel Port Barton-t), elkísért minket Thelma és a személyzet pár tagja is, mentek bevásárolni.

A parton elkísértek a minibuszig és búcsút vettünk egymástól. Mivel így csak a 11 órás buszt értük el, volt bő háromnegyed óránk az indulásig, körbenéztünk a piacon, vettünk rágcsálnivalót, isteni banánt, az utolsó negyed órára pedig beszálltunk a vadonatúk Toyota Hiace buszba – diszkózni – ugyanis bömbölt a zene. Tizenegykor pontban elindultunk, rajtunk kívül még két másik utassal. Örültünk milyen pontosan indulunk és hogy milyen kényelmes utunk lesz – ugyan három ülőhelyet vettünk, de mivel utólagosan összetákolt ülésekkel az általában 9 személyesre konfigurált kisbuszt 15 személyesre bővítették, így ez a 3 hely nem bővelkedett nagyon lábtérben – bár még messze nekünk volt a legjobb dolgunk.

Elindulás után sofőrünk első dolga az volt, hogy 15 fokra állította a légkondit, de szerencsére ez nagyrészt átfújt a fejünk felett. Második dolga az volt, hogy megállt az első sarkon és kiszállva a kocsiból jó tíz percet telefonált.

A következő óra eseményeire nincsenek szavak, kár, hogy nem kapcsoltam be a GPS-t a nyomkövetés miatt. Össze-vissza kanyarogtunk a kisváros és a környező falvak döcögős utcáin és egyesével szedtük fel az embereket. Mikor már majdnem tele voltunk még előre is beszálltak ketten, nagy meglepetésünkre egyikük helyet cserélt a vezetővel :-O és mentünk tovább. Mondjuk ezt nem bántuk, eddigi  sofőrünk elég fiatal és rutintalan volt, ez az újabb tempósan de biztonságosan vezetett.

P1130337

Kíváncsian vártuk, innen jobban járható út vezet-e a főútig, mint Port Bartonból. Nos, abban az értelmben jobb volt, hogy ezt négykerék meghajtás nélkül is végig lehetett járni (bár voltak azért veszélyesebb helyzetek), ellenben bőven dél volt mire kiértünk az útra, úgy kanyargott fel-le a dombokon és a dzsungelben. Itt-ott még aszfaltozva is volt, néha még teljes szélességben is.

Elégé megviselt minket ez a két óra döcögés, így örültünk, mikor fél egy körül megálltunk egy rövid ebédszünetre – mi mondjuk nem mertünk bevállalni az útszéli talponálló kínálatából semmit, de volt még rágcsálnivalónk meg banánunk. Az út további részén ugye már aszfalt volt, Ricsi már nehezen viselte a bezártságot és ide-oda fickándozott, bebújt az ülés alá, felmászott az előttünk levő ülésre – mindennek természetesen meglett az eredménye, hányt is egy jót. Szegény eléggé leamortizáltnak tűnt, az előző nap homok ment a szemébe ami jól begyulladt, így ott üldögélt szegény kicsit lehányt ruhában, miközben az egyik szeme kétszer akkorának tűnt, mint a másik. Azért jókedvű volt, félteni nem kell, edzett gyerekek ezek (meg mi is :))

Délután fél négy körül érkeztünk meg Puerto Princesa buszpályaudvarára, ahol lecsaptunk egy triciklis taxira, kialkudva egy kissé magas de azért elfogadható árat a szállodáig.

P1130346

Szállodánk a Dolce Vita Hotel volt, senki nem értette először, hova akarok menni, hiába vettem elő a legjobb olasztudásom (haha), majd megmutattam a foglalási papírt, mire mondták, hogy “ááááá, dolsze vítá otel!” – ettől fogva Barni örömmel mondta taxisofőreinknek hogy “women qu dolsze vítá otel”. Szóval szállodánk a város jobb és drágább szállodái közé tartozott, de úgy voltam vele, hogy két napra kijára  luxus (helyi viszonylatban luxus) a kempingezés után, belefér a 20000Ft/éj környéki szobaár négyünknek.

P1130352

Kellemesen a város központjában is volt, semmitől se túl távol, ez is fontos szempont volt a kitűnő értékelések mellett. Érdekes amúgy, hogy a kínai háromágyas családi szobák helyett is rengeteg szálloda kínál nemcsak 4, hanem akár 6 vagy 8 ágyas szobákat is – jó, persze, itt nincs gyerekszám szabályozás, gyakoribb a nagycsalád. Ennek azért örültünk, Kínában nem egyszerű négy fős szobát találni sem.

A szállodába kb. 20 perces döcögés után érkeztünk meg, a fiúk természetesen rettenetesen élvezték a motorozást. Bementünk a recepcióra, ahol már ott várt utazásunk meglepetése az asztalon egy újság formájában, rajta főcímként:

“KÖZELEG A HAGPUIT SZUPERTÁJFUN, VÁRHATÓ PARTOT ÉRÉS HOLNAP”

No hát ez kitűnő, gondoltam, majd gyorsan ellenőriztem az újság dátumát, nem-e egy nyárról itthagyott példányról van-e szó, mert ugye decemberben már nem jellemző, hogy tájfun jönne, pláne nem 4-es kategóriájú szupertájfun. Nos, az újság friss volt és a hír igaz.

P1130353

P1130370

Bejelentkeztünk, majd elkezdődött az információgyűjtés – ugye annyi előnyünk volt, hogy itt a szállodában már internet is volt, tehát meg tudtam nézni a friss híreket is. A tájfun valóban közeledett, de nagyon lassan és egészen biztosan jó messizről elkerülte Palawan szigetét. Azonban az előrejelzés szerint 60% esélye volt, hogy telibe kapja Manilát december nyolcadikán – mi ugye pont aznap szálltunk volna át az egyik repülőnkről a másikra – Manilában.

Több információt egyelőre nem gyűjtöttünk, reménykedtünk, hogy a tájfun vagy lassul, vagy gyorsul , vagy gyengül, és ezáltal a repülőink még fel/le tudnak szállni – mert volt ugye egy másik problémánk is – Ricsi szeme, ami egyre csúnyábban bedagadt, ezzel is foglalkozni kellett. Elszaladtam gyorsan pénzt váltani, mert eléggé elfogyott, addig a többiek kicsit összekaparták magukat, majd elindultunk be a városba, mert idefelé a taxiból láttam egy orvosi rendelőt és gyógyszertárat.

IMG_20141207_073354

Nem is volt messze, bár sajnos Indiához hasonlóan az útszéli járda itt se túl divatos és a forgalom se egyszerű, így kicsit nehézkes volt odajutni, de megoldottuk. Bementünk a rendelőbe és először a gyógyszertárnál érdeklődtünk, van-e valami recept nélkül kapható szemcseppük szemgyulladásra. Nem volt, de már szaladt is segíteni a recepciós hölgy (ne felejtsük el, mindenki folyékonyan beszél angolul, tehát a kommunikáció nem volt gond), hogy mi a gond és javasolta, hogy ugorjunk be a doktorhoz. Kötöttem ugyan utasbiztosítást, de ugye ezek mindig utólag fizetnek, ezért megkérdeztem mennyibe kerülne az orvosi vizit – kb. 500-1000Ft, mondta a hölgy, felvegyen-e a várakozólistára. Mondtuk, hogy persze, átmentünk a regisztrációhoz, ahol közölték, hogy örömmel felvesznek a listára de éppen tizenegyen várakoznak előttünk, ez egy bő két órás program lenne. Jaj.

Kérdeztük van-e más opció, mondták hogy van, itt egy kórház nem messze, esetleg átmehetünk oda az ügyeletre, de jelezték, hogy az azért egy drágább hely. Kérdeztem mennyire, 3-5000Ft körüli árat saccoltak, úgyhogy boldogan megköszöntük a segítségnyújtást és már úton is voltunk a kórházba (Shanghaiban ugye egy angolul beszélő orvosi vizit 10000Ft-nál indul, nemzetközi kórházban 25000Ft körül) Persze teljesen mindegy, mennyibe kerül, azt is kifizettük volna, a szemgyulladás nem móka.

Sétálva indultunk el, de erről egy idő után letettünk és beugrottunk egy taxiba. A kórházban elirányítottak az ügyeleti részre, ahol egyből sorra is kerültünk, kicsit mosolyogtak a problémánkon, de mondták, hogy persze, segítenek azonnal, fáradjunk át a hátsó helyiségbe.

Nos, a hátsó helyiség a műtő volt. 🙂 Itt vártunk, Ricsi már érezte a vesztét így persze sírt – nemsokára megjelent egy kedves doktorbácsi és elmondta, hogy az ilyen problémákat általában azzal kezelik, hogy orvosi tisztaságú vizet csöpögtetnek a szemre, kvázi átmossák, nem javasolja a szemcseppezést. Jó, legyen, mondtuk, mire már elő is került egy tasak infúzió, Ricsit az oldalára fektettük, mi Andival lefogtuk, a doktor meg a nővér gumicsövön csöpögtette az infúziós tasakból a vizet Ricsi szemébe, miközben Barni simogatta a lábát.

Öt perc múlva kész is voltunk, mondták ha nem lenne jobb, jöjjünk vissza holnap is, megkaptuk a számlát, majd a pénztárnál kifizettük a 2500Ft-os kezelési díjat vizittel, infúzióval, kezeléssel és boldogan – bár még mindig dagadt szemmel – mentünk tovább.

P1130373

Ezután elmentünk a közeli plázába “ez A plázánk” mondta Joseph még a kempingbe menet, ahol átvágtunk a hatalmas tömegen (a bejáratnál megintcsak az indiai tapasztalatokhoz hasonlóan mindenkinek ellenőrzik a táskája tartamát, megmotozzák, stb. -csak minket nem, mint fehér embereket). Bent bevágódtunk szupermarketbe és jól bevásároltunk egzotikus gyümölcsökből, rágcsálnivalókból, vízből és egyebekből. Ezt követően a pékségbe mentünk, ahol szintén nagybevásárlást tartottunk – az itteni péksütik -a kínaihoz képest- egészen válallhatók és olcsók. Ettünk még egy pár melegszendvicset is, majd visszaindultunk a szállásunkra.

Időközben ránkesteledett így a séta fel sem merült – de esélyünk se lett volna rá, a kijáratnál a biztonsági őr nem engedett el maga mellől, amíg az ellenőrzött licenszelt triciklis nem gurult oda hozzánk és be nem szálltunk. Hiába, itt a közbiztonság azért nem olyan, mint Shanghaiban.

A szállodában dacolva a szunyogokkal leültem az egy szem számítógép elé (valamiért a wifi nem működött a szobánkban, így a telefonról netezés nem jött szóba mint opció), hogy friss híreket szerezzek a tájfunról. Sokkolva ért a hír, hogy december 7-9 között az Air Asia az összes Manilába/Manilából induló járatát cakk-pakk törölte.

Na most ezzel mindössze két problémánk volt: Egyészt nyolcadikán mentünk volna át Manilába és onnan tovább Shanghaiba késő esti érkezéssel, másrészt pedig tizenkettedikére szólt a már korább befoglalt jegyünk Shanghaiból Budapestre – tizenkettedikén hajnal egy órára, tehát inkább 11-én estére.

Az Air Asia Fülöp-szigeteki call centere természetesen elérhetetlen volt, így első körben írtam nekik emailt, majd miután rájöttem, hogy ez nem lesz elég tovább próbálkoztam, és a kínai call center-üket el tudtam érni, ahol beadtam egy átfoglalási kérelmet december 10-re. Ez a körülmények miatt szerencsére nem került pénzbe, de a jóváhagyása az elérhető helyek függvénye, amire csak 48 órán belül adnak választ. Közben folyamatsan érkeztek a hírek a tájfun további lassulásáról, egyáltalán nem volt biztos, hogy tizedikén már repülnek majd a gépek…

Tehát nagyon úgy nézett ki, kettő helyett négy éjszakát töltünk -az amúgy kellemes- szállodában, és Shanghaiban összesen 24 óránk lesz arra, hogy összepakoljuk a lakás maradékát, behordjuk a raktárba, elbúcsúzzunk mindenkitől és mindentől és hazainduljunk. Nem hangzott jól.

Egyeztettem a recepción, hogy várhatóan +2 éjszakát maradnánk, illetve megkérdeztem, a másnapi földalatti folyóhoz tervezett, korábban lefoglalt túránk mikor indul (reggel 6:45), kiírtam Facebokra, hogy rendben és biztonságban vagyunk, ne aggódjon senki majd beállítottuk az ébresztőt és nemsokára lefeküdtünk aludni – nem mondanám, hogy könnyen ment az elalvás ekkora bizonytalanságban.

« Prev: :Next »