Az eredeti terv szerint a mai napon délben repültünk volna haza – na most ehhez képest még jegyünk se volt. De ne szaladjunk ennyire előre, valahol ott tartottunk, hogy egy nem túl hosszú alvás után hajnalban öklendezésre és rotyogásra ébredtem, ez bizony Ricsi volt, akire rájött a hányás és a cifrafosás. Nem is tudom mi hiányzott még…

Ez úgy hajnal fél ötkor történt… tisztába raktuk, majd pedig kiszaladtam a recepcióst felébreszteni, hogy ugyan aznap már akkor mégse mennénk a földalatti folyót megtekinteni. Mondta, hogy jó, de ez esetben ugyanúgy ki kell fizetni a lefoglalt jegyek árát. Szuper, gondoltam, mert azért ez nem egy olcsó móka ám, de mit volt mit tenni, nem tudtuk hogy lesz Ricsi, ha megyünk is valahova, inkább lazább programot szervezünk. Lemondtam hát, és visszamentünk aludni – a túra ugye fél hétkor indult volna, így volt lehetőségünk nyolcig aludni. Nem bántuk.

Ébredés után jött a nap első jó híre – a mai napon is törölték az erős hullámok miatt a barlangnéző túrát, így nem buktuk a pénzt. Kérdezték átoglalják-e másnapra – mondtam, hogy várnék délig, megnézzük hogy van a gyerkőc és mi a helyzet a repülőjegyünkkel és utána visszajelzek. Ricsi amúgy jobban volt, jókedvű és még reggelit is evett – azért óvatosan adtunk neki. Mivel kifogytunk tiszta ruhákból, igénybe vettük a mosodai szolgáltatást, meg akkor már megkértük cseréljék le az összekakilt ágyneműt is amit persze szó nélkül megtettek (még szép). Reggeli után az első utunk természetesen a reptérre vezetett.

Itt jelezték amit már tudtunk – a mai napon az összes járatot törölték, de holnap délután már ha minden igaz, mennek gépek Manilába. Ez ugyan jó hír volt, de sokra nem mentünk vele, mert holnap az kedd és keddenként nincsen az AirAsia-nak járata Manilából Shanghaiba. Annak meg nincs sok értelme, hogy átmegyünk Manilába és a reptéren vagy a közelében várunk egy napot, akkor már inkább itt, a bevált szállodában. A biztonság kedvéért azért felrakattam magunkat a várólistára, de tényleg csak B tervként – alapvetően azt vártam, hogy a szerdai gépre a átfoglalásunkat elintézik a nap folyamán és akkor kerül amibe kerül, átfoglalom inkább a Shanghai-Budapest jegyeket szombatra – a 24 óra alatt pakoljunk össze Shanghiaban elég meredek mutatvány lett volna.

A ma elkapott triciklis bácsi nagyon kedves és szimpatikus volt, így már a szállodába visszafele menet megállapodtunk vele, hogy elvisz egy városnéző túrára.

A városban az első állomásunka  parti sétány, azaz a Baywalk volt. Nagyon meleg volt aznap, így csak egy kicsit sétálgattunk az amúgy nem túl izgalmas parton, és persze megnéztük a város karácsonyfáját is.

A következő állomás a város katedrális volt, ahol épp mise volt – és mindenki szépen ünneplőben ült és énekelt – nem vagyunk nagy templomrajongók meg megsérteni sem akartunk senkit, így a rövidgatyáinkkal meg nyári ruháinkkal inkább csak kívülről nézelődtünk.

A Fülöp-szigetek ugye jelentősen kivette a részét a második világháborúból is, ennek sok emléke maradt – például a katedrálissal szemben levő tér is a Plaza Cuerto, ahol anno a japánok lemészároltak nem kevés amerikai és filippínó katonát. Most már szerencsére csak a gimnazisták gyakoroltak a másnapi ünnepségen előadandó táncukat.

Innen a reptér mellé egy második világháborús múzeumba vezetett az utunk – ez a múzeum tavaly nyilt és a város egyik legjobb látnivalója. Már eleve azzal kezdődik a dolog, hogy egy tökéletes állapotú régi Buick meg egy amerikai katonai dzsip áll a bejárat előtt, amibe be is lehet ülni. Mondanom kell, hol töltötték a fiúk a következő fél órát amíg Andival körbejártuk a múzeumot? 🙂

A kiállítótermek mennyezete egy igazi ejtőernyő és a képek mellett sok korabeli tárgy és érdekesség is látható. Nem vagyunk se hadi, se történelem rajongók, de ez a múzeum tényleg érdekes volt. A fiúknak meg elég volt a dzsip. 🙂

Innen még a szuvenírközpontba vezetett az utunk, ahol feltakonkoltunk még némi fincsi szárított banánnal meg hűtőmágnessel, majd vissza a szállodába. Kellemes három – négy órás volt a városnézés, tetszett. Ha a város legtöbb nevezetessége nem is nagy szám, a múzeumért már megérte.

A délután a pihenés jegyében telt, hogy a fiúk kicsit regenerálódjanak. Sikerült annyira regenerálódniuk, hogy Ricsi kidöntött  egy pálmafát a szobánk előtti kis díszkertben… 🙁

Lényeg, hogy jobban voltak, így jeleztem, hogy mennénk másnap a föld alatti folyóhoz. Délután pedig felhívtam az Air Asia-t akik mondták, hogy rendben van a repjegyünk, egy órán belül küldik a visszaigazolást – így is történt.

Ennek örömére este is bementünk a városba, először Andinak néztünk egyet a helyi színes leggings-ből, de sajnos nem volt a méretében. Vicces volt, hogy a személyzet hozott nekem egy kis sámlit, amíg próbafülkére sorban álló Andira vártam. Ha már mást nem, ragasztószalagot azért vettünk, hogy az utolsókat rúgó hűséges lila bőröndünket megfelelően tudjuk majd lezárnni hazafelé – kvázi megünnepeltük repülőjegyünket. 🙂

Utána éttermezni mentünk, a szálloda étterme kicsit túl is volt árazva meg nem is volt túl jó, meg amúgy is valami könnyedebbre vágytunk, így a wikitravel-ről kinézett Ima’s restaurant vega éttermet vettük célba. Andi kicsit elborzadt a benti állapotokat meglátva (nem volt bent senki és összesen 3 lámpa működött az étteremben), de szerencsére nem volt miért aggódni, nemsokára jöttek más vendégek is, az étel pedig nagyon friss volt és egész finom – kis mexikói beütéssel. A fiúknak rendelt pizza persze nem volt nagy szám, de pl. a guacamole hibátlan volt és az én babos burritom is jólesett + Andi szendvicse is rendben volt. Vacosra közben Andival egykorú National Geographic magazinokat nézegettünk. Érdekes volt 🙂

Este vissza a szállodába, szerencsére hamar sikerült triciklit fognunk, a kb 16 éves sofőr, Rex nagyon aranyos volt, jót beszélgettünk az úton. Este pedig még megvártgam amíg felébrednek amerikában az utazási irodások, és elintéztem az Aeroflot jegy átfoglalását – szerencsére a hitelkártya tranzakciót is elsőre engedélyezte a CIB bank, így relatív simán mentek a dolgok. Azért ez még eltartott éjjel egyig, de legalább a többiek rendben aludtak. 🙂

Reggel hatkor pedig ébresztő volt, mert ezúttal végre tényleg elindult a túra a földalatti folyóhoz – velünk együtt.