Vendégposzt: Marianne

Panda Post in Vendégposzt,Tags: , ,
6

Az elmúlt napokban még futni sem volt energiám, nemhogy blogot írni, szóval elnézést mindenkitől. Persze Peti megírta, hogy egy darabig nem jelentkezünk, azért mégis csak pofátlanság, hogy nem jegyezzük az eseményeket. Én most leírom röviden, dióhéjban az elmúlt hetet, Marianne meg majd elmeséli a benyomásait. (Peti fog gépelni. 🙂 )

Hétfő reggel elindultunk a reptérre a maglevvel. Barninak nagyon tetszett, csak bámult ki az ablakon. 430km/h-ra gyorsultunk fel, és tényleg nagyon klassz volt.  A reptérre elég hamar kiértünk, a gép is késett picit, de aztán egyszer csak megjelent a Nagyi, felkapta Barnit. Teljes döbbenet, aztán 2 perc múlva már feloldódott a hangulat.

Még aznap elmentünk a parti sétányra, és fel a Financial Center-be megnézni a kilátást. Elég szép idővel várta Shanghai a látogatókat. Este aztán fáradtan bedőltünk az ágyba. Másnap a Bundnál sétálgattunk, az eső esett. Voltunk a Yu Yuanben, a Guyi Yuanben, a Nanjing Lun sétáltunk a napsütésben, leégtünk, eltévedtünk, szóval izgalmas napok voltak. Egy biztos: Barni egy hős, mert rengeteget mászkáltunk, és alig nyafogott. Kedden megyünk Pekingbe. Ez is biztos izgalmas lesz, képek és beszámoló várható!  🙂

Marianne:

Shanghai szép, de nagyon. És nagy, de óriási. És meleg, de borzalmasan. – de mindez kit érdekel, mikor itt van Peti, Andi és BARNI.

Nagy várakozással indultunk el és egy kis félelemmel, hogy bírni fogjuk-e a hosszú utat. Bírtuk, méghozzá nagyon jól. Érdekes volt a moszkvai reptér, ami egy picit lepusztult, nagy vasútállomásra emlékeztet inkább. A megérkezésről már Andi írt – egy kicsit megijedtem, mikor Barninak legörbüt a szája, de nagyon okos, és hamar felfogta, hogy ki ez a háromdimenziós nagyi.

Tényleg nagyon sok mindent láttunk már, de egy hét után ma éreztem először, hogy talán néha tudom merre járunk. Nem biztos, hogy ez Shanghai miatt van, lehet, hogy az én tájékozódási képességeim korlátozottak.

Amikor valahova utazom, általában nemcsak a helyek, de a hangulatok és az emberek viselkedése ragad meg inkább. Itt az a benyomásom, hogy barátságosak, mosolygósak az emberek – “ugye így van? Neked nem ez a benyomásod?” – kérdem Petit, aki sokat sejtetően mosolyog. Nem tudom, ez most igent vagy nemet jelent.

Az időjárás szörnyű, megszokhatatlan, főleg egy korombeli nőnek, akiről még télen is néha dől a víz. A párás, meleg, napos idő miatt a People’s park-ot se tudtam élvezni – alig vártam, hogy odaérjünk az árnyékba a hosszú, napos sétálóutcán – de nem is volt árnék, és az árnyékban is ugyanolyan meleg van, mint a napon, meg pára meg izzadás.

Mielőtt elindultunk, azt mondták, hogy a kínaiak köpködnek, böfögnek és a fülüket piszkálják. Ezzel szemben egy köpést láttam, sok ásítást, nem hallottam egy böfögést sem – Peti szerint csak szerencsém volt. 🙂

A kaják várakozáson felül finomak – bár biztos az enyhített változatot rendelik nekünk a gyerekek. Azért nem enném meg a békát, az angolnát, se a kagylót.A taro jó volt, a gyümölcsök finomak, érdekesek.

Nekem egyelőre még nem hiányzik a tejtermék, de lehet, hogy három hónap után én is elepednék egy kis juhtúrós sztrapacskáért.

Az egészben a legszuperebb természetesen Barnabás. Nagyon-nagyon jól lehet vele kommunikálni, mindent megért, mindent ismétel. Nagyon gyorsan kiismeri az új helyzeteket, megtanulja az új szavakat. Csak nagyon ritkán hisztizik, főleg amikor fáradt,  de akkor is csak picit.

Pénteken este Lacival elmentünk itthonról és Barni sírt utánunk. Már előre félek az elválástól, úgyhogy jöjjön a következő csapat gyorsan, bár hagyhatunk Petiéknek egy kis időt pihenni – részemről október végén visszajövök, hadd örüljenek!


« Prev: :Next »