Történt ma este, hogy egy hosszúra nyúlt vacsora és fürdetés után én leheveredtem a kanapéra ügyeket intézni, Andi pedig felöltözött és elindult az esti futást megkezdeni.

Kiment az ajtón, becsukta, és fél perc múlva visszajött…

“Ellopták a cipőm!” – mondta szomorúan. És ez csak a kezdet volt…

Csodálkoztam nagyokat, hiszen egyrészt ez itt nem nagyon szokás, másrészt meg hónapok óta kint tároljuk a cipőinket az ajtó előtt a helyi szokásoknak megfelelően – és nem csak mi, hanem a ház lakóinak legalább fele. Ráadásul ugyan csinos rózsaszín mintás fekete cipőről volt szó, de azért mégiscsak a Decathlon áruház futócipő-palettájának az alsóbb végéről került hozzánk.

Kimentem a folyosóra és nyomozásba kezdtem. Gondoltam lehet csak a takarítónő rakta arrébb, vagy gyerekek szórakoztak a házban és eldugták valahova. A szekrényben megtaláltam a babakocsinkat – jó,  ez komolyabb érték, és szerencsére a helyén van. A többi cipő is mind ott volt, ahova raktuk. Keresgéltem, nézelődtem, és a tűzoltókészülékes szekrényben megtaláltam…

egy táskát.

Hát ez meg hogy kerül ide? – csodálkoztam. Belenéztem a táskába, volt benne egy fényképes céges belépőkártya, jegyzetfüzet, mindenféle kínai jegyzetekkel, egy hordozható merevlemez, iphone kábel, fényképek, egy sapka, némi lim-lom, de semmi más. Se pénztárca, se telefon, se számítógép, se bármi, amiből tudnám, kié lehet. A fényképen az arc nem volt ismerős a házból vagy a környékről.

Gyanús volt a dolog, ezt biztos nem valami szerelő hagyta itt. Kezdett összeállni a kép – illetve egy lehetséges forgatókönyv: Adott egy tolvaj, aki valamilyen módon ellopja a táskát az utcán, elszalad vele. A lakóparkunkhoz érve szépen nyugodtan besétál, hogy az őröknek ne tűnjön fel, bemegy az első házba amit nyitva talál (és a mienk pont a bejárat mellett van), felmegy egy tetszőleges emeletre, ahol senki nem zavarja, és megnézi a szajrét. Kiveszi a táskából az értékeket, a többit bedugja a szekrénybe, hogy ne tűnjön fel másoknak elsőre, és ha már itt jár, kicsit körülnéz. Megtetszik neki a helyi férfiméretnek pont megfelelő 40-es menő edzőcipő, felkapja, és elmegy.

Lehetséges, hogy ez történt? Nem tudom. Mindenesetre logikusnak és ésszerűnek tűnik, és Andinak is eszébe jutott, hogy délelőtt furcsa zajokat hallott kintről. Sajnos ettől még nem lesz meg a cipő, és a szerencsétlen károsulthoz sem kerül vissza a táskája.

Kicsit felkészültem a szótárból, és lementem a kapuhoz a biztonsági őrökhöz.Előadtam a sztorimat. Mivel a kínai tudásom még meglehetősen hiányos, valami hasonló történetet sikerült átadnom:

“Jó estét, a 12-es épület 11-ik emeletén lakok, két problémám van. A lakásunk ajtaja előtt vannak cipőink. Az egyik párat ellopták. Kerestük, de nem találtuk. De a tűz-izé szekrényben találtam ezt a táskát. Nem tudom kié. Nézze meg, van benne fénykép, műszaki cucc, sapka, de nincs pénztárca vagy telefon. Szerintem valaki ellopta és ő vitte el a cipőnket is.”

(mindehhez a szótárból kinéztem a lopni, cipő és szekrény kulcsszavakat :))

Az üzenet átment (bár néha nagyon kikerekedett szemmel nézett rám vissza a fickó), majd visszakérdezett, hogy melyik emelet, melyik épület, és hogy csak a cipő tűnt-e el. A táskában levő dolgokat is megnézte, majd vad walkie-talkizásba kezdett.

Mire két perc múlva odaért két másik őr, egy kisebb akciójelenetnek lehettem szemtanúja. Ép kifele sétált két néni a lakóparkunkból, akikre gyorsan rárepültek és elkezdték kipakoltatni a táskájukat. Na mondom, szegény nénik, most miattam zaklatják őket.

Kiderült, hogy mégsem, a két néni táskája ugyanis tele volt szórólapokkal! Igazi szórólapbűnözőket fogtak! Elkobozták a papírokat, majd elzavarták a néniket. Cipő nem volt náluk (mármint a lábukon levőn kívül).

Eme kis jelenet után elkezdtek velem foglalkozni – a másik őrnek (gondolom brigádvezető vagy ilyesmi lehetett) átadta a sztorit az akinek korábban elmeséltem, utána pedig ez a másik illető elkezdett kérdezgetni tőlem, de valami olyan nyelvjárással ékesítve, hogy minden mondatát el kellett, hogy ismételje a másik fickó, hogy megértsem úgy-ahogy.Továbbra is fennáll a helyzet, hogy nagyjából el tudom mondani, amit szeretnék, de sokkal kisebb eséllyel értem meg amit válaszolnak.

Ezután, a táska tartalmának ismételt áttanulmányozása után, kihasználva a korábbi akcióban zsákmányolt dolgokat, felvették a “jegyzőkönyvet” egy szórólap hátuljára. El kellett mondanom, mióta van kint a cipő, mikor észleltük az eltűnését, milyen cipőről van szó (a “női-fekete-nagy-futásra való” címszavakkal tudtam körülírni, ezúton is elnézést kérnék Anditól a harmadik jelző miatt ), más eltűnését észleltük-e.

Felírták a lakásunk számát és atelefonszámomat is, és elmondták, hogy körül fognak nézni a házban és a környéken, és ha találnak bármit, értesítenek. A táska további várható sorsáról nem kaptam tájékoztatást. Ezután tisztelegtek az őrök, és én tovaindultam, hogy vegyek egy kis barackot a sarkon, ha már lejöttem a kellemes esti 30 fokban.

Hazafele még körbenéztem pár másik emeleten, sok cipőt láttam, bicikliket, esernyőket, egyebeket, de Andi szeretett futócipője sehol. Lehet azóta is szalad benne a gonosz tolvaj, hallgatva az ellopott iphone-on a zenéket.

Szóval ez esett meg velünk ma.A második lopáskár ami megesett mióta itt élünk – korábban a bicajomról lopták le a hátsó lámpát, ami nem nagy veszteség, de annak fényében különösen furcsa, hogy még a sajátomon kívül egyetlen bicajon se láttam világítást…

Mindenesetre ezek után elkönyveltük az 5700Ft-os anyagi (még szerencse, hogy itt ilyen olcsók a cipők) és az ennél valamivel komolyabb lelki veszteséget, majd becuccoltunk a folyosóról, természetesen beleértve a babakocsit is.

És picit kevésbé bízunk a közbiztonságban.

Update: ma délelőtt elkezdtek extra kamerákat felszerelni a bejáratnál. Hogy ez véletlen egybeesés-e, vagy a mi esetünk is közrejátszott az ügyben, azt nem tudom, mindenesetre kellemes fejlemény. 🙂