Az általános benyomások után következzen  élménybeszámoló első része (még lesz három másik!) – sok képpel! A krónikás Andi, de Peti néhol belekontárkodott dőlt betűvel, illetve a  és képaláírásokkal is ő bajlódott 🙂

Reggel korán felkeltünk hat előtt pár perccel, gyorsan összekészültünk, a ház előtt fogtunk egy taxit a maglevig.

Ott felkaptunk némi reggelit elvitelre, és negyed 8ra már a reptéren voltunk.Reggeliztünk egy jót, Barni bámulta a repülőket, meg a csomagszállító kis autókat rágyógyulva az üvegre, majd bemondták hogy a hongkongi gépre a beszállás megkezdődött. Mármint a mienkre, mert csak ennek a cégnek megy egy nap 19 főleg szélestörzsű járata, reggel pont 20 percenként + persze más cégek is repülnek ezen az útvonalon… Klassz volt, mert Barni miatt előremehettünk.

A repülőn Barni egyből kapott pár színes ceruzát, meg firkálható papírt, színezőfüzetet, stb. Királyi kiszolgálást kapott, főleg hogy nemsokára hozták a gyerekmenüt, ami a következőből állt: gyümölcssaláta, mazsolás zsömle vajjal, almalé, és a főétel goffri volt fahéjas almával. Rossz dolga volt, mi???:)

Mi meg hülyék voltunk, hogy teletömtük vacak cukros péksütivel reggelire, de hát nem ehhez szoktunk. Nem baj, a Cathay Pacific-nek (azaz Dragonair, mert kínai járatról volt szó) volt min javítania a korábbi tapasztalatok után.

Barni nagyon jól bírta a repülést, bár a vége felé már picit nyűgös volt. A gépről leszállva megpillantottuk a repteret. Hegycsúcs a távolban, kék ég, szikrázó napsütés és az egyik repülőgép farkán egy hatalmas virág. Hol vagyok? Hawaiin??? Már itt tetszett a dolog.

A reptéri mosdóban volt egy ajtó, a képen egy felnőtt és egy baba figurával, ahogy fogják egymás kezét. Az ajtó másik oldalán a fülkében egy felnőtt, és egy picike baba-WC. Én ilyet még nem láttam, de nagyon cuki megoldás, az biztos. 🙂

A gyorsvonat a reptérről a belvárosba visz kb. 20 perc alatt, Barni közben be is aludt, pedig gyönyörű a táj.

A vonat nemcsak azt mutatja a kijelzőn, melyik állomás következik, hanem azt is, hogy a két állomás közti útból mekkora részt tettünk már meg…

Az állomáson fogtunk egy taxit, de csak miután Peti összes nyála kicsorgott egy biciklire a liftben.

A közlekedés baloldali, a taxi hátuljában pedig akkora a hely, hogy egy elefánt is beférne. Nem mondom hogy a Shanghai-i taxik kényelmetlenek, de ez még jobb. A taxiból kiszállva meglepődünk: ja, hogy kell adni borravalót? 🙂 Hát azt már rég nem adtunk, most furcsa is. 🙂 Kelleni itt se kell, de azért illik, és nem utasítják vissza. A szálláson délben még nem lehetett becsekkolni, és Barni amúgy is felébredt időközben, ezért elmegyünk ebédet vadászni.

Valami nagy esemény lehetett a városban az előző hétvégén, mert minden szállodai szobaár legalább dupla volt szombat estére – pedig gondolkoztunk, hogy egy nappal hamarabb jövünk sajét költségen + egy éjszakát rádobva.

Egy vietnámi étteremben kötünk ki, ahol mindent megszórtak darált sósmogyoróval, így Barninak nem könnyű olyan darabot halászni, amit megehetne. A kaja nem rossz, de nem vágom hanyatt magam tőle, sőt. Mindegy, majd holnap!

Vissza a szállásra. A szoba nagyon klassz.

Barnival alszunk keveset, addig Peti laptopot vadász a városban. Illetve elmegy a boltba, ahol korábban emailben már berendelte a kért modellt. Ez most nem saját kedvtelés, haldoklik a céges laptopom, SOS kell egy cseredarab. Viszont ha már jövünk Hongkongba, használjuk ki az olcsó árakat…

Ébredés után felkerekedünk, és a közeli piacon bóklászunk, majd villamosra szállva a Hongkong parkba megyünk.

A gyerekjátszótér, és a trópusi madarakkal kerített rész bezár mire odaérünk, de azért látunk pár szép példányt. Mindenütt gigantikus, hatalmas, gyönyörű fák, a park közepén tó, amibe egy szökőkútból folyik a víz, a tóban virágok, teknősök aranyhalak.

Elsétálunk egy magyar család mellett is, de hajt a felfedező vágy, így nem állok le társalogni. A park felső végében a fogaskerekűre várnak rengetegen. Ez visz fel a Peak-re, ahol az egész várost be lehet látni. A sor rettentő hosszú (másfél órás kb.), ezért aztán megyünk tovább, mégse hétvégén kéne ezt alapon. Pedig szokatlanul gyönyörű tiszta a levegő, biztos szép lehetett a kilátás – persze biztos sokan akarták látni már csak pont ezért is 🙂

A komp felé indulunk (a híres Star Ferry). Oda-vissza hajókázunk picit, mert a túloldalon sorban állnak (ülnek) a Chanel bolt előtt az emberek :D. Igen, akkora tömeg volt bent, hogy korlátozták, hányan mehetnek be. Leginkább luxusboltokkal: Versace, Gucci, D&G, Chanel, LV, van tele a Nathan road és Kowloon déli csücskének környéke, ezért nemigen mutatunk érdeklődést. Éttermet keresni a luxusboltok között nem nagyon volt kedvünk, ezért inkább visszamegyünk a mi kis szigetünkre (ami amúgy sokkal inkább belvárosnak mondható), és ott nézünk harapnivaló után.

Az esti forgatagban találunk egy jónak tűnő kínai éttermet: Rose Restaurant. Barnabás mindenáron az asztal tetejére akar mászni, vihog, túl van pörögve. Nem csoda. Egyedül Peti nem rendel jót, túlteng benne a tengeri herkentyű mánia mióta itt vagyunk. Ilyen halaspultok után nem is csoda…

Barni a neki rendelt rizsől, és az én klub spagettimből falatozik, Peti turkálja a saját száraz és íztelen tésztáját, végül kieszi belőle a herkentyűket, és benyomja Barni maradékát, az legalább jó.

A szállásra érve aztán bedőlünk az ágyba. Én nem tudok nyugodtan aludni attól a hatástól, amit a város gyakorolt rám, ezért 4 körül fotózgatok az ablakból.

A szálloda másik oldala a temetőre néz, ott olcsóbbak a szobák. Ez nem zavarna, de kisebbek is, és nem fért volna be a babaágy. Ezért kértünk drágább panorámás és nagyobb szobát. Szerencsére a céges költségkeretbe ez is pont belefért :)) Gyönyörűek a fények. Szép ez a város. Holnap többet is látunk belőle remélhetőleg.