Kora reggel Peti lábujjhegyen kiosont a szállodai szobából, hogy elintézze a vízumot (illetve hogy sorbaálljon még egy órát kapunyitás előtt a vízumirodánál), mi még aludtunk egy keveset.

Úgy terveztük, hogy visszamegyek Barnival a Hongkong Parkba, megnézni a madaras részt, meg a játszóteret, de Peti olyan gyorsan végzett, hogy a villamosmegállóban találkoztunk is, és inkább a Viktória Parkba mentünk. Ez triplán jó ötlet volt, egyrészt ott van közvetlenül a számítógépbolt mellett, ahova vissza kellett ma mennem átvenni az új gépem, másrészt a Body Shop is itt volt, mert beígértem Andinak már rég, hogy randalírozhat kicsit a bankkártyánk terhére + persze látunk még egy parkot 🙂

A parkban volt óriási csúszdapark Barninak, meg egy olyan medencés rész, ahol a modellhajókat lehet úsztatni.Volt is egy sebesen száguldó, és kanyargó kis távirányítós motorcsónak, Barninak (és Apának) nagyon tetszett.

Aztán átmentünk a játszótér részre, ahol nem igazán tudott szegényke játszani, mert a csúszdára tűzött a nap, felmelegedett, és égette a kis popóját.

Sétáltunk hát tovább, az egyre erősebb melegben kicsit elpilledve, fotózgattam, majd átnyújtottam  Petinek a fényképezőgépet, ami ezzel a lendülettel a földön landolt. Tönkrement. (De legalábbis az objektív kitolva maradt ésnem reagál a bekapcsolásra. Talán javítható még. Nagyon szerettem ezt a kis gépet (Canon IXUS 850IS, még anno az USA-ból rendeltük, aztán el is hagytuk pár héttel később egy Brémába tartó vonaton, majd pedig rendeltünk egy ugyanilyet, úgy megszerettük)  Teljes letargiában voltam, és csak reménykedtem, hogy legalább a képek nem vesztek el. Peti persze nyugtatott (miközben láttam hogy majd felrobban), hogy a legjobb helyen történt ez a kis baleset, és hogy legalább olcsóbban kapunk itt újat. Viszont a délelőtt második feléről így képek nincsenek…

Ebéd előtt egy kis vásárlásba folytottuk bánatunkat (a park környéke Causeway Bay az egyik legnagyobb bevásárlónegyed Hongkongban), vettünk új számítógépet, Body Shop termékeket, Barninak pár autót szülinapi ajándék gyanánt. Van tűzoltóautó, rendőrautó, mentőautó, és hongkongi taxi. Teljes a készlet! 🙂

Hazafele beültünk kajálni egy japán étterembe. Hongkongban ebédidőben sok-sok szórólapos ember álldogál az utcán, mert Shanghai-jal ellentétben itt nem a földszinten, az utcafronton van a legtöbb étterem, hanem az épületek belsejében, az emeleten, így elég nehéz észrevenni hol mi van. (Gondolom az utcafronti boltok nagyon drágák. Shanghaiban amúgy az utcafronton ÉS az emeleteken is vannak éttermek :)). Begyűjtöttünk 3-4 szórólapot, majd kiválasztottuk a leginkább tetsző éttermet. Az étteremben természetesen egy kis sushit ettem, Peti rament. 🙂 Nagyon jó volt. 🙂 Hongkongot szokás drága városként emlegetni, de mivel nagyon durva a verseny a szolgáltatók között, ezt nem annyira érezni. Ketten megebédeltünk ebben a nagyon hangualtos és tiszta japán étteremben 3200 forintból. A sushi konkrétan feleannyiba került, mint a kedvenc Shanghai-i japán éttermünkben, holott az se drága. Jó, persze, olcsósított ebédmenü, de akkor is…

A délutáni alvás közben Peti dolgozott, majd fényképezőgépet vadászott. Mire felébredtünk, haza is érkezett egy gyönyörűséges Canon géppel. (alig akarta a kezembe adni… 🙁 ) Gyorsan kellett cselekedni, az nem lehet, hogy pont Barni szülinapjáról ne legyenek fényképetk!!! Az a furcsa helyzet volt, hogy az alsó- és középkategriás gépek alig, vagy egyáltalán nem voltak olcsóbbak, mint otthon. (persze mielőtt elindultam, a neten feltérképeztem az otthoni és a helyi árakat. Vásárolni csak tudatosan jó :)) Ellenben ez a gyönyörű és profi kompakt gép (Canon S95), amivel már régóta szemezek, az otthoni 100e helyett itt 72e Ft-ért a mienk lett, világszerte érvényes garanciával, teljesen legálisan. És ebben benne van kb. 10000Ft értékben ajándék kiegészítő. így sem olcsó, de egyrészt ennyi belefért (telefonvásárlás elnapolva…), másrészt mindent az olvasókért, a tökéletes képminőségre törekszünk! 🙂 Szóval ettől a sortól kezdve már az új géppel készült képek következnek! 🙂

Késő délután, hogy teljes legyen a szülinap, lementünk a tengerpartra a sziget déli csücskére (Stanley Bay).

Busszal mentünk kedves kis hegyi utakon kanyarogva (A buszjegy ára vonalfüggő, pl. egy ilyen erősen meredek hegyi úton fél órás útra 200Ft, ha nem végig utazol, kevesebb… Inkább nem is kommentálnám…). A felső szinten utaztunk, ha már emeletesek a buszok is! 🙂 Barni ámult bámult a tengerpart láttán, és nagyokat sikongatott méltatlankodva, mikor a víz a lábát mosta. 🙂

Buzdításomra homokvárat építettünk, és nagyon élveztük, míg el nem mosta az alkotást a víz.

Később Barni a tenger ellen játszott, és a partról a kis markocskájában felszedett homokot dobálta vissza a tengerbe. Hiába mondtam neki, hogy így hajmosás lesz este, amit utál, nem hallgatott rám. 🙂

Hazafele a busz felső szintjének üvegére tapadva utaztunk, Barni nézte az utat előttünk, meg a szembe jövő forgalmat és hangosan rikoltozott örömében amikor bátrabban vett a vezető egy-egy kanyart, mi meg a naplementében gyönyörködtünk, ahogy a tenger, és a hegyek mögött világított a távolban.

A belvárosba érve egy pékségben szereztünk mini tortácskákat, meg gyertyát, és vacsira pár szendvicset. Ez is egy fantasztikus dolog itt, hogy van normális cukrászda (most már Shanghaiban is egymást érik a pékségek (pár éve még úgy kellett vadászni a kenyeret, de a cukrászsütemények vagy íztelenek, vagy ehetetlenül édesek).  Vettünk pár gesztenyekrémes-gyümölcsös kosárkát, tonhalas, és sonkás szendvicset, egy mangókrémmel töltött palacsintát és irány haza a szállodába.

A szálloda ötödik emeletén levő teraszra kiülve meggyujtottuk a gyertyákat.

Barni nagyon lelkes volt, de a gyertya jobban érdekelte, mint a süti. Kétszer is meg kellett gyújtani őket, és el is fújta nagyon ügyesen. Harmadszorra már túl közel hajolt a lánghoz, ezért megfosztottam a szórakozásától. A sütiből nem evett, mindössze egy fél szem epret csórt le az egyik tetejéről.

A szobában még autózott kicsit lefekvés előtt, aztán letettük aludni. Én szundítottam vele együtt, Peti szegény meg dolgozott tovább éjfélig a teraszon.