Nyaralásunk második napján Taohua (annyit tesz, hogy barackvirág) szigetét terveztük felfedezni.

Annyit tudtunk, milyen látnivalók vannak a szigeten és honnan indul a komp. Minden más rugalmas volt még a nap elején, mikor kilenckor telefonon ébresztett a recepciós, hogy megjöttek a buszjegyeink. Mivel ezt csak készpénzel lehetett kifizetni, és a kisebb szigeteken ki tudja van-e bank (az elővigyázatosság amúgy megalapozottnak bizonyult, nem nagyon van bank), ezért még kijelentkezés után elmentünk egy bankba készpénzt felvenni.

Sajnos egy helyen rosszfele kanyarodtunk, így a 10 perces út a kikötőhöz fél órás lett. Sebaj, legalább útközben kitűnő töltött batyut és péksüteményt tudtunk vadászni, igaz az előbbit külföldi áron, mert simán a duplájáért adták nekem – de nem álltam le 20Ft-on vitatkozni.

A kikötőbe érve megvettem a jegyeket – szóltak, hogy siessünk, mert 3 perc múlva indul a komp. Jó kis futás lett belőle – de még a rohanás közben sikerült vennem egy térképet a szigetekről 3Y-ért egy bácsitól – és ez volt a nap legjobb döntése, a következő két napban nélkülözhetetlennek bizonyult a térkép 🙂 Felugrottunk a kompra, és már indultunk is.

Jár gyors és lassú komp Taohua-ra, kb óránként. A lassún van zárt helység de a fedélzeten is lehet ücsörögni, a negyven perces út alatt, mindezt 450Ft-ért, a gyors komp ellenben 650Ft, de csak zárt. Mi nagyon kellemesen megreggeliztünk a fedélzeten ülve, nézegetve a kis szigetecskéket és hajókat.

A kompról leszállva egy kis kikötőbe érkeztünk. Több busz állt bent és -ahogy vártam- egy rakat néni és bácsi mindenféle szállások szórólapjaival. Az első néni aki elkapott minket egész tisztának tűnő szobát mutatott a papíron. Két dolgot kérdeztem. 1: hol van – a strand mellett. 2: mennyibe kerül – 120Y/szoba/éj. Gondoltam ennyiért felőlem a világ végén is lehet, maxi taxizunk. Bólintottam, hogy OK.

A néni felterelt minket egy buszra, ami hamarosan megtelt egy rakat kínai középiskolással vagy fiatal egyetemistával. Fiatalokkal, na.. Kifizettük a helyi viszonylatban borsos buszjegyárat (5Y), és mentünk bele az ismeretlenbe.

Taohua “városon” hamar átrobogtunk, láttam is az ismerősök által nem ajánlott Taohua szállót ahova tudtam volna a neten foglalni szobát, de nem akartam, mert a beszámolók szerint drága és lerobbant. Kicsit aggódtunk, mikor elfogytak a házak, és kihalt kis utakon kanyarogtunk, nehogy tényleg mindentől elzárva a világ végén legyen a szállás. Aztán megnyugodtunk, mert tényleg a strand mellett szállított le minket a néni – és itt volt sétatávolságra kapásból két látnivaló is amit meg akartunk nézni a szigeten: a strand és az Anqi hegy.  Szuper.

Amúgy ez valami strand mellé épült kis üdülőtelep volt – értsd az országút mentén a szemeten túl még egy utca, és minden házban alul étterem, felül vendégház. A strand felőli oldalon sorra kis ponyvatető alatt székek-asztalok és egy kis bódé sok-sok műanyag lavórral, ami tele van halakkal és rákokkal. Bíztatónak tűnt.

A szállás szintén kellemes volt. Valóban 120Y, a szoba tényleg tiszta, bár töröklköző vagy ilyesmi nem járt hozzá, meg voltunk vele elégedve. Barnabással is simán vállalható. A házinéni elkérte az útleveleket hogy elintézze a kötelező regisztrációt, de mikor látta, hogy abban bizony egy darab kínai karakter nincs, csak idegen betűk, csak legyintett egyet és visszaadta.A vendégházban amúgy össze-vissza keverednek a vendégszobák és a háziak területei, például a lépcsőfordulóban ezt találtuk:

Lógott az eső lába, így gondoltuk ebéd előtt még gyorsan megnézzük a strandot, ki tudja mi lesz délután. Végig árusok, homokozólapát, úszógumi, műkagyló-lánc, minden ami felesleges. Belépő – nagy meglepetésemre- nincs. Lesétálunk a partra, útközben egy fehér zongorát és egy szélmalmot látunk egy mintaveteményes közepén. A parton kevés ember,a víz barnás, a part koszos. Én mondjuk nem számítottam jobbra, de Robiék látom kicsit csalódottak. Sebaj, úgyis rossz az idő, irány ebédelni!

A hezitálásunkat, miszerint a vendégházak aljában levő étteremszerűségek vagy a ponyvatetős büfék közül válasszunk egy ponyvatetős büfé kalapos tulajdonosa szakítja félbe, aki gyakorlatilag addig nem tágít mellőlünk, amíg be nem ülünk az ő éttermébe. Amúgy a 7 ponyvatetős intéznmény pontoasn ugyanúgy néz ki, ember legyen a talpán aki racionálisan tud dönteni.Nekünk most elég az, hogy az asttal tiszta, a halak úsznak, a rákok másznak, emberünk kedves, és mások is esznek itt. Leülünk hát hozzá. Emberünk győzedelmesen néz a szomszéd éttermek “behívóembereire”, hogy neki sikerült elcsípni a külföldi csapatot. (A többiek javarész akkor próbálkoztak, mikor a strandra mentünk, szóval le lettek pattintva)

Körbejárjuk a medencéket. Kagylók, oszrigák, rákok, polipok, halak, és egyéb ismeretlen szörnyek várják sorsukat.

Elidőzök a halaknál, kérdem mennyi az annyi. Mondja, hogy 130Y/fél kg, de nekem odaadja 100-ért (persze, biztos csak nekem) Heiztálok mert ez drága, tegnap az étteremben 95Y volt egy fél kiló (és szerintem még az is elég drága) aztán a döntést az hozza meg, hogy mondja, a fejét nem kell kifizetni. Jó, így már belefér. Rámutatok egy szimpatikusnak tűnő halra, aki erre őrült fickándozásba kezd, de hamarosan lecsap rá a háló, aztán erős lendítésekkel a hal csapódik le a hálóban a padlóra jó háromszor-négyszer. Mindez olyan gyorsan történik, hogy még elborzadni vagy gondolkozni sincs időnk (Kai mint nagyobb állatbarát azért kicsit elszörnyed…) – halacskánk immár csak párat vonaglik, miközben a konyhába szállítják előkészítésre.  Megkérdik, hogy készítsék el, mondom, hogy mindegy alapvetően, csak pirítva legyen, ne párolva. Közben mi kiválasztjuk a zöldségespultról mit kérünk még, rámutatok pár finomságra és bólintok mindig az első elkészítési módra amit felajánlanak (na nem mintha érteném amit mond…)

Hamarosan leves érkezik az asztalunkra, amiben viszontlátjuk szerencsétlenül járt halunk fejét. Jaj. Kai eszik a levéből, én kicsit csipegetek a fincsi fejhúsból, Robi passzol.

Nemsokára viszont jönnek a finomabbnák finomabb zöldségek és a kitűnően elkészített hal. Evés közben elered az eső, de nem afféle csöpögős, hanem dézsából ömlős módon. Illetve inkább dézsába ömlős módon, ugyanis a sátor szélére nagy műanyag dézsákat applikál barátunk, hogy összegyűjtsék a szakadó esőt a tetőről. Egyszer dézsacserénél magát önti le, egyszer Robit. Kai is arrébbtelepszik, hogy ne a nyakába ömöljön az amúgy meglehetősen hűvös eső. Nem gond 🙂

Nagyon jóllakunk, kb. 10000Ft körül fizetünk hárman – mondom, nem volt olcsó, de friss, finom. Gondolkozunk várjunk-e még, de ismerve az itteni esőket, azt mondom, inkább induljunk el szaladva a kb 50m-re levő szállásunkra, Így is tettünk, bőrig is áztunk, de mégis jó döntésnek bizonyult, mert még jó órán át szakad az eső.

Kicsit pihenünk ebéd után. Fél három körül kicsit mintha csöndesedne a zuhé, így felkapjuk az esőkabátokat és elindulunk a hegyhez. Megvesszük a belépőt (ez itt sajnos tipikus, hogy a hegyre belépő kell, általában drága is – itt 42Y/fő, azaz közel 1300Ft), és amint belépünk a belső részre, újból elkezd szakadni az eső.

Nem baj, ha már eljöttünk nem várunk, akkor esőben járjuk végig a látnivalókat! Legalább kevesen vannak. Vannak szép épületek, vízesések, lépcsők, és a fő nevezetsség a pagoda, aminek persze felmászunk a tetejébe. Nagyon szép, így esőben különösen az. A szandál – esőkabát kombináció jó döntésnek bizonyult – kivéve szegény Robit, aki jobb híján az én régi kabátomat kapta meg, ami már nem annyira vízálló. Ő hamarosan tocsog a vízben – ami szerencsére langyos.

Van amúgy valami sztori is ehhez a szigethez, és az összes hegynél található látnivaló ehhez a sztorihoz kötődik – van benne sárkány, meg sárkányhercegnő, ilyenek, de sajnos az egész sztorit nem értem.

Mindenesetre a látnivalók érdekesek, még akkor is, ha több helyen a szokásos kissé debil kínai stílusban láthatók:

A belépőhöz járt kis térkép, ezen látjuk, hogy egy ösvényen el lehet indulni a hegy teteje fele is. Már csak csöpög az eső, így elindulunk, hiába nem ajánlja a kapuban álló alvó őr.

Jól tettük. Gyönyörű hegyi patak mellett/fölött halad az utunk fel a hegy teteje felé, és ez a látvány már önmagában nnyira megérte,hogy az se zavar, amikor 40 perc felfele menet után egyszer csak egy tábla zárja el a további ösvényt. Jó egy órán át a természetben voltunk és nem találkoztunk senkivel – ha jól emlékszem ilyen utoljára otthon volt velem a hegyekben télen – nagyon jó volt, és nem kevésbé szép:

Körülbelül fél öt körül elhagyjuk a hegy területét, egy boltban veszünk némi rágcsálnivalót, átöltözünk a szobánkban, majd még elindulunk egy kis sétára a faluból a másik irányba, mert a térképünk szerint itt még látnivalók vannak. Sétálgattunk egy darabig a kihalt országúton, mire elértünk a következő kanyarig.

Találunk is egy koszos partszakaszt meg valami elit klubot, ahonnan látjuk, hogy a klub túloldalán van valami szép parti rész meg sétány, de nem engednek tovább.

Nem baj, úgyis kezd sötétedni, és némi szépet így is láttunk:

A faluba visszaérve nem vacakolunk, a szálláshelyünk földszintjén ülünk le vacsorázni. Ebédre hal volt, a kagylóban nem bízunk, akkor most legyen rák! Kérünk majd egy kiló vastagpáncélos rákot meg egy tarisznyarákot (még mind mozgott a medencében mikor kiválasztottuk, de most szerencére minden egyéb művelet a konyhában történt + Mindemellé némi pirított tésztát, és 3-4 zöldségfélét rendelünk. A tarisznyarák kicsit íztelen, de finom, a másik jó csípősen pirítva tért vissza hozzánk, isteni! Az eredmény három teli has és 3600Ft költség. Tanulság 1: a rák sokkal olcsóbb, mint a hal. Tanulság 2: ha tehetem mostantól fogva csak friss, még élő rákot fogok enni.

A kellemes vacsora után kártya, miközben helyi táncdalestet néztünk a tévében, utána meg 5-6 csaj sipákolt a tévében, hogy kinek hogy kell borotválni/edzeni/zsírleszívni a lábát, nagyon vicces volt. Aztán meguntok és alvás.

Másnap reggeli terveink szerint költözünk egy következő szigetre – Taohua szigetének többi látnivalója valami híres kínai szappanoperához kötődik, ami annyira nem érdekel minket. Ettől függetlenül szerintem simán el lehet tölteni ezen a szigeten 3-4 napot, nagyon kellemes hely. Tegyük hozzá: esett az eső és hétköznap volt. Nem tudom, hétvégén mekkora a tömeg.