A harmadik nap fél kilenc körül keltünk az ablak előtti előtetőn kopogó esőre. Kicsit kedvetlenül pakolásztunk, kilenc előtt két perccel elindultunk – és eddigre az eső el is állt. Elbúcsúztunk a szállásadónktól, megkérdeztük, mikor megy a busz – mondta, hogy most azonnal, így tehát szaladtunk, és még éppen felugrottunk a teli buszra. Úgy látszik ez ilyen szaladós nyaralás. A sorok között lehajtható pótüléseken azért még volt helyünk.

10-15 perc alatt beértünk a kikötőbe, ezúttal a gyorsabb hajóra kaptunk jegyet, ami sokkal unalmasabb volt a lassúnál, kénytelenek voltunk a tévén adott turisztikai filmeket bambulni. A kikötőben passzoltuk az egyszerűbb közlekedési módot (taxi), és inkább egy helyi buszjáratra ugrottunk föl, ami elvitt Zhujiajian szigetére vezetp híd lábáig. Gondoltam innen majd egyszerűen átjutunk a szigetre. De még előbb szerezzünk reggelit!

Nocsak, egy Auchan. Kívül ugyanolyan mint otthon, belül kevésbé – tipikus kígyós-békás ismeretlen kajás kínai szupermarket. Robiéknak élményszámba ment 🙂 Nem baj, legalább szereztünk olyan luxuscikkeket, mint a bagett, sajt, tonhalkonzerv és olivabogyó. Ezekkel és némi zöldség-gyümölccsel kombinálva próbáltunk egy taxit fogni aki átvisz a nemrég épült hídon a szigetre.

Az első azt mondta, ő ugyan nem megy át a hídon. A második azt mondta, ő átmenne, de nem tudja hol a hely amit keresünk. A harmadik átvitt volna, de nem óra szerint, hanem 40Y-ért. Utána próbáltunk buszt keresni, de mint kiderült, itt nem áll meg az a busz ami átmegy.  Végül a negyedik taxis volt olyan kedves, hogy vállalta fuvarozásunkat.

Zhujiajian központjában szálltunk ki a taxiból, és hamar meg is találtuk a szállásunkat a főutcán – amit egy ismerősünk ajánlott. A szoba hasonló a tegnapihoz, pont annyival drágább (120->150Y), mint amennyivel tisztább.

Elég késői reggeli lett ez, inkább már ebéd, de azért megesszük szépen a bagettet “European style Emmental cheese” ömlesztett lapsajttal. Fincsi.

Kaja után buszmenetrendet keresünk a megállóban, készülve a másnapi hazaútra – nincs, de látszólag gyakran mennek a buszok. Ezzel nem lesz gond. Nézek buszt a strand felé, de itt nincs helyi közlekedés. Épp megbeszéltük, hogy visszamegyün a szállásra megkérdezni a tulajt, mi a legegyszerűbb módja lejutni a partra, mikor leszólított a sofőr egy háromkerekű taxiból, hogy a strandra tartunk-e. Mondta, hogy 15Y-ért levisz. Hát lehet ennek ellenállni?

A járgány egy csoda. Hátul a csomagtartó helyén robogómotor ami a hátsó kerekeket hajtja, elöl a kormány irányírja az egy szem első kereket. Van benne váltó, km óra, műszerfal, midnen ami kell. Kicsit szűkös de beférünk. A trabant karosszériája ehhez képest biztonsági acélajtó. Óra szerint ez a járgány már túl van 82000km-en, gond nélkül viszi az 50km/h-t, ami számunkra kissé ijesztőnek hat, de sofőrünk magabiztos.Pár perc alatt le is száguldunk a strandra.

Belépő 60Y/fő, anyám.Bent kevesen vannak, csak pár csoport fényképezkedik saját magával a sétány szélén álló mű-homokszobrok előtt (megnéztük, a felső réteg ragasztott homok, alatt betonszerű valami 🙂

Itt amúgy minden évben nemzetközi homokvárfesztivált szerveznek, ennek történetét bemutatni szolgáló kiállítást meg is néztük gyorsan.

A tegnapi strand alapján és a reggeli borús időjárásra készülve nem hoztunk semmit. A part fele közeledve ez gyanúsan rossz választásnak tűnik, egész bíztatónak tűnik a hely:

Aztán a parton kellemes meglepetés, ez bizony egy teljesen korrekt és tiszta homokos tengerpart.

Még a víz is tisztának tűnik (a nehézfémtartalmat nem látja az ember…) Meglepően kevesen is vannak, a fiúk fürdőgatyában, a lányok ruhában és napernyővel védik magukat a káros sugarak ellen. Ez a mi szemünknek még mindig vicces 🙂

Fürdőgatya hiányában (hülye döntés volt nem hozni) csak pancsolunk egy kicsit, utána pedig óriás gödörépítésbe kezdünk Robival. Kai a tengert képviselte, ő végig drukkolt, hogy a hullámok bontsák le a védelmi gátrendszerünket.

A dagály amúgy gyorsan jött a lankás parton, fél óra múlva arra eszméltünk, hogy  a korábban a parttól 10m-re lerakott cipőinket épp elsodorja egy visszavonuló hullám.

A várépítésben jól kifáradtunk, valamint az ebédidő végeztével az embertömeg kezdett elég erőteljesen nőni (nem akarok belegondolni, mi lehet itt hétvégén…) így visszavonultunk az árnyékba pihenni.

Szomjasak voltunk, így elmentünk a korábban látott árusokhoz vízért. Egymás mellett jó tucatnyi üdítőárus mobil hűtőládával. Amikor a partra jöttünk, kiabáltak, hogy vigyük  vizet, 2Y. Odamegyek egyhez, kérdem mennyi. Elgondolkozik – túlságosan jól ismerem már ezt az elgondolkodást, ez a “na mennyivel magasabb árat mondjak a külföldinek” típusú agymenés. Majd kiböki, hogy 4Y. Le se állok vele vitázni. Arrébb megyek fél méterrel, a következő árusnak mondom, hogy 2 víz 5Y, mehet-e. Bólint, kiveszem, fizetek, elviszem. Mellett hiába próbál korrigálni az első árus. Normális? Tucatnyian kínálják ugyanazt a szolgáltatást, ő meg bepróbálkozik a dupla árral. Mégis mit várt? Na mindegy…

Mindhármunknak sikerült majdnem elaludni a fák árnyékában, aztán összekapjuk magunkat, irány tovább. Nagy fapiramisokat látunk munkagépekkel – korábban azt hittük, hogy az esőtől védk ezzel a már elkészült homokvárakat – most kiderült, erről szó sincs: még nincsenek kész és most tömörítik – zömítik a homokot.

Körbemegyünk a fából épített sétányon, ahol mesék elevenednek meg homokvárak formájában. Érdekes, de rajtunk kívül látszólag senkit nem érdekel. Körülöttünk döngés, a homokos földben ezernyi kis lyuk, mindegyik egy darázs otthona.  Nem vélelenül építettek fasétányt a föld fölé, gondolom.

Egy idő után megunjuk, továbbállunk, ki a starndról. Kéne valami ebédszerűség. Az általános igazság itt is érvényes – a strand mellett van a legrosszabb kaja, már ha többre vágysz, mint valami nasi, vagy pálcikán sütött hús/tintahal. Az egyik étterem mellett ládákban rohad a mosatlan edény, a másikban maga a hal büdös. Itt most nem eszünk inkább – jó lesz nasinak némi keksz és chips.

Olvastam, hogy a szigeten van még egy fekete köves part – nem tűnik túl érdekesnek, de ha már itt vagyunk, gondoltam nézzük meg. Kicsit arrébb van, egy kék háromkerekűs 25Y-t ajánl az útra. Ám legyen. Átrobogunk a “városkánkánon” is, ez jó arra, hogy kiválasztjuk este merre érdemes kaját nézni. Megérkezünk a partra, leszurkoljuk a kissé vállalhatóbb de még mindig drága 30Y-es belépőt és bemegyünk.

Festett halászhajók vannak kiállítva, érdekesek. Kis hidak, kellemes park, kevés ember.

A parton (öbölben) tényleg feketék a kövek.

Sétahajó indul a partról, látjuk, hogy csak egy 10 perces kört mennek a kikötőben, ezt inkább kihagyjuk, ücsörgünk a parton. Tőlünk jobbra tengeriparti villák, balra “autentikus” halászházak épülnek.

Van azonban még itt valami a belépőért – egy vízividámpark! Azaz egy derékig érő vízzel töltött nagy medence, ami fölött különféle módokon lehet átkelni. Pallón egyensúlyozva, hordókon futva, függeszkedve, köteleken átlendülve. Mindent kipróbálunk – és egyikünk sem esik be a vízbe, ellentétben egy kínai leányzóval, akit háromszor is láttunk bepottyanni. Nagyon jót szórakoztunk.

Hazafele indulva jövünk rá, hogy sikerül leégni picit. A fene gondolta volna a reggeli esőben, hogy ma ilyen szép idő lesz. Taxi sehol, kb. egy órányi sétára vagyunk a városkától. Elindulunk gyalog, de szerencsére pár perc után jön egy kis kék szörnyűség, aminek nagyon örülünk.

Lepakolunk a szálláson, majd nekiindulunk végig a főutcán – a legvégén láttunk még a taxiból több kis piros lavórral körülpakolt kajáldát. És milyen jól tettük, hogy végigsétáltunk és nem ültünk be máshova!

Kétféle rákot rendelünk négyféle zöldséggel  (itt ugye nem annyira jellemző a köret, amit tiuszta szívemből támogatok, sokkal jobb sok friss zöldséget enni, mint egy nagy adag krumplit/rizst) – a tarisznyarák is tökéletes volt, és úgy általában minden. Robin is látszik, mennyire örültünk neki – plána egy kimaradt ebéd után.

Ilyen szép színes kis asztalt raktunk össze:

Volt amúgy egy gitáros emberke is, sorra járta az éttermeket és asztalokat, és énekelgetett. Az egyik már erősen jókedvű társaságnál le is ragadt és rögtönzött karaoke estet tartottak.

Vacsora után visszabandukoltunk a szállásra és pihentünk. Másnap reggel visszabuszoztunk Shenjiamenbe. Korábban érkeztünk, mint terveztük, de sikerült a délutáni buszjegyünket délelőttire cserélni. Reggeli gyanánt kitunkoltuk a tonhalkonzervet a kikötőben, majd szép lassan hazabuszoztunk – még a péntek délutáni városi dugót is megúsztuk.

Nagyon jó kis nyaralás volt, tudom ajánlani mindenkinek a környéket, aki szeretne tengerpartot látni Shanghaiból, ami ugyan messze nem tökéletes, de legalább nem kell érte repülőre szállni. Aki szereti a tengeri kaját, annak pedig különösen ajánlott. Így hétköznap még a tömeg is elviselhető volt – a többség inkább a közeli Putuoshan szigetre megy, ami buddhista zarándoklóhely. Az általunk feldezett 3 szigeten kívül van még több tucat másik, kisebb és kevésbé kiépült – ezeket is érdemes lehet felfedezni. Fejenként 30000Ft körül jöttünk ki a három és fél napra, utazással, szállással, belépőkkel és négyszer friss tengeri kajával étteremben. Szerintem még Andival+Barnival is visszajövünk, ha tehetjük.