Nos, az elmúlt három hetet sikerült úgy eltöltenem, hogy az átlagos munkaidő napi 10 óra volt + gyakorlatilag minden nap be kellett mennem az irodába. Nincs is ezzel semmi baj, az ember hogyha felpörög erre a sebességre, az első hét után már szinte jólesik, és tudom nagyon jól, hogy meglesz a várt eredménye is. A gond csak annyi, hogy más dolgokra, mint ez a blog, nem jut idő.

Andinak pedig egyrészt itt van Kati, hazajöttek az itt élő magyarok otthonról és újra beindult a társasági élet és történt még valami, ami miatt nem maradt ideje semmi blogot írni és más egyéb tevékenységere:

Barni rájött, hogy ő az idő ura.

Azaz pontosabban rájött, hogy tudja irányítani az időt. Ha lerakjuk az ágyba, nem feltétlenül kell ottmaradnia.

Először az egyik reggel hallottunk egy nagy kattanást és pár perccel később Barnit láthattuk besétálni a szobánkba, miközben azt mondja, hogy: “Ki! Ki!”

Utána pár nappal később jött az, hogy este a 3-4 mesét elmesélős lefektetést követően fél-egy órával Barni megjelent a nappaliban és elpanaszolta, hogy ő még nagyon nem szeretne ám aludni, amikor itt kint sokkal érdekesebb dolgok történnek. Párszor visszaraktuk, de mindig újra kimászott, és szívszorítóan nézett ránk.

De a szülői szigor lecsap, aludni kell! Mégis, másnap este lefekvés után megint halljuk a zár kattanását, de a megszokott léptek elmaradnak utána. Fél perc múlva Barni kikukucskál a fal mögül a nappali sarkában és várja a hatást…

A harmadik fázis pedig az volt, hogy mindezt bevezette a délutáni alvásra is, és nem nagyon akart szundizni, amikor annyi más dolgot lehetne csinálni! Persze mindig visszarakjuk aludni, de az ágyba szíjazni mégsem fogjuk, tehát ha fölkel, akkor kevesebbet alszik.

Az eredmény? Az eddigi megszokott 11+3 órás alvásképlet (tudom, mázlink van) leredukálódott nagyjából 9+1-re. Ez jó 30% csökkenés, és míg a magam részéről én napi 10 óra alvásról én még álmodni sem merek (képzavar :)), Barninak ez bizony kevés.Mindez már lassan egy hete tart, így egyre inkább mutatkoznak rajta a kimerültség jelei – esténként nyűgös, néha kis hőemelkedése van, tegnap pedig nem sokon múlt, hogy elaludjon vacsora közben. Most is reggel hét van még csak, és már benn kukorékol a nagyi szobájában 10 perce.

Remélem hamarosan rendeződik az alvástéma. A probléma annyi, hogy kedden megyünk Hongkongba, és most másik céggel, akiknek jó korán megy a gépük – a fél hatos kelés, a repüléssel és bőröndcipeléssel járó izgalmak és a közös szállodai szoba 3 napig pedig nem hiszem, hogy javítana a dolgon… de reménykedjünk… 🙂

És azért igyekszünk többet is írni, a munka nem lesz kevesebb október végéig, de legalább jön egy egy hetes szünet október elején. Addig tessék olvasgatni a korábbi bejegyzéseket. 🙂