Itt vagyunk Hongkongban kedd óta. Kedden vásárolgattunk, tegnap várost néztünk – de ezekről majd ír Andi.
Ma viszont itt ülünk a szállodai szobában. Nyolcas szintű tájfunriasztás van érvényben.

Mindennek oka a Nesat nevű tájfun, ami jelenleg a várostól délre épp 350km-re halad el (ennél közelebb már nem fog jönni).

)

Hogy milyen változásokat hoz egy ilyen vihar?

Reggel fél kilenc körül keltünk és meglepően üres volt a város. Eleve későn kelő típus a hongkongi, a boltok többsége is csak 11-kor, 11:30-kor nyit, de meglepően kevés volt az ember az utcán.

Először nem értettem, miért, kicsi borúsabb volt az idő, mint általában és erős szél fújt, de semmi extra. Aztán a tévét bekapcsolva már látszott a tájfunjelzés a kép bal felső sarkában, és az adást is rendszeresen, negyedóránként megszakította a tájfunjelentés. Alapvetően itt a város közepén alig érezni a közeli vihart – azért egyszer nagyon elkezdett szakadni az égből az eső, és össze-vissza kavarta a szél, de mindezt a szobából nézük végig.

Bemondták, hogy az iskolák is zárva tartanak ma és a hajójáratokat Hongkong és Makaó valamint Kína között átmenetileg leállították és a metró is csökkentett üzemmódban közlekedik. Ekkor már kezdett érthetővé válni a kis forgalom az utcán.

Kiültem az ablakba és nézelődtem egy picit. Alig pár gyalogos sétált az utcán és autó is kevés volt, leginkább taxi… Aztán feltűntek más dolgok is… nem jár a villamos… a buszok se járnak! … és minden zárva! Még délelőtt 11 körül is!

Aztán fél tizenkettő körül nekiindultunk megnézni testközelből is a dolgot… Gyakorlatilag semmi komoly, szemmel láthatóan inkább elővigyázatosságról van szó, mint komoly viharról. Erősebb széllökések voltak, de eső nem esett, egészen kellemes volt így a 28-29 fok.

A máskor nyüzsgő és emberekkel teli utcák teljesen kihaltak, a földszinti üzletek is mindenhol zárva… Szerencsére a tegnap talált szupermarket nyitva volt, így gyorsan bevásároltunk magunknak elég kaját a holnapi hazaútig, nehogy éhezni kelljen… Fényképeztünk párat a kihalt utcákon, majd hazaindultunk.

Gondolkoztunk, hogy szendvicset és gyümölcsöt ebédelünk, de Andi japán kajára vágyott, de sajnos mindkét korábban bevált helyet zárva találtuk. Egy kis japán étterem nyitva volt nem messze az utcánktól, ide bementünk. Sajnos katasztrofálisan rossz volt a hal is és a husi is, nem esett jól megenni sem, kifizetni meg pláne 🙁 Nem baj, így jártunk.

Most délutáni pihi/munka van, remélem nemsokára újraindul a villamosközlekedés, és akkor kényelmesen el tudunk menni a mai úticélhoz, amit kifejezetten Barninak néztünk ki: a világ leghosszabb mozgójárdájához.

Amúgy szemmel láthatóan a tájfun egy megszokott és rutinosan kezelt dolog errefelé — nem csoda, ma este elmegy a mostani tájfun, de vasárnap éjjelre már jelzik is a következőt… A kettő között remélhetőleg mi pedig szépen simán hazarepülünk 🙂