Szeptember utolsó napján, hivatalosan is megkaptam ezt a szép státuszt. Mi mást írt volna Peti ugye a vízumigénylő lapra???

Hiszen ugye nem dolgozom, max. alkalmanként, és leginkább a családnak. Persze nincs ezzel semmi baj, tudom hogy most ez egy ilyen szakasza az életnek, de azért elég lesujtó ezt hallani. Fodrász vagyok az istenért! Hol vannak a régi szép idők, mikor 16 órákat melíroztam, szárítottam, vágtam-mostam… Hát biztos lesz még ilyen, de majd ha a gyerekek felnőnek,és nem kell az esti meséhez, vagy a fürdetéshez, lecke kikérdezéséhez hazaérni időre.

Félreértés ne essék, ez nem panaszkodás, vagy a háziasszonyok ledegradálása. Attól függetlenül hogy itthon vagyok gyakorlatilag egész nap, sokszor fekszem le úgy, mintha meglett volna az a 16 óra munka. Meg is volt. Csak nem a hobbim a munkám jelenleg, hanem a mindennapi élet könnyedebbé tétele.

Na nem akarok én itt valami Szex és New York-os eszmefuttatást csinálni, hogíy akkor minden nő választhat karrier, vagy anyaság között, csupán elmerengtem azon, mennyi idő is volt ide eljutni, és mikor fogom vajon visszasírni ezt az időszakot? 🙂

Na mikor?