Rendhagyó módon az utolsó nap krónikája lesz az első – abból az egyszerű okból, hogy őgy egyeztünk meg, ezt én írom meg, a többit pedig Andi – tessék nála kilincselni a többiért! 🙂
Tehát szeptember 30-a van, 0:01 perc. Barni és Andi mellettem szuszog a szállodai szobában, én a földön hasalva, munkám végeztével a hongkongi buszmenetrendet bogarászom a neten, hogy a várhatóan jó darabig utolsó itt töltött napunkat megfelelően ki tudjuk használni. A paraméterek: reggel a vízumunk átvétele után tudunk elinulni, és este 19:05-kor száll fel a Juneyao Airlines gépe, amin illene ott ülnünk, hiszen a jegyünk ezúttal nem módosítható, nem visszaváltható 🙂 A terv szerint ha időben kézhez kapom a vízumunkat és el tudunk indulni a szállodából, úgy, hogy a reptéren a csomagokat délig le tudjuk adni, akkor van időnk megtekinteni Lantau szigetén az ülő bronz buddhát és Tai O halászfalut is, hogy kényelmesen visszaérjünk a felszállásig. Precíz és alapos ember lévén, felírtam a buszok számát, a menetrendet, és mindenhol jelöltem az utolsó buszt, amivel el kell indulnunk, hogy ne legyen lehetőség a késére. Lássuk, hogyan alakult a nap:
7:30 felkelek, felöltözök, kilopódzok a szobából, elindulok a hivatal felé, közben maradék péksüteményt nyammogok.
8:15 megérkezek a hivatalhoz, ahol már jó 20 ember áll sorba a vízumügyintézéshez. Kilenckor nyílnak a kapuk.
9:00 a kapuk megnyittatnak. A sor az épület végéig ér. A vízum átvételére várók közül elsőként belépek, átesek az átvilágításon, felmegyek a hetedikre és sorban állok ismét a pénztár ablaka előtt.
9:15 megkezdődik az ügyintézés – de csak a vízumot kérők részére. A kiadási/pénztár ablakban a nénik békésen adminisztrálnak valamit.
9:40 Az vízumkérelmezők közül már a 30-as sorszám megy, mire véger megnylik az átvételi ablak. Kicsengetem a három vízumért az 1200 hongkongi dollárt, átveszem, ellenőrzöm. Minden rendben. Hazaindulok. Az épület mellett már csak az átvételre várók sorakoznak, de ők jó százan. Áldom okos döntésem, hogy korán keltem. Tipp: Hongkongban vízumügyintézéshez vagy kelj korán, vagy menj zárás előtt egy órával.
10:00 visszaérek a szállodába. Már mindenki ébren, Andi nagyrészt össze is pakolt. Szuper feleség 🙂 A maradékban gyorsan segítek.
10:25 lemegyünk a recepcióhoz, nagyjából másfél perc alatt kijelentkezünk. Most nem kezdek bele egy “Bezzeg Kínában” eszmefuttatásba, de jó lenne, ha ott is ilyen egyszerű lenne néhány dolog. 🙂
10:30 Fogunk egy taxit, irány a belvárosi airport express terminál. Továbbra is imádom a hongkongi taxikat. Tágas, kényelmes, lágyan ringatózó.
10:45 Megérkeztünk a terminálra. Feladjuk a bőröndjeinket a check-in pultnál és megkapjuk a beszállókártyáinkat (igen, a város közepén), és felülünk a gyorvasútra, ami 18 perc alatt kivisz a 35 kilométerre levő reptérre.
Hahó Shanghai! Ugyan nem 8 perc, hanem 18 az út ugyanakkora távon, de nem kell végigcipelni a bőröndöket hosszú folyosókon és már beszállókártyával érünk a reptérre!
Hahó Budapest! Á, hagyjuk…
11:15 Kint vagyunk a reptéren. A feladat egyszerű: Mivel Barni kis bőröndje nem fért bele a nagyba, le kell adni a csomagmegőrzőben utána pedig megkeresni a buszt, ami legközelebbi Tung Chung metróállomásra visz. A táblázás nem az igazi, a reptér nagy, az előkészítő munkám pedig hiányos, így 20 percig bolyongunk, mire végre megvan a csomagmegőrző. Utána a buszkijáratot is keresgéljük vagy 5 percig, de végül megvan.
11:45 felpattanunk egy buszra, irány Tung Chung.
11:55 Tung Chng metróállomás. Innen menne kabinlift a hegy tetejére, ahol a Buddha szobor áll ül, de mi a buszt választjuk. (kabin: 80 dollár, busz: 17) A járat 12:10-kor indul, van 15 percünk. A feladat annyi, hogy fel kell tölteni az Octopus kártyámat, mert elfogyott róla a pénz. Az Octopus kártya a leghasznosabb dolog Hongkongban. Gyakorlatilag egy olyan közlekedési eszközökre szolgáló mágneskártya, mint a megfelelője Shanghaiban, vagy az Oyster Londonban, de annyival több, hogy gyakorlatilag szinte bármit és bárhol kifizethetsz vele a városban. Egyszerű, gyors, kényelmes.Cserébe ha bármi mással akarsz fizetni a buszon (készpénz) akkor a pontos összeget kell odaadnod. Ez macerás.
Viszont sajnos nincs 50 dolláros bankjegyem , 100 -at pedig nem akarok rárakni. Felváltjuk a 100-ast a pékségben, én elindulok az automatához, addig Barni jóízűen elfogyasztja a váltáskor vásárolt csokis sütit. Az automata viszont nem fogadja el a kapott ötvenest. Az idő szorít… keresek egy boltot, feltöltöm ott a kártyámat…
12:03 A kártyán van pénz. A busz mindjárt megy, de még pisilni kéne… Szerencsére megvan… túlesünk rajta… 12:06… futás… és megvan, felpattanunk a buszra! Minden a terv szerint, így még van időnk megnézni mindent.
12:10. A busz elindul. A második kanyaban elkezd szakadni az eső. Egyesben kapaszkodunk fel a hegyre a jó meredek úton, az eső szakad, aztán ahogy leérünk a hegyről a tengerpart mellé, ismét eláll. Aztán ahogy felfele kapaszkodunk, ismét nekikezd.
12:55. Felérkeztünk a Ngong Ping hegy tetejére. Buddha sejlik a párában. Az eső épp elállt, de nagyon lóg a lába. A terv: van időnk 14:20-ig, hogy elérjük a Tai O-ba menő buszt. Az eső csöpörögni kezd, így a szuvenírboltok felé vesszük az irányt. Épp az egyik alatt ácsorgunk, mikor úgy igazán elkezd szakadni.
Lehet mégse volt jó döntés az esőkabátokat a bőröndben hagyni. Mindenesetre úgy döntünk esernyő helyett inkább kabátot veszünk, ekkora zuhéban az ernyő mit sem ér. 70 dollárért sikerül is beszerezni 3 köpenyt (Barninak mondjuk hoztunk kabátot, de az hamar átázik) – tekintsük az összeget belépődíjnak.Picit falatozunk, majd mikor az eső enyhül, az újonnan szerzett kabátokat begyűjtve nekivágunk az útnak a Buddha felé.
Belépődíj nincs (hahó Kína!!!), csak ha ebédelni szeretnél a buddhisták vega kajájából, akkor kell fizetni. A lépcsőkön felfele menet ismét rázendít az eső – Barni nyafog az új kabátban, így amint lehet, mi lágyszívű szülők levettük róla.
Fent bemászunk a szobot alá, köbenézünk, megvárjuk mire eláll. Eláll. Kimegyünk, fényképezünk, gyönyörködünk.
Aztán elindulunk lefelé – és ismér a lépcső felénél megint elkezd esni.Tegyük hozzá, én szeretem az esőt. így 26-28 fokban a kellemes lanygos eső még jobb. De ez most olyan vehemenciával esett, hogy kicsit sok volt a jóból. Barnit cipeltem a karomon, a szandálba befolyt a víz a lépcsőkről. a nadrágom eőkabát alól kilógó része csurom vizes volt. Így bandukoltunk lefelé.Andi csinált is egy tök jó videót az esőről, de sajnos itthon sikerült minden egyes szeptemberben készített videót letörölnöm véletlenül. :((( Pedig mostanában direkt sok videót csináltunk, és nagyon jók voltak :(((
Na sebaj, majd csinálunk újakat. Csuromvizesen úgy döntöttünk, kihagyjuk a kolostort, sőt, a halászfalut is, inkább a legelső busszal visszairányozzuk magunkat a reptér felé. Nem kockáztatjuk, hogy Barni megfázzon. Innentől az időt se kell figyelni legalább. Leszedjük róla a csuromvizes nadrágot, zoknit, szandált, jobb híján belebőjtatjuk egy pelenkába és nadrág helyett a pulcsim ujjaiba bújtatjuk bele a lábát. Nagyon cuki 🙂 De kell is, mert a buszon persze nyomják a légkondit.
Lényeg a lényeg, így a rövidített kirándulás eredményeképp már fél négykor visszaérünk a reptérre, van 3 óránk beszállásig. Kivettük Barni csomagját a megőrzőből és átöltöztünk – hál Andinak aki mindenkinek berakott egy váltás ruhát a kisbőröndbe.
Szerencsére a maradék idő is hamar elszállt. Andinak vadásztunk pizzát, mert arra vágyott, én pedig -tessék megkapaszkodni- 60 dollárért megebédeltem egy Michelin-csillagos bisztróban. 🙂 Nagyon finom tésztaleves volt fokhagymás csirkehát és pácolt libadarabokkal! (20 féle pácolt ezmegaz (kacsanyelvtől sertésbélen át libamellig) közül lehetett válogatni és tésztalevesbe rakva vagy rizzsel körítve kérni. A bisztró titka amúgy az, hogy a csillag ellenére olcsón tartja az árakat – legalábbis a tészta és rizsételeket olcsón kapni, ha komolyabbra vágysz mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. Megtartották az egyszerű jelleget is, ceruzával kellett egy cetlin bejelölhetni, mit kérek. De a lényeg – az étel – hibátlan volt. Feledtette, hogy a halászfaluba nem jutottunk el. (Hongkongban amúgy több, mint 60 Michelin csillagos étterem van…)
Kaja után átestünk a biztonsági ellenőrzésen, a vezető nélküli automata vonattal átmentünk a kapunkhoz és az egyik játszósarokban telepedtünk le Barnival elütni az időt:
Miután megunta, oda-vissza rohangált a reptéren és haverkodott mindenkivel – nagyon élvezte. 🙂 Hiába nem aludt délután, végigvirgonckodta a repülőutat is hazafele, egy másik korabeli kissráccal rohangált fel-le a folyosón a személyzet nagy örömére 🙂 Kis késéssel este 10-kor szálltunk le. Ilyenkor maglev már nem jár, így taxival mentünk haza – sajnos megint sötétbordó taxis jutott – de szerencsére jól vezetett a srác, még azt is megbocsájtjuk neki, hogy megálltunk útközben újratölteni a fogyatkozó motorolajat – PET palackból…
Negyed tizenkettő körül értünmk haza, Barni hihetetlen energiákkal telve rontott be a lakásba 16 óra ébrenlét után. Kipakoltunk, lefürödtünk, falatozunk és aludtunk. Jó volt megint Hongkongban.