Anyu még csütörtök este beszállt a taxiba, és kiment a reptérre. Nem voltunk épp jókedvűek. Még szerencse, hogy Peti volt olyan okos, hogy leszervezzen nekünk egy kis hétvégi kirándulást búfelejtőnek.

Azért mertem ezt megtenni, mert ez a szombat-vasárnap elvileg munkanap volt itt Kínában a hét napos nagy ünnepséget követően – így abban reménykedtem, nem lesz nagy tömeg, ha kirándulni megyünk. Amúgy sajnos a helyzet az, hogy hétvégén nem is érdemes elindulni turistásabb helyekre kirándulni, mert embertelen tömeg van és minden jó másfélszer annyiba kerül mint általában (ünnepnapokon meg kétszeres árak vannak). Vagy elmész valami nagyon távoli vagy nem túl népszerű helyre (babával nehéz) vagy hétköznap kirándulsz (munka mellett nehéz). De mivel Andi még nem volt vidéken, így most bátrak voltunk és foglaltunk buszjegyet meg szállást.

A képek ezúttal egy csomagban találhatók a linkre kattintva a Picasa-n. De olvass tovább!

Azzal indítottunk, hogy pénteken viszonylag korán lefektettük Barnabást, hogy másnap mindannyian kipihenten útra kelhessünk. Ebből aztán az lett hogy Barnabás 10 perc elteltével kivágta a szobaajtót, és becsörtetett a szobába. Persze semmiféle módon nem tudtuk rábírni hogy menjen vissza aludni, akárhogy pakoltuk vissza az ágyba, így aztán hajnali fél 3-ig ébren volt. 🙁

Természetesen zombiként ébredtünk. A kb. 10 metrómegállónyi szakasz alatt majdnem elaludtunk, de kibírtuk ébren nagy nehezen. A buszpályaudvar a vasúti pályaudvar mellett van, mindenféle ember megfordul itt, és szépen az ember arcába bámulnak. Már a külföldiébe. Én egyszerűen nem tudom megszokni, de már kevésbé zavar, mint az elején.

A buszpályaudvar külön sztori – mivel a vonatközlekedés Kínában elég jó, így busszal inkább csak az megy, aki viszonylag közelre igyekszik, vagy messzire megy nagyon nincs pénze. Előbbit járatokat kisebb-nagyobb buszok szolgálják ki – az otthonihoz képest nem állnak meg minden sarkon, csak a célállomás környékén pár helyen, hiszen van elég utas. Az utóbbi, hosszabb utak esetére hálóbuszok vannak üzembe állítva, amiben szépen egymás mellett több szintben sorakoznak az fekvőhelyek.

A váróteremben is szépen megnéztek minket, főleg Barnit, aztán leültünk, hogy elfogyasszuk az otthon csomagolt szendvicseket. Már kopogott a szemem.

Mivel a külföldieknek ott van a dupla vagy triplaanyiba kerülő turistajárat, ezért itt a központi buszpályaudvaron minden kiírás csak kínaiul található meg – csak a hangosbemondó mondogatja a mgáét angolul is – de esetünkben jó 20-30 perces késéssel 🙂

Peti és Barni kicsit rohangásztak a széksorok között, majd valaki az egyik kapuban elkurjantotta magát, hogy a 9:20-as busz Xitangba indul. Hát annyi biztos, hogy kínai tudás nélkül itt elveszett az ember, mert ha Peti nem figyel fel  a kurjantásra, bizonyosan sokáig vártunk volna még – kiírva ugyanis csak indulás előtt 10 perccel írják a kiírnivalót – nos, ekkor mi már indultunk is. 🙂

Még a pályaudvar női mosdóját sikerült közelebbről megtekintenem, bár Peti óvva intett tőle. Pottyantós típus, koszos, büdös, ajtók nincsenek, és az egész egy egybefüggő csatorna.

Azaz vannak fülkék egymás mellett, ajtó nélkül (tehát a mosdónál állva jól megfigyelhetők a különböző pottyantási stílusok, ha valaki épp erre vágyik), és a fülkék alatti hossztengelyen egy jó mély csatorna a padlün amiben folyik a víz egy irányba magával sodorva a végterméket.

Gyakorlatilag még praktikus is, mert magadon kívül semmihez se kell hozzányúlni, de azt azért szokja meg aki akarja, hogy bárki láthatja dolga végeztét, és ő is láthat bárkit…. :S

A busz szintén nem volt a legtisztább, de legalább nem ragadt. 🙂 Két órát bőven ki lehetett bírni rajta. Persze Barni az út utolsó 10 percében aludt el, aztán a babakocsiban zötykölődve ébredt. Másfél órásnak volt hirdetve az út, de még megálltunk a helyi városkában meg tankolni.

A buszól leszállva az úton mindenki el akart fuvarozni minket, meg jegy nélkül bevinni a vizivárosba. Alig tudtuk őket levakarni. Nagyon talpraesettek voltak. Azért mi kifizettük a belépőt (Kétféle van: sima belépő 50Y, a nevezetes házakba is belépőt tartalmazó belépő 100Y – mi az előbbit választottuk, mert a hangulatért jöttünk, nem a házakért), és a térkép segítségével elsétáltunk az előre lefoglalt szállásunkig. 🙂

A szállásadónk nagyon kedves, aranyos nő volt, a szállás is kellemes – az elérhetők között a drágább árkategóriában, de még mindig az otthoni panzióárak körül (és ugye ez a hétvégi, drágított). Összesen 4 szoba, családias, szép. Lepakoltunk a szobában, és lementünk ebédelni. Peti unszolására rizst ettünk. Peti halas-babos rizst rendelt, én baconös-gombás rizst kértem . Bár ne kértem volna. Nemhogy gomba, bacon se volt benne, csak édes kínai kolbász, bwáááá…. Azért volt benne még sok zöldségféle is, azt kiettem, aztán befejeztem az ebédemet. Tegyük hozzá, kérni jót kért Andi, csak nem azt hozták – előfordul… 🙂 Ellenben a halas-babos rizs meglepően finom volt!

Ebéd után nekivágtunk a vizivárosnak. Vadul fényképeztünk, nézelődtünk. Picit vásároltunk is, meg elvesztünk a kevésbé turistás részeken. Mivel ez a hétvége a kínaiaknak munkanap, ezért kevesebben voltak a szokásos hétvégi tömegnél, de mivel tanítási nap is, egy egész iskolát kizavartak rajzolni a városba. Mindenhol egyenruhás fiatalok firkálgattak, nagyon hangulatos volt.

Mindenhol lampionok lógtak, így nagyon vártuk az esti kivilágítást. Vettünk pár érdekes gyümölcsöt is, és a városka parkjában elmajszolgattuk egy kis sült gesztenye társaságában. Közben Barnabás folyamatosan a babakocsi folyóba vezetésével próbálkozott, huncut mosollyal az arcán.

Este aztán a fényekben és a hirtelen duplájára nőtt populációban gyönyörködve (még így se voltak sokan), nekiálltunk vacsorát vadászni. Egy kedves kis vendéglátó helyiség mellett sétálva felfigyeltünk a kis batyukat töltögető nénikre. Xiaolongbao-t készítettek. Gondoltam is Anyura, neki biztos tetszene. 😛 (Anyu azt mondta, 3 hónap alatt nem eszik annyi tésztát otthon, mint amennyit itt evett 3 hét alatt. Szegénynek nem jött be a kínai koszt, de reméljük majd beszámol róla a vendégposztban, nem úgy mint egyesek…. )

Kicsit még nézelődtünk, hol lenne érdemes enni, aztán visszamentünk xiaolongbao-t enni. Volt sokféle rák, helyi zöldségek, pácolt cuccok, de most nem volt annyira kísérlezetős kedvünk. Barni két pofára tömte. Tényleg nagyon finom volt!

Miután végeztünk, továbbmentünk erre-arra, ne csak egyfélét kóstoljunk meg, de egyik hely sem nyerte el a tetszésemet, így aztán visszamentünk, és ettünk még egy adag xiaolongbaot. Barni igazi reklámot csinált az “étteremnek”, vele dicsekedtek az érdeklődő vendégeknek, hogy alig 10 perc után a kis külföldi kölök már vissza is jött, a xiaolongbao annyira ízlett neki 🙂

Ezután még sétálgattunk picit, és vettünk egy tál pirított újkrumplit. Egészen otthoni íze volt, még Petinek is ízlett! Szerintem jobb volt mint az otthoni. Kevesebb só, több bors és paprika! 🙂

A szálláson szépen lefürödtünk, és aludtunk egy nagyot. Illetve próbáltunk. Ugyanis Barni megint elemében volt, és nem igazán hagyott minket… 11:30 körül azért sikerült álomba szenderülnie. Igazából nem csodálkoztam a dolgon, a vízivárosban éjjel volt csak az igazán nagy buli. Tüzijáték, éneklés, karaoke, kaja, mécsesúsztatás a folyón, stb. Elég nagy volt a ricsaj odakint, bár nem hallatszott be túlságosan a szobánkba. Itt tudtam értékelni igazán, hogy végül nem patakparti szobánk lett…)

Reggel furcsa volt a néma csendre ébredni. Még a háziak se voltak ébren, csak én, akit ébresztett a matrac. Ugyanis a szobánk tradicionálisan volt berendezve, teázószobával, és igazi, kínai matraccal. A kínai matrac bambuszból van, és igen kemény. Nem az a huppanós típus… Én szeretem a kemény matracot, és tetszik ez a kínai típus is, de kell egy-két nap hogy megszokja az ember, mert az első nap után fáj mindene, ha felkel. 🙂

Rövidesen Barni, és Peti is felébredt, és lementünk reggelizni. Nagyon finom szendvicset kaptunk, teljesen elégedett voltam az előző napi kudarc után.

Délelőtt még máskáltunk, és felfedeztünk a “belvárost”. Találtunk egy hajót, telis-tele kis edénykékkel, tányérokkal, kaspókkal. Ki is néztem egy kis cukortartót, szép bambusz van ráfestve. Azt mondja Peti: -De alkudjál keményen! Mondom: -jó! Megkérdem mennyi, azt mondja: 5Y. Ránézek Petire, én ebből nem alkuszom! Peti rábólint. Biztos vagyok benne persze hogy még így is többet mondott nekem  int egy kínainak mondott volna, de nem érdekel.

Továbbmegyünk, belebotlunk egy piacba. Na, ott aztán mindenféle állat volt, még kínálták is, hogy vegyünk. Nevettünk. Mit csinálnánk vele? 🙂

Aztán hirtelen belefutunk egy kertbejáratnak tűnő valamibe. Elég lepusztult, de közelebb megyek, hátha nyitva. Idős bácsi ül kinn a napon, ő szedi a belépőt: 2Y

Bennt kis tavacska, tele apró, zöld békanyállal, rajta cikk-cakkos híd, utána barlang, szikla. Barnival, bemászunk, felmászunk. A kis kerten túl építkezés, és több épület, köztük egy pagoda is látható.

Az épület buddhista templom, benne fából faragott óriási Buddha, az ajtóban bácsi figyel a rendre, és közben számolgat valamit. Könyvelt. Szorobánnal. A templom mögötti épületben a szerzetesek néznek velünk farkasszemet. A pagodába nem lehet sajnos felmenni. Most már kéne egy olyat is találni, ahova felmehetünk. 🙂

Visszafele még bejárjuk a kert felfedezetlen részeit, és visszaindulunk a szállásra ebédelni, és összepakolni. Az ebéd pizza kínai módra. Az enyém sokkal finomabb, de ez is jó, és jól is lakunk. Azért a pályaudvar fele még elvitelre kérünk egy kis xiaolongbaot, és nekivágunk. Elég meleg hétvége volt, a nap tűzi a nyakam. Kifele még vásárlunk egy bácsitól fekete-fehér ecsetrajzot a vizivárosról. Ő rajzolgatta. Nagyon szép képek voltak. 🙂

Az állomásra érve kiderül, már nincs jegy a legközelebbi buszra, kéne várni egy órát. Egy helyi magánvállalkozó közben győzköd, hogy menjünk vele, a közbusz 32Y és másfél óra múlva megy, az ő kisbusza 40Y és azonnal indul. Kérdem hova, azt mondja 9-es metróvonal, belváros.  Bólintok, legyen. Másik 4 besuervezett kínaival együtt bepakol minket egy Wuling márkájú kisbuszba. Shanghaiba megy. Szuper. Barnus közben eleludt, ernyedten fekszik a karomban. Kicsit félve, de beszállok az autoba. Az autópályát és úgy általában minden fizetős vagy egy sávnál szélesebb útszakaszt végig messziről elkerülünk, ellenben nagyon szép helyeken megyünk át, Kis falvak, tanyák, egy kisváros, hosszú ideig meg egy csatorna partján gurulgatunk. Volt egy benzinkút, de nem volt beálló és az egész berendezés a víz fele nézett – hajóknak! Ilyet se láttam még!

Az ülés kényelmes, sok a hely a lábaimnak, Barni pedig végig szundítja az utat. A metrónál végül mindössze egy óra utazás után megállunk, fizetünk, és a már felélénkült Barnival hazametrózunk. A belváros definíciója az volt sofőrünk szerint, hogy kirak a kilences metró végállomása előtt kettővel, onnan meg majd mi bemetrózunk. így összejött jó húsz megállónyi metró és másfél óra utazás haza, a város másik felébe, de még így is egy órával hamarabb hazaértünk, mintha megvártuk volna a normál buszt.

Összességében nagyon jó volt kicsit kiszakadni a városból. Xitang nagyon hangulatos kis víziváros, és nincs is túl messze tőlünk. Kinéztem már még egy helyet, ahova megyünk legközelebb – talán vendégekkel, talán nem 🙂 Egy napra nem érdemes menni, pont a lényeget – az esti és a kora reggeli órákat hagyod ki. A terv: vasárnap megyünk, hétfőn jövünk – így elkerülve a tömeget. Jó turistákhoz méltóan elég sok kis apróságot vettünk, de ha az ember kicsit odafigyel, nem vesz minden sarkon valamit és nem a második legdrágább szállást választja (feleennyiért is voltak nagyon jók) akkor olyan 600-800Y körül kijön egy ilyen egyéjszakás hétvége utazással – szállással – belépőkkel – éttermekkel két főre, távolságtól függően. Szerintem megéri, megyünk máskor is ha tehetjük.

A képeket ne felejtsétek el megnézni! 🙂