Ma az antik utca, bárnegyed részt látogattuk meg a két Marianne-al. Vettünk szép teáskészletet, legyezőt, és egyéb vásárfiákat. Már egész jól megy az alkudozás, és ezt nem csak kedves vendégeink erősítik bennem, hanem egy helyi néni is, aki az egyiki bódénál árulta a portékáit. Ugyanis semmiképp nem engedtem az általam kigondolt árból. Kb. fél óráig győzködött a saját igazáról, és bosszankodott kedvesen, hogy nem hagyom magam. Végül nagy nehezen az általam mondott áron adta a holmikat, és megveregette a vállamat, mondván, ő is nagyon élvezte a játékot. 🙂 Továbbhaladva még elsétáltunk mellette, és akkor is odajött, és megszorongatott picit mosolyogva.

A parkban pihentünk picit, Barninak vettem mantou-t (ez egy teljesen íztelen gőzölt zsemle, és Barnabás teljesen rá van cuppanva, bármennyit meg bírna enni belőle. 🙂 ), majd a bárnegyedbe mentünk, és beültünk egy thai étterembe. Nem vittük túlzásba az evést, mert elég drága volt, és egyébként is otthon várt minket a fincsi rakott krumpli. 🙂 Barni hazafele bealudt a babakocsiba, és már csak a metróról leszállva ébredt fel.

Itthon megebédeltünk, és próbáltunk utána pihenni picit. Barni is próbált, mentségére legyen, nagyon próbált, de nem nagyon ment már neki. Ezért aztán felkerekedtünk, és elmentünk egy közeli kis utcába, ahol nagyon fincsi “lángost” sütnek. Az utcában találkoztunk egy bácsival, jó öreg lehetett ránézésre. Rámnézett, és kérdezte angolul! hogy amerikaiak vagyunk-e. Mondtam hogy nem, magyarok, erre ő egyből mondta kedves fővárosunk nevét. Ezután Hajdú Mariannehoz fordult, és kérdezte, hogy beszélünk-e németül. Mákja volt, mert Marianne pont beszél, és a társalgás további része németül folyt. Vagy fél órát biztos elbeszélgettek, időként kommentált angolul, Marianne meg magyarul.

Kiderült, hogy a bácsi a szovjet hadsereggel volt Magyarországot felszabadítani, és hogy szerinte a magyarok “nácik”. Mondtuk, hogy ez nem egészen így van. 🙂 Aztán mondta, hogy a környező országaink, Legynelország, Románia, Szlovákia, stb. sokkal szegényebbek, mint Magyarország. Megbeszéltük a magyar, és kínai átlagkereseteket, hogy már több szektorban is közel ugyanannyi. Ekkor mondta a bácsi, hogy akkor Magyarországon is szegénység van.

Kérdezte mennyibe kerül nálunk egy kiló hús, kiderült, hogy kb. az itteni, kínai ár duplája. Aztán elmondta véleményét az Európai Unióról, hogy akik bekerültek, szerinte egyre lejjebb süllyednek, kivéve, Németország, Ausztria. A franciák is tartják magukat, az olaszok pedig úszkálnak hol fel, hol le.

A bácsi amúgy 90 éves, 40 éve a Párt tagja, építőmérnök, és beszél angolul, németül, oroszul.

A beszélgetés ezen pontján, mondtuk, hogy sajnos mennünk kell, mert Peti vár minket. Még gyorsan kikérdezett minket, hogy mit dolgozik a férjem, és hogy itt élünk-e, stb. Hajdú Mariannet megdícsérte, hogy mennyire okos, hogy beszél angolul, németül, franciául, és mondta nekem, hogy nagyon okos az anyám. 🙂

Mondtuk, hogy nem az anyám, hanem a nagymamám (persze csak vicceltünk. Ez abból jött, hogy Barni időnként dédinek nevezi őt. ). 🙂 Aztán a bácsi nézett nagyot, hogy hogyhogy a nagymamám, úgyhogy elmagyaráztuk a családi, és ismerettségi viszonyokat, és elköszöntünk egymástól.