Hát én vagyok az egyik, azaz a Hajdú Marianne, aki még most sem hiszi el, hogy ilyen lehetősége volt, hogy 2 hetet tölthetett Kínában, azaz Shanghaiban (ezt azért hangsúlyozom ki, mert azt mondják, hogy ahogy New York nem Amerika, Shanghai sem Kína).Minenesetre le kell szögeznem, hogy az egész nyaralás minden elképzelésemet felül múlta. Az emberek kedvesek, mosolyognak. Az utcák, a buszok, a metrók, a vonatok és a különböző állomások az ahhoz tartozó mellékhelységekkel együtt tiszták. A kínai kajákat már otthon is szerettem (mégha azokat miattunk “elmagyarítják” is, pláne itt nagyon klasszak és én teljes mértékben rábíztam magamat Peti gusztusára, azaz általában azt rendeltem, amit ő javasolt. Nekem hihetetlennek tűnik, hogy cca. 20 év alatt fejlődött ez a város a semmiből egy hatalmas, lüktető metropolisszá. Nagy hatással voltak rám a parkok és kertek, ahol nem csak a természet varázsolt el, hanem megfogott az a közösségi élet, ami náluk nem ismerős, a közös éneklés, tájcsizás, táncolás, stb. Erről mág órákig tudnék írni, de hagyok időt a másik Marianne- nak is.

Persze dögség, hogy csak kis helyet szentelek Andi, Peti és Barni személyének, de azt hiszem, hogy az már sokat elárul, hogy Barni engem Ma (rianne) dédinek hív. Aranyosak együtt és külön is, nem kímélték magukat, hogy minél többet megmutathassanak nekünk.

Barni külön fejezetet érdemel. Kétévesen ismeri a betűket, imádnivalóan beszél (minden szó első szótagját mondja csak ki).

Szerintem átadom Peti mamájának (másik Marianne) a szót, illetve a billentyűt.

Mindent nagyon köszönök!