Szép kis kalamajka esett meg velünk a minap. Ugyebár egy cégnél vettük meg a repjegyeket (Hainan Airlines), olcsók is voltak meg a korábbi tapasztalataink is jók, de az átszállás haza- és visszafele is csúsztatva van, azaz pár napot Pekingben töltünk, mielőtt továbbmennénk.

Reggel 8:30-re volt tervezve a felszállás, gondoltam mégiscsak komolyabb út, sok a csomag, Barni nyűgös lehet, induljunk kicsit korábban, mint amúgy szoktunk, legyünk ott a reptéren két órával indulás előtt. Még rendeltem is taxit, hogy kellően nagy csomagtartó álljon rendelkezésünkre – 6:00-kor lent várt a kapuban. A csomagok simán befértek, forgalom nem volt semmi, így 6:30-ra ki is értünk a reptérre.

Beállok a csomagfeladás/checkin sorra, majd némi mérlegelés után közlik, hogy ez összesen 78 kiló, legyek szíves fizetni 18kgx60Y=1080Y túlsúlydíjat (kvázi 40000Ft). Kérdem miért, hiszen egy jegyen van a nemzetközi és a belföldi út, így ilyenkor a nemzetközi limit érvényes, ami esetünkben fejenként 30kg, direkt megnéztem a neten a szabályzatot is és a limitet is. Nem mellesleg pont a 30 kilós határ az egyik fő ok, amiért velük repülünk. Azt mondja, hogy neki a jegyen itt 20kg áll, fizetés nélkül ő nem engedhet tovább, legyek szíves átfáradni a légitársaság jegykiadó pultjához, majd ott utánanéznek.

Mondom ám legyen, időnk mint a tenger, még jó, hogy ilyen korán jöttünk. Átmegyek a jegykiadó pultokhoz, mindegyikben álmos arcok üldögélnek, kivéve a Hainan Airlines-nál, mivel az üres.  Érdeklődve kérdem a szomszéd boxban ülőt, tud-e segíteni. Nem, ő más céghez tartozik, várjam meg a Hainan-os hölgyet. Érdeklődésemre, mikor fog megjönni, reggel 7 órát jelölt meg célnak. Addig még van 20 perc. Szuper…

Nagyon készséges a szomszéd ügyintéző, előkeresi nekem a Hainan központi telefonszámát, hívjam fel, hátha tudnak segíteni. Felhívom, a gép válaszol: „Munkaidőnk reggel 9-től este 8-ig tart, kérjük ismételje meg hívását ekkor).

Kissé (eléggé) morcos leszek. 6:50-kor visszamegyek a csomagfeladó pulthoz, másik emberke ül ott.  Elmondom a szituációt, nagyon jót beszélgetünk:

Ő: Értem. Kérem fáradjon a jegykiadó pulthoz, ott tudnak segíteni.
Én: Ez rendben van, de ott nincs senki.
Ő: Egy pillanat… (telefonál kb. 3 másopercig)… Izé, kérem várjon, talán hétkor már lesz ott valaki.
Én: Talán? És mi van ha nem lesz ott senki és emiatt lekésem a gépet?
Ő: Lesz ott valaki hétkor.
Én: Biztos?
Ő: Igen

Na de hamar biztos lett ebből a talánból! Visszamegyek a pulthoz ahol addig Andi és Barni tartotta a frontot….

7 óra. sehol senki. Összerakom a tervet a fejemben: Kifizetjük a túlsúlydíjat, dokumentáljuk megfelelően az esetet, aztán majd utólag behajtuk a cégen megfelelő levelekkel körítve. C terv pedig hogy futárszolgálattal átküldjük a nagy bőröndöt Pekingbe, úgy csak pár száz yuan de erre már nincs időnk.

7 óra 5 perc… sehol senki…  Már készítem elő a fényképezőgépet, hogy lefényképezzem az üres pultot, amikor kvázi végszóra beesik egy álmos fejű kínai nő  – az ügyintéző. Ekkorra már hárman (mármint három problémás utas) toporog a pult előtt, de nem hagyon magam, és én kezdem.  ( rettenetes arckifejezés ellenére egy jó pontot azért kap: még a kabátját se veszi le, máris velünk kezd el foglalkozni)

Én: „Jó reggelt, az lenne a problémám, hogy nemzetközi átszállásos jegyem van majd Pekingben, és…”
Ő (közbevág): „Itt nem foglalkozunk nemzetközi jegyekkel, majd Pekingben keresse fel a pultot…”
Én (szerencséje, hogy a pult a földhöz van rögzítve): A problémám itt van helyben, azt mondják csak 20kg a csomaglimitem, holott 30 kéne hogy legyen a nemzetözi jegy miatt. Nem akarok túlsúlyt fizetni.

Ő láthatólag nem érti, de azért mintha derengene valami. Lekéri a jegyem adatait a gépből…kis türelmet kér, elkezdi kiszolgálni a mögöttem álló embereket…  eltelik 5-10 perc, én relatív türelmesen várok. Közben megjön a másik ügyintéző, aki szintén a mögöttem állóval kezd el foglalkozni, mondván ő nem beszél angolul. Márpedig ha probléma van akkor szenvedjenek ők, én most nem fogok kínaiul próbálkozni.

Majd jó negyed óra elteltével megkérik a szomszéd pultból a hölgyet, mondja el nekem, hogy minden rendben, odatelefonáltak a csomagfeladó pulthoz, rendben van a 30kg/fő mehetünk.

És meglepő módon így is volt. Feladtam a csomagokat, és indultunk volna a kapuk felé, de a beszállókártyákat nem akarták odaadni… az egyik csomagot ki kellett nyitni – azt hitték a biciklilakatomra, hogy bomba. Felvilágosítottam őket, hogy nem robban, majd végre mehettünk. 7:50-re be is értünk a kapuhoz, 10 perc múlva kezdődött is – meglepő módon pontosan – a beszállítás.

Ezt követte egy amúgy példás kiszolgálással felvezetett repülőú egy vadonatúj és jól felszerelt gépen, de úgy gondolom, egy 5 csillagos légitársaságnak nem a repülő ajtajában kell kezdenie a tökéletes kiszolgálást. Márpedig az, hogy 30 percet kell várnom egy angolul alig beszélő kedvetlen ügyintézőre, az még jó kiszolgálásnak se megy el, nemhogy tökéletesnek. El is regéltem nekik szépen a véleményező lapon a repülőn.

Persze aztán délutánra az egész dolog feledésbe merült, hiszen itt vagyunk Pekingben, ahol a taxis dönti el, el akar-e vinni, és úgy általában érezd magad megtisztelve, hogy a város határain belülre teheted a lábad. Amikor pedig a -5 fokban sétálsz a terhes feleségeddel két óriási szatyorral, egy hátizsákkal és egy hullafáradt de amúgy hősiesen viselkedő kis manóval, és az ötödik üres taxis is legyint, hogy ne szállj be, mert nem tetszik a pofád (mi más oka lehetne…), akkor mit számít egy ilyen kis jól végződő repülős kalamajka.

Nem vagyok biztos benne, hogy kellően átgondoltam ezt a „3 nap Pekingben” dolgot… Ja, a levegő szép tiszta, olyasmi mint otthon szmogriadó esetén. Ellenben -5 fok van és valami rettenetes szél fúj Szibéria felől. Brrr.. Így a Nagy Fal sem olyan vonzó, de még meglátjuk mi lesz hétvégéig…