Elnézést a kevesebb tartalmas bejegyzésért, a helyzet az, hogy vettünk egy Nintendo Wii -t, így minden este jó másfél-két órát edzünk/táncolunk/játszunk. Szombaton délelőtt vendégünk volt, délután mi mentünk vendégségbe, jövő hétvégén farsang, és most közben még egy pekingi út is vasárnap-hétfőn – nem csoda, ha nem tudunk írni. Remélem azért legalább a mobilról küldött bejegyzések kárpótolnak mindenkit – ígérem ezeket igyekszem majd kicsit jobban megszervezve kirakni a blogra.

No de ott tartottam, hogy el kellett menni Pekingbe ismét. Tervezett út volt, most lett kész a munkavállalói engedélyem, így kikérhettük a lakhatási engedélyt – és ezt csak személyesen lehet. A pocak és a sok munka miatt a lehető legrövidebb ottartózkodással terveztünk és vonattal mentünk, hogy ne kelljen repkedni. Íme az út rövid krónikája…

Az expressz járatokra vettem jegyet, ez a 1300km-t úgy teszi meg, hogy odafele a két végállomáson kívül kettő, visszafele pedig egy megállója van, amúgy végighasítja az utat 300km/h sebességgel, kvázi lassítások nélkül. Azért a távolság nagy, még így is majdnem 5 óra az út – de erről ugye márt volt szó korábban, én nem részletezem, majd esetleg Andi ír a benyomásokról. Annyit még hozzátennék, hogy családdal mindenképp a vonat a nyerő opció, mert amúgy ki lehet fogni vonatjegy árban repülőjegyeket, de a vonaton 120cm alatt a gyerkőcöknek nem kell jegyet venni egyáltalán… 11-kor indultunk, négy előtt kevéssel befutottunk Pekingbe – hosszú volt, fárasztó volt, de repülővel se lett volna jobb. Barni szerencsére a vonatút felét átaludta.

Betaxiztunk a szokásos szállodába – gondolkoztam, hogy máshova foglalok, mert nem igazán esett a pályaudvar – hivatal tengelyre, de nem akartam extra változókat behozni az egyenletbe, így maradt a bevált hely – és a kicsit hosszabb taxizás a pályaudvarról – kb. annyi, mint a reptérről. Szerencsére vasárnap lévén csak egész pici dugó volt, így már ötkor a szobánkban voltunk a korgó gyomrainkkal. Shanghaiban 1 óra volt kimetrózni a pályaudvarra, és a kívántnál  korábban is érkeztünk, így a teljes utazási idő 8 órát tett ki… azért elfáradtunk benne.

Pihenésképp és pocaktöltés gyanánt már hatkor elindultunk a kedvenc kacsás éttermünkbe – foglaltunk asztalt még otthonról, kellett is, mert megint dugig tele volt az étterem. Most menjen mindenki aki tud, ennek áremelés lesz a vége! Kicsit vadabbul rendeltünk egy fix menüsort kiegészítve pár egyébbel, ízleni csak a salát a nem ízlett, minden más nagyon finom volt. A menüben volt kacsaleves is, amihez előr kihozták a kacsatüdőt és kacsalábat – de a levest elfelejtették – annyira teleettük magunkat a többi finomsággal, hogy a végére elfogyott a kísérletező kedvünk, nem reklamáltunk nagyon 🙂

Kaja után vissza a szállodába, kikértem a szükséges regisztrációs papírokat a front desk-ről, és mentünk fürödni (erre még visszatérünk), aludni. Tízkor már ágyban voltunk, így sikerült nem túl jól, de relatív nagyot aludni.

Reggel hétkor Barni keltett, összepakoltunk félig, lementünk elfogyasztani a továbbra is etalon reggelit (emiatt járunk ide ebbe a szállodába, nem lehet belekötni a reggelibe…), majd jött a pakolás másdik fele, és fél tízkor, abszolút a terveknek megfelelően már kijelentkezve a csomagokkal vártuk a taxit.

Azt mondta Gifty, az ügynökünk, hogy “a metrómegálló mellett” van a hivatal, így nem molyoltam sokat a térképpel, a metróhoz kértem a taxit. Ezzel nem is volt gond, 10 előtt 5 perccel ott voltunk – gondoltam szuper, pont időben. Nos, innen azonban ugyan jó irányba indultunk, de a hivatal csak nem akart feltűnni a szemünk előtt – sétáltunk jó 10 percet, majd tanácstalanul (a mobilnet ilyenkor nagy segítség, de a google map-en nem volt rajta a hivatal a házszámot meg nem ismerte a térkép, Gifty aki már ott várt meg valamiért nem volt elérhető) visszafordultunk, hogy majdnem a metrómegállóhoz visszaérve szembesüljünk vele, hogy még jó 200 métert kellett volna továbbgyalogolni. Ja, hogy a “metrómegálló mellett” az jó másfél kilométer… a pekingi távolságok ugyebár…

Itt azért volt egy erősen “elegünk van mindenből” szakaszunk, Andi Ricsinek köszönhetően majdnem bepisilt, én cipelem a csomagokat meg Barnit a karomon, aki már joggal nyűgös, közben zúg mellettünk a forgalom 10 sávban, alig halljuk egymást, nem találjuk hova kell menni, kosz van, stb… elegünk volt, na. Végül 40!!! perc késéssel sikerült odaérni a Public Security Bureau-ba, a megáló mellé 🙂

Itt sikerült egy újabb órát eltölteni, először átküldtek minket egy másik ablakhoz mert hiányzott egy akármilyen papír + egyéb nehézségek is voltak – de Gifty persze sokat segített. El tudtam volna intézni egyedül, persze, de a fő oka az ügynök használatának jelenleg az, hogy ezzel a szükséges 5 pekingi út helyett elég 3 (amiből kettőt letudtunk a hazaúttal együtt) – így ha minden jól megy, most kellett utoljára Pekingbe mennünk.

És kopp-kopp, úgy néz ki minden jól ment. Megkaptam a munkavállalói engedélyem, átvették az igénylést a lakhatási engedélyre, két hét elbírálás után remélhetőleg meg is adják, Gifty átveszi és postázza. Addig útlevél nélkül tengetjük napjaink – azaz nem mehetünk sehova, így a szülés előttre tervezett kis hétvégi kiruccanásnak is lőttek – de ennyi baj legyen. A nap legjobb híre viszont az volt, hogy az ügyeletes tiszt kérésünkre elmondta, hogy Ricsit nem kell személyesen behozni majd a hivatalba az útlevéllel együtt, elég ha én megyek és viszem az útlevelét – így ugyan nekem még lesz egy utam pár hónap múlva, de legalább a család nyugodtan otthon maradhat – nagyon nem mindegy…

Még intéztünk pár céges pecsételést, számlákat, stb., ha már találkoztunk majd elbúcsúztunk Giftytől. A késés miatt a tervezett kulturális feltöltődést (templomlátogatást) töröltük a napirendből, mentünk ebédelni a másik kedvenc helyünkre, az izraeli házaspár által vezetett pita-étterembe, ahol finomakat ettünk, mint mindig.

1-kor már végeztünk is a gyors ebéddel, taxiba pattantunk és már mentünk is a pályaudvarra. Barni az utolsó kanyarban bealudt, és csodák csodájára a vonatra is sikerült így felszállni (szerencsére itt már indulás előtt 25 perccel be lehetett szállni, pont mikor odaértünk (Shanghaiban csak 15 perccel indulás előtt engednek be), még a vonaton is szunyált egy órát.

Már csak 5 óra vonat (jó volt látni, ahogy dél felé haladva a téli szürkésbarnából egyre zöldebb lesz a táj) és egy óra taxizás volt hátra. Az út kétharmadára elfogyott a kajánk, így a büfé érdekes kínálatából jobb híján aszalt édeskrumplit vettünk  és azzal húztuk ki az út végéig – nem volt rossz!

Este nyolcra haza is értünk, esett az eső korábban, így kellemes 12 fokos volt a levegő kora este. Kismanó a taxi végére teljesen elkókadt, és egy picit öklendezni is kezdett – gondolom a kissé rendszertelen étkezés és a sok utazás is betett neki – szerencsére nem lett gond, már közel voltunk, időben hazaértünk.

Itthon az Ayi finom főztje várt (megkértük, hoyg készüljün vele), mi jól belakmároztunk belőle,  Barnabás nem volt olyan nyitott (öklendezés után talán nem is baj…), de valami hihetetlen mennyiséget, szerintem legalább 30 deka rizst belapátolt. Fürdés, fektetés – krémezés, mese – és itt térnék vissza a pekingi fürdésre.

Én nem tudom mi van ott a vízben és a levegőben, és azt hiszem inkább nem is akarom tudni. Kevesebb, mint 24 órát voltunk a városban, és egyszer zuhanyoztunk. Mikor elindultunk, nem volt egyikünknek se semmi baja. Visszaértünk, és nekem olyan volt a bőröm a tenyeremen, mint a 100-as smirglipapír, Barninak pedig a combjai foltokban vörösek (szinte sebesek) voltak, olyan szinten kiszáradtak. Sírt amikor a szokásos bodyshopos krémmel bekentük a lábát, úgy csípte.Inni ivott rendesen, nem repültünk, így az ottani alacsony páratartalomra se lehet fogni, és nem evett semmi olyat, amit nem szokott. Egyszerűen ennyire rossz a víz és a levegő az ország fővárosában. Pár nap alatt biztos rendbejön, de akkor is nagyon rossz volt látni… Nekem is kis véres darabkák kerültek az orromból a zsebkendőre – gondolom a nyálkahártyámnak se nagyon tetszett a dolog…

Na de sebaj, jó darabig most voltunk ott utoljára. Vannak szeretnivaló dolgok Pekingben meg kitűnő éttermek, na de ott élni? Részemről kizárt.  És ugye vannak sokkal de sokkal szennyezettebb városok is az országban…