Direkt nem azt írtam címnek, hogy “fél nap kettesben” – mert Andival most nem lehet kettesben lenni 🙂
Két esemény is volt ma: Március 15 ünneplése a magyarokkal közösen, illetve szülésre felkészítő tanfolyam a kórházban. Mivel az időpontok ütötték egymást, mi az utóbbira szavaztunk. Barnit azonban nem akartuk magunkkal cipelni, illetve szerettünk volna még egy kis időt manók nélkül eltölteni, mert ki tudja erre legközelebb mikor lesz lehetőségünk – így már jóelőre leegyeztettük, hogy Barni Bencééknél tölti a délelőttöt.

Korán keltünk, majd beterítettük az ágyat a Dél-Kínából nemrég érkezett csodaszép kézzel batikolt ágytakarónkkal:

Egy gyors reggeli után fél kilencre már át is értünk Bencéékhez, akik kókadoztak még, de már ébren voltak. Barni egyből bevágódott Bencével a játszószobába dömperezni, alig tudtuk kirángatni elköszönni. Sírás, nyafi nem volt, már jóelőre készítettük hogy picit külön leszünk és délután fog csak látni minket alvás után – de azért izgultunk mert nem rokonokkal ez volt az első ilyen alkalom.

Taxiba pattantunk és elmentünk a kórházba, ahova épp időben érkeztünk. Európai felülreprezentáltság volt a tanfolyamon, rajtunk kívül volt egy norvég, egy brit, egy német és egy kínai-valamilyen vegyespáros. Mindenki a párjával érkezett. A többségnek második gyerkőc csak szegény brit lánynak nem. A nyitókérdés az volt, hogy aki már szült, jellemezze egy szóban a szülést. Andi szerint “kemény” volt, a birt lány kissé megijedt 🙂

A tanfolyam jó volt, a nődoki (a korábbi orvosunk :)), a gyerekgyógyász (Barni dokija) és egy szülésznő beszéltek mindenféle tudnivalókról általánosságban, illetve hogy itt ebben a kórházban milyen elveket és módszereket követnek. Nemzetközi kórház révén sok különbség nincs az otthoni dolgokohoz képest, talán csak annyi, hogy itt egyrészt nagyon próbálják elkerülni a gátmetszést különböző technikákkal, másrészt pedig sok esetben (gátmetszés megelőzése, ha nem jön ki a méhlepény, stb.) mindenféle masszázstechnikákat alkalmaznak – elvégre mégis Kínában vagyunk. Ez tetszett.

Ami nem tetszett, hogy valamilyen rejtélyes okból kifolyólag minden orvos külön kiemelte,hogy az epidurális érzéstelenítés milyen jó és nagyszerű dolog, és mindenképpen kérjük a beavatkozást. Még egy, a doki szerint “kedves kis videót” is láttunk, ahol illusztrálták, hogyan szúrnak be egy jó nagy tűt a gerincbe – itt lettünk Andival némileg rosszul. Persze engem sem hülyefából faragtak, tudom, hogy a “rejtélyes ok” mindössze annyi, hogy az epidurálért extra 200000Ft-tal rövidítik meg a kedves pácienst (illetve legtöbbször inkább a biztosítóját). Szerintem alapvetően pozitív dolgokat hoz magával az üzleti alapra helyezett egészségügyi ellátás, de a nem feltétlenül szükséges ellátások sulykolása pont az egyik kivétel.

Bár otthon is egyre elterjedtebb szerintem, mert a nők félnek a szüléstől, de van olyan barátnőm is, aki szintén nem kért anno az első gyerekénél, de biztos volt benne hogy ha még egyszer nekifut, már kérni fogja, és javasolta, hogy én is kérjem mindenképp, ha jót akarok magamnak. 🙂 Nos, én nem kértem anno, és most sem fogom. Ellenben a nevetőgázon gondolkodom… na jó, nem! 🙂

Na mindegy, a tanfolyam jó volt, hasznos volt, kaptunk banánt meg sütit is, a végén pedig még egyszer megnéztük a szülőszobát, ami még mindig vetekszik bármelyik szállodai lakosztállyal – Andi nagy örömére az apa-kanapét arrébb rakták, így már nem nyújt teljes rálátást a szülő nő alsóbb felére.

11 után pár perccel végeztünk és elindultunk az étterembe. Andi persze fel akarta hívni Jázminékat, hogy mi van Barnival, de nem hagytam, mondván úgyis hívnak ha valami esemény van. Hogy mi történt eközben amúgy Barnival – beültek a sofőrös kisbuszba és elmentek közösen a szoborkoszorúzásra – Barni végig az elhaladó autók márkáit kommentálta a buszban, majd később ebbe Bence is beszállt. A koszorúzást lekésték, mert a parkban nem találták meg a szobrot (pont mint mi is majdnem tavaly), de a kávézóban csatlakoztak a többiekhez. Utána a görög étterembe mentek, ahol Barni benyomott egy egész adag sültkrumplit és élénk diskurzust!!! folytatott Bencével, meg együtt!!! játszottak.

Na de vissza hozzánk… Mi abba az étterembe mentünk, ahol én egyéb ügyekből kifolyólag már háromszor voltam és mindig ígérgettem Andinak, hogy elviszem őt is – arról nevezetes, hogy nagyon finom kínai konyhát vezetnek, és minden ételbe különböző kínai gyógynövényeket és más gyógyhatású zöldségeket is tesznek alapanyagként – náthára kifejezetten jó.

Nagyon finom volt, sajnos egy rendelt zöldteás pirított rákot elfelejtettek kihozni, de így is teleettük magunkat, így nem kértük a végén. Pár kép az eseményről:

Nagyon finomakat ettünk – nem mondanám, hogy olcsón, mert ennyiből  (9500Ft) otthon is jóllakunk egy egész  jó helyen, de ez itt nem csak egy “egész jó” hely, hibátlan, különleges fogásokkal és nagyon kellemes hangulattal.

A séta után nem mentünk messze, egy közeli parkba mentünk, amit már rég kinéztem mindig munkába bicajozás során – ez a helyi modern művészeti galéria parkja. A bejáratban máris érdekes szobrok vártak:

Mint az a képeken is látszik, a tavasz már meglengette szelét, hűvös volt, de végre kisütött a nap, csicseregtek a madarak – nagyon kellemes kirándulóidő volt. Keresztül-kasul bejártuk a kis parkot, ami nagyon tetszett – a gond csak annyi volt, hogy rengeteg volt az eldobált szemét – hiába, ez a metrómegálló már a belső körgyűrűn kívül fekszik, itt már nem járja több száz takarító az utcákat éjjel-nappal, hogy mások szemetét szedje – és sokkal inkább kínaiasabb minden, mint a belvárosban, pl. a metrómegállóból kifele menet át kell magad verekedni a taxisok során, akik mindenképp el akarnak vinni járműjükkel. Rengeteg az utcai árus, nyárson sütik a kacsacombokat a grillen,  és megjelennek a tuk-tuk taxik is – nekünk ez most a szemét kivételével mind jólesett, olyan volt, mintha vidékre kirándultunk volna.

A parkban pedig sok érdekes szobrot láttunk, többek közt ezeket:

Ezután – mivel ennyire finom langyos idő volt és sütött a nap, úgy gondoltuk elsétálunk Jázminékhoz. Ez másfél metrómegálló – de mivel közben át kell menni a körgyűrű alatt, kicsit több, mint négy kilométer a táv és elég változatos… Az útvonalat jól ismerem, hiszen minden nap erre bicajozom munkába. Így legalább megmutathattam Andinak a szabadtéri billiárdklubot, az irtózatos szeméttel tarkított udvarú dekorációs táblagyárat, a szakadt házakat, ahol sok Ayi lakik, a szürke vízű csatorna partján szépen rendbentartott kis veteményeseket, a felüljáró alatt illegális szexDVD-t áruló nénit, és… …az elektromos kerítés mögötti luxusautókkal teli golfpályás villaparkot – nos igen, ez Kína, az ellentétek országa. Egy virágárus triciklit leállítottunk, vidám alkudozás után egy kis bambusszal és egy másik növénnyel lettünk gazdagabbak.

Háromnegyed óra alatt – délután kettőre el is értünk célunkhoz. Mint kiderült, Barniék is csak fél órája értek kb. haza, nemrég aludtak el. Pihentünk, beszélgettünk, olvastunk, Andi hajat vágott Jázminnak és Gyurinak, de a gyerkőcök csak nem akartak felébredni… Végül ötkor keltettük fel őket – egy kis játék és palacsintázás után fél hétkor indultunk haza – Barni alig akart elindulni, azt mondta Bencénél akar aludni 🙂 Amúgy a nagy délutáni szunya ellenére nagyon fáradt volt – gondolom lefárasztotta a közös játék és sok élmény.

Nagyon örültünk, hogy ilyen jól viselkedett és szeretett Bencééknél lenni – elvégre ugyanebben a felállásban leszünk majd Ricsi érkezésekor. Ráadásul egész nap nem pisilt be! Ha ez így halad tovább, annak egy kék teherautó lesz a jutalma – megígértük.

Hazaérve még gyorsan leszaladtam a közös képviselői iodába – mert hívott délután a futár, hogy leadott nekünk egy csomagot: a gyerekszobadekoráció újabb elemeit.

Gondolom el tudjátok kérdezni, Barni mennyire örült ennek az egyedi sorrendben felrakható falragacs-készletnek:

Jut eszembe, kapni otthon ilyet? Mennyibe kerül? Lehet lenne értelme hazaküldeni néhányat eladásra, nagyon jó minőségű, és nem is túl drága. 🙂

És ez még nem minden! Némi ragasztgatás után ez a látvány tárult -az újabban bolygó és csillagmániás- Barni elé:

Estére a sok élményben úgy elfáradtunk, hogy jó éhesek lettünk, így fürdés és mese után egy gyorsan összedobott carbonara-val zárult ez a szuper nap:

Ja nem, a tészta után még másfél órán át blogot írtam, hogy ti is élvezhessétek ezt a napot. 🙂