Tegnap délelőtt szokás szerint jött az Ayi. Épp rakott krumplit készítettem Barni kedvéért. Érdeklődve állt oda mellém, a szokásos furcsa nézésével, mikor épp valamit “főzök”.

Mivel itt kezdtem el igazábol főzni a fiúkra (azelőtt Peti főzött), ezért mindig elbizonytalanodtam mikor odakukucskált a konyhapultra, hogy biztos valamit rosszul csinálok. Most azonban bátran közöltem vele hogy ez kifejezetten magyar étel, és így kell csinálni.

Ekkor közelebbről is megszemlélte a tejfölösdobozt és a kolbászt. Mondtam hogy az is magyar étel, nyugodtan kóstolja meg! (soha nem hajland semmit megkóstolni!)

Megkóstolta (szépen pálcikával felemelve a karika kolbászt), ízlelgette, majd közölte hogy nagyon finom! Majdnem dobtam egy hátast! 🙂

Egyébként az Ayi legutóbb a nagy szelet karajhusik látványátol majdnem sokkot kapott (ők nem esznek ilyen nagy darab húsokat), és az utóbbi két alkalommal teljesen húsmentes ebédet készített. 😀

Az ebéd megtárgyalása után lementek Barnussal játszani, én meg nekiültem a vasalnivalónak. Mire megjöttek, még mindig vasaltam, nem sok volt hátra, de sehogy se tudtam befejezni, mert Ricsi épp nyűgösködött picit. Én mindig felvettem, amikor is egyből behunyta szemecskéit, és elaludt, de amint visszaraktam a kiságyba, kipattant a szeme, és újrakezdte. Az Ayi örömmel tárta szét karjait, hogy adjam csak oda neki, majd ő fogja, ringatja.

Két próbálkozás után Ricsi el is aludt szépen a karjaiban, és lerakni is sikerült ébredés nélkül. Én meg befejezetem addigra a vasalást. 🙂