Mivel Suzhouban már voltunk egyszer és egész részletesen dokumnetáltam az eseményeket, Andi pedig ezúttal otthon maradt, így most megkértem Barnit, hogy ő számoljon be a kirándulásról. Suzhouban rengeteg gyönyörű kert van, idő hiányában ezúttal egy korábban már megismert, de kihagyhatatlant és egy újat látogattunk meg. Nem utoljára voltunk itt most sem, ez is biztos – Suzhou nagyon kis kellemes, élhető hely, van nagyvárosias része is, hasonlóan nyüzsgő, mint Shanghai (csak kicsit kínaibb), de emellett van rengeteg látnivaló és ami nagyon fontos: hegy, tó, erdő, megközelíthető távolságra. Na de át is adom a szót Barnabásnak.

Sajnos nem a háromkerekű autóval, hanem egy unalmas busszal érkeztünk Suzhouba. Nem volt se elektromos, se emeletes. De legalább a vezető bácsi mögött ülhettem.

A szállodába érkezve lementünk ebédelni, ahol kaptam egy egész tál finom brokkolit rizzsel. El is fogyott. A következő két órára valamiért nem nagyon emlékszem.

Utána viszont nagyon jó dolog történt! Taxival elmentünk a kedvenc labirintusos kertembe! Össze-vissza bolyongtunk Apával az alagutakban és a kanyarulatokban rengeteg ideig.

Utána folytatódott a j dolgok sora, kaptam fánkot. Kettőt is! Egy padon ülve ettük meg, aztán Apa nyakában mentem tovább a belváros felé. Itt Anikó ki-be ment mindenféle boltokba, de nem igazán értem miért. Egyikben sem volt autó. Mi fiúk addig az utcán ülve vártunk. Rengeteg ember volt és sokan jöttek kezet fogni velem. A hírem úgy látszik megelőzött.

Ezután végigmentünk az utcán egy elektromos autóval, mert nagyon szerettem volna. De én a pirossal szerettem volna menni, Apa pedig azt mondta, menjünk a sárgával, ne várjunk a pirosra. Ezért aztán nem is élveztem igazán és hisztiztem. Ezek után volt képük vacsorára tésztalevest rendelni, meg olyan jiaozi-t amiben kis zöld darabkák voltak belül.  Fúj! Azért kaptam sültkrumplit a szomszéd étteremből.

Apával haza is mentünk – azt mondta menjünk inkább taxival mert már fáradt vagyok. Lehet igaza volt, de amúgy is jó döntés volt, mert mire kiszálltunk a taxiból elkezdett esni az eső.

Még beszaladtunk egy boltba venni Anyának ajándék szappant, aztán  amikor visszaértünk a szállodába, fel is hívtuk telefonon. Ettem két barackot, lezuhanyoztunk és már aludtunk is. Viliék nem is tudom, mikor értek haza.

Másnap Apát hamar kirugdostam az ágyból és mondtam neki, hogy piskótát kérek reggelire. Neki is indultunk, de nem talált sehol. Megelégedtem egy hatalmas mantouval. Egy parkban ültünk le reggelizni, ahol reggeli után köveket gyűjtöttem és dobáltam egy pocsolyába és bottal tologattam őket.

Viliék még mindig nem kerültek elő, így Apával továbbmentünk sétálni. Láttunk egy igazi markolós hajót is!

Aztán előkerültek Viliék, vettünk nekik is reggelit és elmentünk egy másik parkba. Ez egy nagyon eldugott helyen volt, kis utcákon kellett kavarogni és minden kereszteződésnél nyilak voltak a falon amik mutatták merre kell menni. Segítettem Apának megkeresni a nyilakat, egyedül biztos nem ment volna neki!

Aztán végül eljutottunka  kertbe, ami nagyon érdekes volt. Egy kis csónak is volt, meg keszekusza ösvények. Még valami néni is volt, akit kék ruhában fényképeztek.

Ez a Yipu Garden volt, egy kisebb kert Suzhouban, egyáltalán nem az, ami a fő turistaútvonalakon rajta van. Rettenetesen tetszett, kis kompakt, mégis változatos kert, főleg helyiekkel és rengeteg nyugalommal. Megérte elbolyongani érte.

Utána visszasétáltunk a szállodába, de most valamiért nem arra kellett menni, amerre a nyilak mutatták. Amíg Apa valamit a recepción intézett addig én ugráltam a kanapén. Utána hajóra szálltunk! Gyorsan összebarátkoztam a kapitány bácsival és megengedte, hogy vezessem a hajót! Össze-vissza kormányoztam! Azért arra vigyáztam, hogy a hidaknak ne menjek neki.

Utána pedig Ancsi legyezőjével legyeztem a japán turistákat a hajón fel-le. Ez nagyon tetszett nekik, teljesen le voltak nyűgözve.

Ebédre volt megint finom brokolli meg halacska, Apa valami fehér kincsről magyarázott, de nem láttam sehol kincset. Azért megettem.

Ebéd után mentünk a pályaudvarra, ahol soakt kellett várni. Úgy látszik van akinek még nálam is többet kellett várnia, ide-oda dőlve aludtak az emberek.

Kaptam egy újságot apától ami tele volt autókkal. Még Caddilac is volt benne! Ezt nézegettük amíg végre felszállhattunk a vonatra, ami gyorsan hazavitt minket.

A pályaudvaron beszálltunk egy Taxiba és elindultunk hazafele. Mondtam is Apának, hogy „elfáradtál ebben a taxiban”, de aztán hazaértünk, ahol ott volt Anya meg Ricsi és egyből feléledtem.