Barninak nincs könnyű dolga a szocializálódásban. Eleve rögtön két különböző szülőnek kell megfelelnie, de ezzel azért a többség így van. Csakhogy ezen felül neki ott van még a két kultúra aminek meg kell felelnie.

Nyelvi szempontból ez viszonylag egyszerű dolog. Mondom Barninak, hogy menjünk pisilni, elszaladunk, és ahogy a vécén ül, a fülembe suttogtja, hogy “De Apa, az Ayi azt mondja, hogy nainai.” Én meg elmagyarázom neki, hogy igen, az Ayi más nyelven beszél, ő máshogy hívja a pisit. Ez is pisi, az is pisi, csak más a neve.

Kicsit nehezebb a helyzet a szokások területén, ahol Barni ösztönösen próbálje felvenni a kínai szokásokat – például az utcán kismotorozik és szembejön valaki, eszébe nem jut kikerülni, megy szépen egyenesen tovább. De nézzünk egy másik példát.

Ma délelőtt elzarándokoltunk a koreai boltba. Egyrészt halat szerettünk volna ebédelni, másrészt egyszerűbb felpattani a félóránként közlekedő buszra, mint elsétálnia  japán boltig. A busz tíz perc alatt odaér a boltba – tíz percünk van bevásárolni, és már megyünk is vissza busszal, újabb tíz perc. Gyors és kényelmes

No szóval vettünk két ugyanolyan finom halacskát, mint a múltkor (Barni mindig reklamál, hogy legyen szeme a halnak, amit veszünk), meg egy kis rákot is, mert az itt nagyon finom.. Kitört a nyár, épp 35 fok van iszonyat párával, hazafele jólesett a kisbusszal robogni az ablakokon besüvítő szélben. Nem kell aggódni – a szél melegebb, mint a levegő, nem fogunk megfázni. Olyan, mintha beülnél egy forró hajszárító alá, legalább nem csak párolódsz a levedben.

Hazaérvösszedobtam egy nagyon finom ebédet. Sikerélmény is volt, mert végre megtanultam az ilyen pici halat is rendesen belezni, kopoltyústúl, anélkül, hogy lebontanám a hal fejét. Éljen-éljen.

Barni asszisztált a főzésnél, az egyik halacska a sütőbe került gyömbérrel-citrommal, a másik serpenyőben sült ropogósra vajban. A rákból paradicsomos-zöldhagymás ragu lett, mindehhez saláta és rizs.

Barni pedig kérte a jussát, imádja a halat, de még annál is jobban imádja a hal bőrét, így mindkét halról neki kellett adni majdnem az összeset. Andi ezt nem annyira bánja, én mondjuk szintén szeretem, így azért csipegettem magamnak kicsit 🙂  Aztán elfogyott a bőre, meg a szálkamentes rész, és megszólalt Barni:

“Apa, kérek halszemet.”

Mi meg néztünk, hogy ezt most hogy, mert nem szoktuk megenni. Úgy gondoltam, ha kísérletezni akar, kísérletezzen a fiú, szépen kikanyarítottam a pálcikámmal az egyik szemet, és odaadtam Barni tányérjára. Andi inkább diszkréten elfordult. 🙂

Barni nyugtázta, hogy “Halszem!”, örömmel felszúrta a villájára, és megindult a szája felé, Még mielőtt bekapta volna, rámnézett, és azt mondta:

“Apa, finom.”

Tudom, hogy ilyenkor ezt kérdésnek szánja, így válaszoltam neki, és mivel az őszinte nevelés híve vagyok, az igazat mondtam:

“Nem tudom Barni, még nem kóstoltam.”

Erre Barni szépen visszaeresztette a villát, a tányérra és lekotorta róla a kissé megviselt halszemet.

Szóval így jártunk, egyelőre Barni nem evett halszemet, úgy látszik a véleményem egyelőre erősebb, mint a kíváncsisága (nem sokáig…). A halszem amúgy itt Kínában finom falat, és a becses vendégeknek szokták adni. Azért ha legközelebb kéri, majd bátorítom kicsit, ne rajtam múljon már, hogy az én kulturális rögzüléseim miatt miatt ne kóstoljon meg valamit, ami amúgy lehet, hogy finom. Anya meg majd legfeljebb megint diszkréten elfordul kicsit… 🙂

Délután másfajta halacskákról volt szó, egy nagy szunya után felállítottuk a bálnás medencét az erkélyen, és belekerült egy kis halacska, aki nagyon élvezte a pancsolást. A víz kellemes 28-30 fokos volt – de majd holnapra szépen még jobban felmelegszik 🙂