Ma délután vendégeink voltak, ketten Magyarországról közvetlenül, Ildi és Szilárd, valamint Kata Ningbo közvetítésével. Két hetes Kína-körútra készülnek (mi meg irigykedünk) és pár cuccot nálunk hagytak megőrzésre.

Ha már itt voltak, segítettem nekik vonatjegyet venni, és mivel Szilárd bevallottan vasútmániás, így felajánlottam, hogy kiviszem a maglev pályája mellé maglevet fényképezni.

Így is tettünk, délután ötkor bicajra pattantunk és elinduiltunk. A korábbi bicajozásokból már ismertem a környéket – egy órán belül el is jutottunk a hídra, ahol már egész gyorsan megy a szerelvény és jól is lehet fotózni.  Készült is róla videó, ráadásul nem is akármilyen, mert valamiért mindkét irányból egyszerre jöttek, ami ezen a helyen elvileg nem lehetséges (az egyik valószínüleg a garázsba ment) én ezt még nem videóztam le.

Aztán elkezdett cseperegni az eső, gondoltuk várunk még egyet, úgyse ússzuk meg a megázást, ha meg eltekertünk eddig, használjuk ki az alkalmat.

Jött is egy… diszkóuszály! Komolyan!

Aztán később jött megint egy maglev a reptér felől,elsuhant a fejünk felett és én is levideóztam, legyen meg nekem is.

Utána szépen elindultunk haza az addigra már szakadó esőben. Épp nagy forgalom volt, mindenki igyekezett haza az ipari parkokból.

Ezért letértünk Panqiao felé. Kicsit elállt az eső is. Panqiao a maglev alatt fekvő nagyrészt elbontott terület, de még áll pár szakadt házikó. Ilyesmi:

Aztán fél kilométerrel arrébb már más is szakadt: az eső, sokkal jobban, mint előtte. Kellemes pisimeleg. Sikeresen eltévedtünk csuromvizesen a senkiföldjén a kis viskók és sötét dohos kis lakások között a kanyargó kis utcákon– de senkit nem zavart, se a lakókat, se minket. Jó tudni, hogy alig pár kilométerre a lakásunktól is van „vidékies” környezet.

Hazaértünk, átöltöztem a csuromvies ruhákból és letörölgettem a bicajokat, úgyis hetek óta tervezem a mosást J Este pedig még egy étterem is belefért – Andi otthon maradt a fiúkkal. Shanxi (figyelem, Shanxi, nem Shaanxi, ez két külön tartomány – bár közel vannak egymáshoz) tartomány specialitásai, nagyon finom volt, még biztos visszamegyünk. Shanxi inkább a szénmezőiről ismert, nem a konyhájáról, de nagyon kellemes, pont olyan, mint az elhelyezkedés alaján képzelnéd, a Lanzhou-i és pekingi könyha keveréke. Ami nagyon szokatlan benne az a rengeteg krumplis étel (szerintem ennyi sehol máshol Kínában nincs), fokhagyma, isteni kézzel húzott tészták, a szokásosnál kevesebb sójaszósz, és a rizs szinte teljes hiánya.

Persze amint végeztünk és kiléptünk az utcára, megint elkezdett szakadni az eső. Szóval másodszor is ronggyá áztam, ezúttal rollerrel. Vendégeink mentek az útjukra, várja őket Kína, én meg mentem haza.

Holnap más vendégek jönnek, de most nem éttermezünk, én főzök. Jó lesz…