Ez egy kitűnő napnak indult, csak a végére nem lett az.

Reggel Barnival bicajra pattantunk és elmentünk bevásárlókörútra az ebédhez. Sírás nélkül megvárt kint a gyümölcsös előtt a bicajon amíg én vásároltam – ennek jutalma egy kis taxi volt otthon, mert tényleg nagyon bátor dolog 🙂 Aztán délelőtt átjött Évi és Jenő, és tökéletes időzítésel elkészült ebédre minden amit terveztem. Birkapörkölt nokedlivel, makréla fokhagymás spenóttal és Andi kedvenc zelleres-mangós malachusija + egy kis almás pite Anditól.

Be is faltuk – Barni nem evett sokat, csak egy kis halat “felhővel”, aztán a gyerkőcök aludtak, mi meg beszélgettünk. Elkísértem Éviéket a japán boltba a végén, elköszöntünk, majd hazamentem pihenni. Megbeszéltük Andival, hogy én elmegyek Barnival bicajozni, ő meg pihen Ricsivel.

Így is lett. délután négy után Barni felkelt, és megkérdeztem, menjünk-e dodzsemezni – belelkesült, hogy most rögtön menjünk. Mentünk.

Bicajjal a folyóig, át a jégveremmé légkondicionált komppal majd Puxi-n tovább a People’s Park-ba.

Mire odaértünk kicsit fáradtnak tűnt. Vettünk három jegyet, beálltunk a dodzsemes sorba, és mire sorra kerültünk, azt mondta:

“Apa, nem akarok dodzsemezni, mert itt nekem jönnek!”

Megbeszéltük, hogy azért kipróbáljuk és majd nagyon figyelek, ne jöjjön nekünk senki. Szép kalandnak néztünk elébe – 10 kínai dodzsem elől menekülni körbe-körbe. Egész jól ment, de aztán nekünk jöttek sajnos egyszer – Barni el is kezdett nagyon sírni. Utána jobban figyeltem, menekültem ahol tudtak és már csak egy kisebb koccanásunk volt egy pici sírással.

A menet végén vissza is váltottuk a maradék jegyeket és elindultunk bicajjal haza, Barni kérésére. Nagyon kis szótlan volt, a kompon odabújt hozzám, mondta, hogy fázik picit és otthon szeretne autózni + megkért, hogy ne fényképezzem le (ilyet még sose csinált). Valami nem volt rendben, szóval igyekeztem haza ahogy bírtunk.

Hazaértünk, és ahogy kivettem a bicajülésből, éreztem, hogy baj van. Zuhany után rábeszéltem egy lázmérésre (de csak miután megmutattam magamon, hogy nem fáj) és sajnos 38-ig szaladt. Aggódtam, hogy biztos miattam fázott meg a kompon, de aztán tovább gyűrűztek az események…

Vacsorát se kért, inni se, közben beszéltünk skype-on az otthoniakkal, Barni kicsit felélénkült, autózgatott közben. Aztán kopogtak… Ki lehet az? Az Ayi volt. De mit keres itt ilyenkor? Annyit értettem a mondanivalójából, hogy nem tudja beállítani a TV-t a szomszédban és segítséget kér… Miközben én próbáltam összerakni mit szeretne az Ayi, Ricsi sírt, mellette a család szólt a skype-ból a szobában és Andi kijött a folyosóra az éppen nokedlit öklendező Barnival. Na azt hiszem ez volt a nap negatív csúcspontja. Ayitól kértem 10 perc türelmet, azalatt lerendeztük a helyzetet. Ricsi elringatásra került, Barni a zuhany alá, utána ágyba, meg a családtól is elköszöntünk.

Átmentem Jane-ékhez a szomszédba – elutaztak és az Ayi vigyáz a házra. Segítettem neki beállítani a vendégszobában a TV-t, megsimogattam Jane-ék macskáját és hazamentem. Mire visszaértem, Barni már aludt is. Remélem holnapra jobban lesz. Így visszanézve a képet már a kompon nem volt valami rendben. Valószínüleg csak egy jöttment vírusról van szó, holnap azért pihenősre és diétára fogjuka  dolgot.