Verses fa, másképp:
Pöttyösen, viszketve, otthonunkba zárva
telt lassan a múlt hét a gyógyulásra várva.
Unalmunkban előkerült egy régebbi hobbi,
Együtt, családként kirakóst pakolni.
Ez szép dolog, de hol rakjunk a darabokból képet?
Erről írok nektek blogbejegyzést, szépet.
Ok a vers megvan. Na de miért fa?
A mai sztori háttere annyi, hogy mivel már szerdán látható volt, hogy az Andi-Barni-Ricsi csapat nem hagyhatja el a héten a lakást, így Andi kérésére én, mint a család egyetlen külvilággal érintkezésre alkalmas tagja, elszaladtam a közelo bevásárlóközpontban levő puzzle-boltba venni egy kirakóst, hogy azzal teljen az idő.
Vettem is egy kellemes kis 1000 darabos Educa kirakóst:
A gond csak annyi, hogy európai gyártmanyú importtermékként az otthoni ár duplájába került. Nem baj, egyszer belefér, lényeg, hogy lett mivel elütni az időt. Barni is kapott egy kis számolós-autós kirakóst, amit nagyon szeret.
Gyakorlott kirakós-pakolóként ezt az 100 darabos példányt természetesen már a hét vége előtt kivégeztük. Aki jártas kirakósozásban, tudja, hogy a siker kulcsa a megfelelő – és mobil- rakófelület használata. Ez 1000 darabos létére egy kisdarabos puzzle, tehát elfért az egyik szekrényből kioperált polcon. Azonban mint az egyszeri szenvedélybetegek, úgy kattantunk vissza a puzzlerakásra – így egyrészt egyből rendeltünk is kedvenc japán puzzleboltunkból pár gyönyörűséget, másrészt pedig kellett valami megfelelő felületet szerezni, amin a nagyobb kihívások is elférnek. Ennek a története következik.
Tehát ma munka és egy kis közös séta után (Andinak egy hete az első) elindultam, hogy szerezzek valami megfelelő alkalmatosságot, mert a csomag Japánból hamarosan megjön, és ugyan abban is kisdarabos kirakósok vannak, de 1500 és 2000 darabosak, valamitn formátumra is kicsit mások az otthon megszokottnál. Ilyen szépek, ni:
No de ugye ez több, mint egy méter hosszú még ilyen kis darabokkal is, nem fér el a polcon. Elmentem hát a B&Q-ba (helyi Obi), mondván majd ott veszek valami deszkát, vagy furnérlapot ami a célnak megfelel.
Némi bolyongás után találtam is gyönyörű fenyő “do it yourself” hobbilapokat, amikkel két probléma volt: Egyrészt a leghosszabb is csak 80 centis, másrészt darabja 5000Ft. Na nem.
Kicsivel arrébb megtaláltam a furnérlapokat. Kiválasztottam a legvékonyabbat, nagyon kellemes 60Y-es (2000Ft) ára is csábított. Az ár passzolt, a méret kevésbé: 2400cm*1400cm. Kissé nagy.
Hívtam egy eladót, kérdeztem, lehet-e egy felet venni. Hát azt nem. Mondom jó, akkor vennék egy egészet, fel tudják-e vágni nekem. Mondta, hogy tudnák, de elromlott a vágógép. Megordult a fejemben, hogy veszek egy kézifűrészt és otthon nekilátok, de erről hamar letettem, amúgy sem volt nagy kedvem egy ekkora böszmeséggel hazabicajozni.
Nosza, nézzünk körül, hátha találok más megvásárolható sík felületet. Találtam, csempét. Na nem ám a fürdőszobait, az óriás járólap- méretet 100x100cm. Darabja 500Ft (otthon mennyibe kerül egy ekkora csempe/járólap?) A probléma itt más jellegű volt: volt vagy 10kg, nem az, amit szívesen pakolászik ide-oda az ember napjában többször.
Üres kézzel távoztam hát (nem először ebből a boltból), gondoltam még hazafele körülnézek, hátha találok valami faboltot. (Este hét elmúlt már ugyan, de ugye ez itt mifelénk semmit se jelent. Tekeregtem szépen haza a sötétben (mert ugye nyár ellenére hétkor már lemegy a nap), és nézelődtem…
Találtam sok barkács “mindenes” boltot, ahol szigszalagtól kezdve csövekig mindent kapni, de fa- vagy más lapot nem árult egyik sem. Ahogy bolyongtam, átvergődtem egy autószerelő műhely előtt, mellette egy ki tudja mit áuló boltban vidáman eszegetett egy asztalnál egy kisebb csapat, majd a következő ajtó előtt rengeteg falapba botlottam!
Hohó, itt az én helyem! Gipszkarton, furnér, léc, minden van! Eladó ugyan sehol, ellenben egy szelektív hulladékgyűjtő néni is nagyon érdeklődött a bolt előtt velem együtt. Aztán hirtelen megjelent két fiatalamber – a néni pedig megkérdezte tőlük, nem adnák-e oda neki az apró fahulladékot. – nem adták. Közben leesett, hogy ez sajnos nem egy fabolt, hanem itt épp felújítanak egy üzletet, amihez épp rakják össze a belső berendezést.
Persze ez miért jelentene problémát, Kínában minden eladó. Ki is néztem magamnak a hulladékos zsákok között egy oldalt kissé sérült és hajlott, ceruzával összefirkált, de számomra teljesen használható, tökéletes méretű egészen masszív falapot. Meg is kérdeztem a srácot, eladó-e. Mondta, hogynem tudja, nem ő a főnök – majd pedig hangos ordibálásba kezdett
Hamarosan a szomszéd helyiségből kitántorgott a korábban ott vacsorázó csapat, élükön egy termetesen elhízott kb. negyvenes éveiben járó sötétbőrű kínaival, aki szemmel láthatólag a főnök volt. Több ujja volt, mint foga, a maradékot cigarettafüsttel pótolta. Nem volt jókedvű, hiszen az evés szent, én meg pont a vacsora utáni pöfékelésből riasztottam fel.
Azért megkérdeztem tőle, mennyiért adná ezt a fadarabot. Rávágta, hogy 70 yuan.
Nos, erre még a saját társaságában álló férfiak is enyhe kuncogásban törtek ki. Mondtam, hogy ne szórakozzon, látom, hogy szemét, adok érte egy tizest, amúgy is hetvenért négyszer ekkorát kapok újonnan.
Erre azt mondta, hogy ötven. Én rádobtam a “vacsorából ugrasztottam” felárat, és azt mondtam, adok egy huszast.
Erre válaszul az 50 jött, én pedig mondtam, hogy kösz nem, és mentem haza. Egye meg a fadarabját desszertnek, rám vár a vacsora. Itthon várt az időközben egy kínai puzzleboltból megérkezett két 500 darabos puzzle. Általában nem foglalkozunk 1000 alattiakkal, de egyrészt le akartuk tesztelni, hogy milyen a helyi prémium-puzzle minősége (jónak tűnik), másrészt meg nagyon tetszett mindketőtnknek a kép – és ugye nálunk minden kirakott puzzle a falra (vagy más falára) kerül (amíg van hely :)) És ez legalább ráfér a fiókra is. Mire szerzek egy megfelelő fadarabot és megérkeznek a nagyobbak, pont kirakjuk:
