Reggeli után nekiláttunk, és bepakoltuk a csomagokat. Jó nagy kupleráj volt, Peti szépen összehajtogatta a szennyes ruhákat is, hogy könnyebben elférjünk a bőröndökben.

Előző éjszaka nem kevés ember érkezett az vendégházba (péntek este révén), így nagy volt a nyüzsgés. Még vártunk, ücsörögtünk picit, Barni a kutyákkal játszott. Közben az este érkezett fiatalok, a faliújságon kifüggesztett képeket nézegették, ahol a tóhoz vezető út fő pontjai voltak kifüggesztve. Peti elmagyarázta nekik, mely pontoknál kell igazán figyelni, mert pl. más szögből fotózták, mint ahonnan a szállásról vezet az út, stb. Nagyon kedvesen megköszönték, és készülődtek ők is. Aranyosak voltak, de azért jót mosolyogtam, amikor megláttam, hogy hoztak kenyeret meg kenyérpirítót magukkal a hétvégére…. 11körül búcsút intettünk a csodálatos hegyeknek, és a szállásadóinknak, majd beültünk a megrendelt kis minibuszba, és elindultunk.

Most Manka nagyi és Barni ültek hátul. 🙂 Bár ez a sofőr sokkal kevésbé vezetett lendületesen, az út nem volt túl kellemes számukra, mivel megtapasztalták mit éreztem én az odaútnál. Hiába, nem a sofőr volt a hibás, pedig én azt gondoltam, biztos tehet róla, és ha lassabban menne, kevésbé lenne kellemetlen a hátsó ülésen utazni.

Mikor megérkeztünk a pályaudvarra, gyorsan kerestünk valami harapnivalót az útra, és vártunk a sorunkra, hogy felszállhassunk a buszra.  Gyümölcsöt kerestem, de a wukangi buszpályaudvar konkrétan a semmi közepén van, így maradt a keksz és a nasi. 

Peti előre szólt, míg ő beteszi a csomagokat a busz oldalába, addig mi foglaljuk el a helyeket, mert a kínaiakat nem érdekli hova szól a jegyük, azért bepróbálkoznak a jobb helyek befoglalásával. És valóban. Az emeletes busz felső szintjén, legelőre szólt a jegyünk, és egy fiatal srác terpeszkedett az egyik ülésen, valamint ketten próbáltak még előttünk betolakodni oda. Azt hiszem elég talpraesett lehettem, mert a fiú mosolyogva távozott, így elfoglalhattuk helyeinket.

Elindultunk, és az út első 15 percében háromszor álltunk meg, mert a jegyüzérektől vásárolt jegyekkel felszálló embereket is fel kellett venni. A csomagtartóba még egy robogó is bekerült időközben. Ricsi amúgy végigaludta az utat, és bár Barni nagyon fáradt volt, nem tudott betelni a premier plánban látható teherautókkal, buszokkal, autókkal, útközben megcsodálható markolókkal, bulldózerekkel. Pedig reménykedtünk, hogy a több, mint 3 órás út alatt, talán alszik egy keveset, de nem. 🙁

Gondolkoztam, bevállaljuk-e a közel négy órás buszos utazást, de végül nem bántam meg. Ugye még rá kell dobni 2×40 perc taxit mindkét végállomáson, de az alternatíva a 40 perc taxi – 1 óra busz – 40 perc taxi – 1 óra vonat – 1 óra metró  lett volna, ami ugyan bruttó időben kicsit kényelmesebb, de sokat kell átszállni, taxit keresni, vonatjegyet előre megszervezni, stb. De semmi gond nem volt a busszal, kellemes meglepetés volt az is, hogy a busz megállt Shanghai déli pályaudvarán is, ami egyrészt sokkal közelebb van hozzánk, mint az északi, másrészt így nem kellett átbumlizni a fél városon a busszal, nyertünk egy csomó időt.

Mikor leszálltunk, szinte megtámadtak minket a magántaxisok, de nekünk köszönjük megfelel a sima is, ezért fogtunk egyet. Időközben Ricsi is felébredt, és Peti karjában utazott, de elég nyügös kezdett lenni. Hazaérkezés előtt pár perccel hatalmasat rottyantott, és egyre nyugtalanabb volt, így Manka nagyi karjaiban lelt nyugalmat. Aztán Laci arra lett figyelmes, hogy kifolyt a kaka… Mind azt hittük, hogy viccel, de nem. 😀 Manka nagyi tiszta kaki volt.

Barni persze egyre nyügösebb volt, mivel ő semmit sem aludt az úton, ami ugye pont a délutáni alvás idején történt. Elég stresszes hazaérkezés volt, annyi biztos. Aztán mindenki megnyugodott, Ricsit tisztába tettük, Barnit megnyugtattuk. Kipakoltuk a szennyest, elpakoltunk, és kis pihi után indultunk bevásárolni, de előtte még gyorsan megvacsoráztunk.

A bevásárlóközpont melletti görög étterembe mentünk, és nagyon jót ettünk. Az étterem tele volt, így csak kint tudtunk leülni, de így is szuper volt. Ricsi a vége felé már unta picit a dolgot, és megpróbált némi lencseleveshez jutni, oly módon, hogy hanyattvetette magát a levesestálba. Még szerencse hogy már üres volt, így csak kicsit beverte a buksiját.

Ricsi egyébként nagyon ügyes baba, szépen tartja a fejecskéjét, átfordul hátról hasra, és vissza, de vigyázni kell vele, mert olyan hirtelen mozdulatokat tud tenni, mintha legalábbis bázisugró lenne. :))

Barni már nagyon várta, hogy menjünk tovább, mert be lett neki ígérve egy kisautó a Carrefourból. Gyorsan beszereztük a kisautókat, és próbáltunk minél hamarabb a kosárba pakolni a szükséges dolgokat. Barni már kókadozott, szerintem csak az autó tartotta ébren, tiszta piros volt a szeme. Ricsi bealudt.

Aznap este még mostam egy keveset, majd mindannyian beájultunk az ágyba. 🙂 Kellett a pihenés, másnap vendégeket vártunk – Barni szülinapi bulija következett…