Mivel már rég írtunk posztot, és nem szeretnénk, hogy hiányt szenvedjen bárki is, ezért elregélem a hétvégénk történetét. Bár nem volt túl eseménydús, kellemesen telt. 🙂

Figyelem – két galéria is van a bejegyzésben, külön kattintásra indulnak. 

Már három napja tervezte Peti, hogy elmegy Jenővel bicajozni szombat reggel kicsit kikapcsolódni a veletek ellentétben nálunk 5 napos, és ezen felül sajnos jelen esetben 48 órás munkahét után, de mire odáig jutottak volna, elkezdett szakadni az eső szombat hajnalban. Én már a reggeli etetésnél bökdöstem Petit, és kérdeztem, megy-e. Persze nem ment, szakadó esőben annyira nem jó bringázni. (de jó, csak erdőben, nem aszfalton) Mire feltápászkodtunk az ágyból, addigra elállt az eső is.

Peti Barnival elindult a szokásos szombat reggeli piac túrára, és mivel kenyér nem volt itthon, hoztak reggelit is. Mielőtt hazaértek, az eső megint rákezdte, a busztól a kapuig jöttek csak az esőben (15 méter), de úgy néztek ki, mintha nyakon öntötték volna őket egy vödör vízzel. 🙂

Piac után közösen elmentünk a Carrefour-ba bevásárolni. Itt összefutottunk egy frissen érkezett magyarral, és két szép gyermekével, telefonszámot cseréltünk, és mentünk haza. Peti isteni finom tintahalat és rákot főzött zöldségekkel, meg rizzsel, kb. 20 perc alatt. Közben időről-időre eleredt az eső. (inkább ömlött, mint eleredt… :))

Délután egy kis hancúrozás(a gyerekekkel hancúroztunk! Na jó, ez már perverz! :D) után elindultunk sétálni egyet a környéken, közben fotózgattam, a közelben pörgő tájfun miatt nagyon klassz fények voltak, tiszta ég, napsütés és kellemes szellő kísértek. Ricsi kényelmesen feküdt a babakocsiban, Barni pedig hol csigalassan, hol szélsebesen motorozott.

Este már senkit se kellett ringatni, bár Barnabás azért egyszer-kétszer kimászkált a szobájából.

Vasárnap kellemes időre ébredtünk. Én nekiálltam némi házimunkának, Peti meg lement Barnival játszani. Kb. egy óra múlva vissza is jöttek, mert rettentő meleg lett odakint. Az ebéd egy villámgyorsan összedobott tojásos tészta volt, majd alvás.

Barni nem nagyon aludt el ebéd után, sőt! Egy óra ágyban fetrengés után mosolyogva kijött a szobájából, és közölte: “Felébredtem!”

Ekkor szedelőzködtünk össze, és indultunk útnak, mert már szombat óta terveztük, hogy elmegyünk az Expo Park még fel nem fedezett részére sétálni.

Délután kettő körül indultunk, a nap erősen sütött, meleg volt. A park közepe fele kezdtük a sétát, és a kissé elhanyagolt, ám még mindig szép park bozótos ösvényein keltünk át. Barni eleinte felszaladt a dombokon a motorjával, majd legurult rajtuk. Egyik ilyen alkalommal azonban csúnyán pórul járt szegény, és a motor a hátán kötött ki. Ezek után hanyagolta a dombról gurulást, és egy mocsaras, békalencsével teli vízbe vezette kedvenc jármüvét. Még jó, hogy a vízszint nem volt túl mély. 🙂

Közben Barni beszerzett egy nádszálat (buzogányt!), azzal hadonászott. Egy kis árnyékos részre értünk végre, ahol szanaszét hevertek a földön a fák termései amik furcsán ropogtak a cipőink alatt. Pár perc múlva ráeszméltünk, hogy a termések valójában kis kövér hernyók. Többségük már elpusztult, de még volt egy kettő, ami élt. Barni kerülgette őket lelkesen több-kevesebb sikerrel. Eljött az etetés ideje is, ezért letelepedtünk egy hernyómentes lépcsőn etetni. Egyszer csak csípést éreztem a lábamon. Hát nem a nyamvadt hangyák csíptek!? Aztán Petit is megcsípték, később valószínüleg Barnit is, mert hirtelen elkezdett visítani szegényke.

Végül annyira nyügös lett, hogy elindultunk hazafelé. Felpattantunk az épp továbbinduló elektromos buszra, majd metróztunk egy keveset. Barni a metró közönségének előadta az A part alatt c. versikét is és mire a Török és a teheneket, meg az Iciri-picirit elmonduk, meg is érkeztünk  a célállomáshoz: Baker&Spice-sütizés. Peti csokitortát evett áfonyával és málnával a tetején, Barni kókuszcsúcsot, én meg almás kosárkát. Utána vettünk tejfölt (szóval kirúgtunk a hámból rendesen :))  és hazafele vettük az irányt. Útközben Barni beleszaladt egy parkoló motor hátuljába, mert hiába mondtuk neki hogy nézzen előre. Szegény csúnyán megvágta a lábát. Kezdtünk nyügösek lenni. Szerencsénk volt, mert épp jött a busz, ami közelebb vitt a következő állomáshoz, kedvenc gyümölcsösünkhöz.

A gyümölcsökkel megrakodva már nem voltunk messze otthonról, de mégis úgy döntöttünk, inkább hazataxizunk, mert kezdett mindenki még jobban nyügös lenni. Barni az új sebesülése miatt, mi meg a hangyák okozta csípések miatt voltunk kikészülve. A viszketés a csípés helyén elmúlt, cserébe viszont felváltotta valami hihetetlen égő érzés a bőrünkön, és ez csak rosszabbodott mikor bármi a felszínéhez ért. Ricsi bírta a legjobban, nem nyügösködött, csak jókedvüen nézelődött, vagy aludt.

Hazaérve lefürödtünk, leápoltuk Barni combját, skypeoltunk a családdal. Mindeközben vacsorát főztünk, meg a másnapi ebédet csináltuk, majd bedőltünk az ágyba. 🙂