Ma ismét mindannyian útra keltünk reggel, hogy elkísérjük Barnit az oviba. Barnit amúgy most nem kellett vinni, végig szépen sétált a saját lábacskáin. Így kb. 5 perccel tartott tovább az út, tehát 25 percet sétáltunk.

Mikor odaértünk, felvette a váltócipőjét, majd búcsút vettünk egymástól, és elindultunk. Barni lebiggyedt szájjal bújt oda Jessiehez. Ezek szerint már felvette a “pótmama” státuszt, ez jó hír 🙂

Otthon azért izgultam picit, reméltem jobb lesz a helyzet, mint előző nap. Főleg mert a csütörtöki mindig hosszú nap és fél ötkor van vége az ovinak.

Ricsi ma nem nagyon akart napközben aludni, ebéd után mégis elnyomta az álom, így ébreszteni kellett, hogy egyen és elindulhassunk Barniért.

Mikor odaértem, Barni az udvaron sorakozó gyerekek között sétálgatott, már az utcai cipőjében. Csodálkoztam is, hogyhogy kinnt van, de gondolom nem engedték volna ki a kapun egyedül…

Kézen fogtam, és felsétáltunk a lépcsőn a hátizsákjáért, majd beszéltem Hannával, aki aggodalmát fejezte ki, mivel Barni nem akart enni, és megkért, hozzak neki valami nasit, mert nem jó, ha nem eszik, nem szeretné, ha “koplalna”. Próbáltam megnyugtatni, hogy Barni amúgy se nagyon szokott tízóraizni, rég leszokott róla, és szól, ha éhes, mindenesetre megígértem, hogy másnapra viszünk valami harapnivalót.

A napi értékelése is javult Barninak, már a csoportos foglalkozásokat is élvezi, nekem is azt mondta jó volt az ovi, és nem sírt. (Jessie szerint viszont azért volt sírás, bár kevesebb mint tegnap.) Persze itthon Apának már elő volt adva a nagyjelenet, hogy az ovi nem volt jó, és holnap nem is akar menni.

Szerintem azért alakul ez a dolog szép lassacskán. Csak így tovább Barni! Holnap speciális nap lesz – mindenki beviheti a kedvenc tárgyát/játékát és arról fognak mesélni egymásnak. Barni még nem tudta eldönteni, mit visz.