Reggel összefutottam Jane-nel, a szomszéddal, aki kérdezte, hogy az Ayi szólt-e már nekünk?
Nem is kellett kérdeznem, miről – az arcom valószínüleg elárulta, hogy nem tudok semmiről, mondta is tovább egyből:

Ayi szólt nekik, hogy november végén elköltözik Shanghaiból és lehet nem tér vissza. “csak ha elválok a férjemtől”, mondta Jane-nek (lám mennyire macerás ez a kínaiság, hogy nem mondják, hogy nem… “lehet, hogy nem”,  “csak ha ez meg az” és hasonlók..), meg hogy nekünk majd SMS-ben írja meg (ez a bevett módszer, úgy biztosabban tudunk kommunikálni, még mindig nagyon gyorsan beszél…)

Nem is kellett rá sokat várni, este már jött is tőle az SMS, hogy a hónap végén haza kell költözni Sichuanba és “a szívünket készítsük fel a változásra” (azért ugyanakkor imádnivaló a kínai nyelv néha). Válaszoltam neki, valami olyasmit némi -őszinte- érzelgéssel körítve, hogy “ha menni kell akkor menni kell…” és most tényleg nincs más hátra, készítjük a szívünket (főleg a gyerkőcökét)…

Hogy hogyan tovább? Biztos lesz majd másik Ayi – Jane megígérte, hogy amikor ő keresgél, ránk is gondol majd, hiszen az Ayinak is jobb, ha egymás melletti két lakást “kezelhet”, meg nekünk is, nekik is nagyobb biztonságot nyújt. Ha Jane ajánl valakit, abban megbízom én is teljesen – ügynökségen keresztül csak akkor keresünk Ayi-t, ha nincs más megoldás. Nem is arról van szó, hogy a lakást rábízzuk – hanem a gyerkeket is…

Mindenesetre az biztos, hogy decemberben már nem fogadunk Ayi-t – gy nem bízom a lakást senkire úgy, hogy csak egy hete ismerem. Majd a visszaérkezésünk után lesz ez a nagy tennivaló – hacsak addigra Jane nem talál valakit aki hozzánk is hajlandó járni és nekünk is szimpatikus. Aztán pesze ki tudja mi jön még…