Vendégposzt – Dóri 3/3

Sokkal gyorsabban szalad az idő itthon, mint mikor Shanghai-ban voltam. Egy hónapja itthon vagyok, de még mindig napi szinten gondolok az ott eltöltött időre.

Elsősorban a családi élet hiányzik. Gyakorlatilag mióta elköltöztem otthonról nem láttam ilyet. Egy-egy órára, esetleg napra, az megesett. De két hét…

Ilyenekre gondolok:

együtt eszünk és Ricsi lábazik a székben
a sülő kenyér illata
a kis meleg mancs a kezemben mikor Barni épp hajlandó volt megfogni 🙂
az esti egymás mellett gépezés, miközben megy a Breaking Bad és én SEMMIT nem fogok fel belőle és másnap újra kell kezdeni
Ricsit büfiztetni
Barni rohangál a lakásban: „kell megharapni a fokhagymapopót” és a gyerek nevetés, amikor megharapdálom
uhh, és még sorolhatnám…..

Vigyázat 30 éves, egyedülálló látogatók! Csapda! 😉 Én úgy mentem oda, hogy boldog vagyok egyedül, gyerekre igazán sose vágytam. Na ennek szépen búcsút mondhattam! Nem a boldogságnak, az még mindig velem van. Viszont a bébiláz csatlakozott. Nagyon különleges érzés az ösztön hatalma. Amikor babát látok már párásodik a szemem :). Azt is hozzátenném, hogy nagyon pozitív változásokra késztet!

A kínai kaja is hiányzik. Főleg Ayi padlizsánja, pedig abból csak egyszer ettem. Isteni volt! Soha nem gondoltam volna, hogy ízleni fog, azt meg pláne nem, hogy megváltoztatja az ízlésemet. Mióta visszajöttem ettem egy-két dolgot, amit előtte sose tettem volna. És rákaptam a pálcikával evésre is, amikor a thai helyen kajálunk, mindig azzal eszek 😀 sőt, a jövő héten meglátogatom a Shanghai nevű kínai éttermet itt Lausanne-ban!

Moghan Shan. A nyugalom szigete. Csodálatos volt az a pár nap, amit ott töltöttünk, még úgy is, hogy én egyet a wc-hez közel voltam kénytelen. Van valami nagyon különleges a bambuszerdőben és az a hang, amikor Barni (aztán mi is) kővel dobálta a fákat, felejthetetlen. A házigazdák is annyira kedvesek és aranyosak voltak! Remélem lesz még lehetőségem találkozni velük! Nem felejtem el azt a gyönyörű tavat, ahova egy órás séta után jutottunk el, és a kedves hölgyet sem, aki visszafelé az út nagy részén elhozott.

Aztán meg természetesen a gyönypiac. Kísért álmaimban az a sok gyönyörűség, és az áruk. Pont abban a megállóban van egy ékszerészet, ahol féldrágakövekkel rakott ékszereket árulnak. Annyi az áruk svájci frankban mint yuanben volt.. ouch!

Van, ami nem hiányzik, de örülök, hogy megtapasztaltam: A kavargó tömeg a metróban; a fura szagok mindenütt; a hatalmas távolságok; a fülzsírtúrás – maguknak és egymásnak a buszon; a képernyők mindenütt, hogy legyen mivel butítani a népet és legkevésbé a 17 fokra, süvítő fokozatra beállított légkondi.

Mindent összevetve varázslatos utazás volt, amiért még egyszer (de nem utoljára), ezúton is köszönetet mondok Andinak és Petinek. ♥