Vészesen közledett az év vége, márpedig én idén megígértem, és ha törik, ha szakad, akartam egy csapatépítő tréninget tartani. Elvégre nincs saját irodánk, az ügyfélnél ülünk, heti 2-3x ha egy-egy össze tudunk ülni közösen, mint egy csapat, akkor már sokat mondtam. Néhány – amúgy kitűnő – közös ebéden/vacsorán kívül pedig más csapatépítő program nem történt, pedig már másfél év is eltelt, hogy felvettem az első alkalmazottat.

Így hát idén hosszas (túl hosszas) tervezgetés indult, hogy hova menjünk – aztán hirtelen itt lett az október, és gyorsan dönteni kellett. Szerencsére Kay visszajött a szülési szabadságról, neki pedig jobban megnyílnak a többiek, így gyorsan sikerült rendezni az igényeket, és kialakultak a keretek: két nap / egy éjszaka, család nélkül, maximum 2 órányi útra Shanghaitól, lehetőleg ne legyen túl nagyvárosias. Elkészült a költségterv, bőven belefértünk az előzetesen ellokált keretbe, így elkezdődött a szervezés – amit kis cég révén mi végeztünk.

A cél pedig: Nanjing, azaz Kína volt déli fővárosa. Közel van (300km) és jól megközelíthető (80 perc vonattal), valamiért mégis kimaradt eddig a meglátogatott helyek listájáról (bár a 101-es listán rajta van…) – mint most kiderült, teljesen méltatlanul. Ugyan kis városnak nem mondanám a 8 millió lakosával (az elmúlt öt évben pont egy Budapestnyi lakossal bővült…), de ezt ellensúlyozni igyekeztünk úgy szervezni a programot, hogy a nem túl frekventált látványosságokhoz menjünk. Egy munkanapot beáldoztunk az eseménynek, így a pénteki nap kicsit kötöttebb, és kötelező jellegű volt, míg a szombat opcionális is szabadabb. Beszámoló kattintás után…

A 7:53-as vonatra várva találkoztunk, kicsit még álmosan – nekem sikerült is átaludnom az út felét… Negyed tízkor már meg is érkeztünk, és két taxiba pattantunk, becéloztuk a Qixia hegyet. Ez Pei kifejezett kérése volt, hogy menjünk ide. Két fő dologról híres: Itt van Nanjing egyik fő buddhista temploma, és Kína azon kevés helyeinek egyike, ahol őshonos a tölgyfa, ami itt kuriúzumszámba megy. (kinek a bambusz, kinek a tölgyfa…) – és az évnek pont ebben a szakában kezd őszülni az idő, amikor a levelek vörösre váltanak. Márpedig a “vörös levelek gyűjtéséről” már az otthoni kínai nyelvórákon is megemlékeztünk, mint a kínaiak egyik kedvelt időtöltéséről – nos, ezek szerint a hír igaz 🙂

A pályaudvartól jó 30km-es taxiút végefelé közeledve egyszer csak félreállított a rendőrség. Rutinellenőrzés. Godnolnád az autót ellenőrzik? Nem, nem. Szépen begyűjtik és lefénymásolják az utasok személyi igazolványát, aztán már mehetsz is. Pei és Cathy méltatlankodtak egy sort a taxissal valami rendőrállamot emlegetve, aztán mentünk tovább. A délelőtti program séta volt a hegyen.

Kicsit féltem a turistahadaktól, de szerencsére a péntek délelőtti időpont, a szemerkélő eső és a relatív nagy távolság eleget segített ahhoz, hogy alig legyenek emberek a hegyen – ami amúgy kifejezetten szép volt, szinte tényleg úgy éreztem magam, mint aki hegyet mászik (pedig nem lehetett magasabb 200m-nél a dombocska…). A levelek pedig szép őszi színekben pompáztak, ami itt a sok örökzöld között üdítően hatott- kissé még honvágyat id ébreszett (amely honvágy viszont az esti vacsora során tálalt libamájjal tetőzödött…)

A hegy tetejét is megmásztuk – hát ezt kár volt, itt jobban esett, fújt a szél, az alattunk kanyargó Yangtze folyóból a köd miatt nem sokat láttunk, a hegy legtetején pedig egy bezárt adótorony volt, néhány libával. Sebaj, itt is jártunk. A fel- és levezető út ellenben nagyon kellemes – és szép – volt. És igen, készült egy-két csoportkép is 🙂

Ebédre a templom melletti kis kifőzdében etttük a helyi specialitást – a szerzetesek vegetáriánus tésztáját és kis főtt batyujait. Hat főre kijött az ebéd 65 yuanből, ezt még az Ayi főztje is nehezen múlja felül – és finom is volt! 🙂 Utána ismét taxiba be, és irány a városközpont – azaz a város közepén elhelyezkedő Xuanwu tó egyik szigete. Szűk egy óra múlva oda is értünk, sajnos az eső is jobban rázendített közben és hidegebb lett. Sebaj, délutánra úgyis játékokat terveztem, majd bemelegszünk.

Átmentünk a régi városfalon tátongó kapun és kerestünk egy fedett helyet – találtunk is egy kis “lugast”, ahol a kvöetkező két órát mindenféle -általam előkészített- csapatépítő játékkal töltöttünk. Nagyon élvezte mindenki a dolgot.

Gyorsan el is szaladt a délután – már fél öt volt, indulni kellett az étterembe. Persze ilyenkor kezd el igazán esni, és ennek folyományaként nincs taxi sem sehol a világon. Telefonom akkumulátorának utolsó erejével megnéztem, hogy vagy sétálunk még két kilométert (már sétáltunk a játék helyétől másfelet + a délelőtti hegymászás), vagy felpattanunk a 31-es buszra és azzal megyünk három megállót. Mire tájékoztattam a csapatot, pont begurult a 31-es busz, így gyorsan fel is ugrottunk rá és épp időben odaértünk az étterembe.

Az étterem egy felhőkarcoló 56-ik emeletén volt, persze az eső miatt a kilátást csak korlátozottan tudtuk élvezni – így inkább az ételekre koncentráltunk. Azért jó a csapattal együtt menni enni, mert ők biztos rendelnek olyat, amit én – megfelelő partner hiányában – biztos nem tennék, hiába érdekel. Itt mondjuk elég konzervatív módon rendelgettek, de azért pár ismeretlen tengeri herkentyű becsúszott. A kedvencem mondjuk a finom szecsuáni borsos marhahúsos bab volt. Nem tudom a pincérlányt honnan szalajtották, direkt kértem valami csípősebb ételt – amire azt mondta, hogy nincs kifejezett csípős ételük. Nos, ennek ellenére két olyan étel is jött, ami elég rendesen csípett 🙂 Nem baj, a szabadban, hidegben töltött nap után ez kell. 🙂

Vacsora után elbúcsúztunk Kay-től és Vivian-től, mert ők mentek haza még aznap, majd a többiekkel nekiálltunk taxit fogni. Nos, ez nem ment könnyen. Valamilyen kifordult logika nyomán itt Nanjingben a zöld jelzés jelenti a foglalt, a piros a szabad taxit. Noormális? Ugyan már este fél hét múlt – de esett, így csak foglalt taxik jöttek sorra. Így aztán lehetőségünk nyílt kipróbálni a Nanjingi – szuper kulturált – metrót, majd 7 megállóval arrébb, immár a belvároson kívül sikeresen beugrottunk egy üres taxiba, ami újabb fél óra utazás után elvitt minket a Tangshan hegyre.

Tangshan a melevízű forrásairól híres, meg arról, hogy itt volt a szállodánk. Úgy gondoltam kijár a csapatnak némi kényeztetés (ugyan ide a blogra gyakran csak a panaszaim jutnak el, de amúgy általában nagyon keményen és lelkiismeretesen dolgozik mindenki), így egy fürdővel egybekötött szállodában foglaltam szobákat. Meg ugye Kína egyik nagy előnye, hogy egy kis luxus nem terheli meg úgy a pénztárcát és a céges költségvetést…

Már este fél kilenc volt, így Mitchell, aki előző nap hajnal kettőig dolgozott, bedőlt az ágyba – én meg a lányokkal lementem a fürdőbe. Ez a szálloda arról híres, hogy szabadtéri a fürdőrésze és ráadásul koedukált. Ez otthon Budapesten nem nagy szám, de itt Kínában nem nagyon van ilyen. Több, mint 50 medence van, a többsége pici, pár négyzetméteres, és más-más virágokkal illatosított, 38-42 fok közötti vízzel. Ezen kívül van még több masszázsmedence, egy mesterséges vízesés ami alá be lehet állni, ilyen-olyan sima medencék, meg még sok egyéb. Elücsörögtünk pár jó forróvízzel megtöltött virágos medencében. Sajnos amit nagyon vártam – halacskákkal teli medence – az épp zárva volt, így inkább bevettük a masszázsmedencéket – jó volt.

Majd -némi unszolásra- bementem a 36 fokos – tehát a többihez képest hideg vízbe (a levegő már csak 10 fokos volt és még mindig esett) – és mint kiderült, itt voltak a halak. Nem sok, de ha nem mozogtál, jöttek és csipegették rólad a bőrt. Vicces volt – és csikis. Volt még egy fura rész – nem értettem, miért fekszenek többen is a hideg kövön, elfüggönyözve a medencéktől. Megnéztük és világos lett egyből – a kő nem hideg volt, hanem forró, éppen annyira, hogy még nem égetett, de kifejezetten forró. Nos ide lefeküdtünk megszáradni, és majdnem el is aludtunk. 🙂 Közben 11 óra is elmúlt, éjfélkor pedig zát a fürdő – így megnéztük még a masszázsrészleget – ami drága volt, így kihagytuk és mentünk aludni. A fürdő fő vendégköre amúgy láthatóan a helyi aranyifjúság, akik meglepően kulturált módon viselkedtek.

Másnap reggel a nagyon választékos és kiadós kínai reggeli után ismét fürdő – ezúttal a magát már kipihent Mitchell-lel. Éjszaka hangulatosabb a fürdő, de most volt két extra: működött a fő halas medence, ahol hiába ültek rajtunk kívül még tízen, néha annyi kis 3-4 centis halacska támadott be, hogy nem láttam tőlük a lábfejem. Zabálták le a bőrkeményedések tetejét 🙂 Illetve megtaláltuk a szaunát is, ami Mitchellnek annyira bejött, hogy még ma hétfőn is azt emlegette ebédszünetben.

A fürdőben nem készültek képek, mert egyrészt nem illik másrészt meg táblákkal is jelezték, hogy nem kéne. De higgyétek el, jó volt. Olcsónak mondjuk nem olcsó, ha nem ott laksz a szállodában 200Y egy belépő – szállóvendégeknek “csak” egy százas. De van olyan jó, mint bármelyik fürdő otthon, persze úszni nem ide kell jönni.

Az elhúzódó fürdés/szauna miat kicsit megvárakoztattuk a lányokat – aztán mentünk is kijelentkezni és taxit hívni. Nos, taxi az nem volt – ide a világ végére ugyanis nem jönnek ki csak úgy, kb. egy órát kell várni, vagy fél óra múlva jön a shuttle busz, ami elvisz a pályaudvarig. Hát akkor marad a busz… Vártunk, majd negyed óra múlva jött egy taxi amiből kiszállt egy csapat… Mázli! Már robogtunk is be a városba (persze mint mindig, most is aludtam picit. 🙂

Mai célpontunk a Fuzimiao volt, ami kb. Shanghai Yuyuan negyedének a megfelelője – felújított óvárosi rész, turistás boltokkal és ennek megfelelő tömeggel. Egy véletlenszerű helyi specialitásokat felvonultató étterembe vetődtünk be, ahol az idei év legkínaibb ebédjét sikerült elköltenem csontos csirkefarháttal, halfejlevessel és kacsanyelvvel – minden finom volt amúgy!

Ezután a lányokat hagytuk a tömegben vásárolgatni, mi fiúk sétáltunk egyet a régi városfalnál, majd egy óra múlva közösen elmentünk a pályaudvarra és a négy órás vonattal már robogtunk is haza.

A visszejelzések alapján nem csak én éreztem jól magam, és érezhetően  tényleg csapatépítő jellege is volt ennek a két napnak. Tehát jövőre is megyünk valahova mindenképp amint lehet  – meg a családdal (esetleg egy vállalkozó kedvű látogatóval) is vissza Nanjingba, mert kellemes város, sok látnivalóval.