Intenzív volt mindenkinek az elmúlt öt hét. Azt hiszem ezt mindenki nevében mondhatom, aki a közvetlen közelünkben volt ezidő alatt. Mintha hirtelen forgószél kapott volna fel minket és dobált volna egyik helyről a másikra. 🙂 Persze nem baj ez, sőt! Legalább most lesz mit kipihenni. 😀 Mindenkinek.

Bár az illusztrációnak szánt képeken rengeteg alvás látható, azért nagyon nem úgy érezzük magunkat, mint aki sokat aludt volna 🙂

Ferihegyre kényelmesen érkeztünk, a check-in sorban sajnos nem kaptunk prioitást, de a biztonsági ellenőrzésnél már megkaptuk a családos sort (azaz sormentességet). Még volt fél óránk beszállásig, addig uzsonnáztunk, majd beálltunk a sorba. Pár perc múlva kiderült, hogy a Dublinba induló gépre várakozunk. Kicsit benéztük a kaput. 🙂 Átmentünk, beszálltunk.

Mikor felszálltunk az Istanbul felé repülő gépre, elcsodálkoztunk, mennyi a hely az üléssorok között. Kényelmesen végignyutóztathattuk ugyanis a lábainkat, illetve normák ülőhelyzetben, nyújtóztatás nélkül a térdünk és az üléstámla között volt jó 10cm hely. Örömünkben abban is reménykedni kezdtünk, hogy a gyerekek kibírják ébren az útnak ezt a részét, bár a reptér felé a kocsiban mindkettő kidőlt. 🙂

Barni is és Ricsi is szépen viselték az utat, Barni szórakoztatta magát, mert az ablakból látni lehetett a szárnyat, meg persze a turbinákat!, Ricsi pedig három sornyi utast szórakoztatott a hátunk mögött. Sikítozott, vigyorgott egész úton, és ugrált Peti kezéből az enyémbe, majd vissza.

A gépen isteni kaját adtak, volt füstölt lazac joghurtos burgonyasalátával, török fasírt (kofte) grillezett cukkinivel és bulgurral, valamint sajttorta. Mire észbe kaptunk, már szálltunk is le, de ugye ez csak a bemelegítés volt. Első kör pipálva. 🙂

Az istanbuli reptéren még egy gyors csomagátvilágítás a teljes kézipoggyász-készletre (2 hátizsák, 2 kisbőrönd, 1 kézitáska, 4 kabát, kellemes volt navigálni vele + a gyerekekkel :)), majd be is álltunk a sorba, hogy felszállhassunk a gépre.

Mire átcuccoltunk a sorunkba már szálltunk is fel. (Imádom a külföldi reptereket, mert a gyerekes családokat minden sorban előreengedik, ellenben otthon, ahol szépen beálltunk a sor végére, és csak a török utasok engedtek előre egy lépéssel… Azt hiszem ez sokat elárul.)

Felszállás. Sikeresen felértünk a gépre, bár Barni egyedül kóválygott, ugyanis “csak Apa kezét vagyok hajlandó fogni” fázisában van és Peti keze a csomagokkal volt tele. 🙂 A nagy gép már közel sem volt annyira bőséges a hellyel, de nem is számítottunk másra. Én a középső sor szélén ültem, elém a falra szerelték Ricsinek a kosárkáját, Peti és Barni a mellettem levő háromszékes sorban a folyósó mellett. Barnit rögtön lefoglalta a monitor és a gombok, Ricsit nem sokáig. Eljött az övcsatolás pillanata, miután kb. 40percig cirkáltunk (döcögtünk) a kifutón, amit Ricsi persze végigüvöltött, úgyhogy én fogadtam a megvető tekinteteket ezalatt, ő meg bőszen üvöltött, mire végül felszálltunk, utána megetettem és elaludt volna – de akkor még hátravolt a vacsora még egyszer Otthoni idő szerint meg már közel éjjel 1 volt ekkor… . A menü most is igen finom volt: olivabogyóval töltött marinált padlizsán, füstölt lazac tejfölös krémmel, választható főétel: török fasírt rizzsel és szezonális zöldsalátával vagy tészta paradicsomszósszal olívával és szárított paradicsommal, desszertnek meg cseresznyekrém málnával. Mire lement a vacsi, Ricsi és Barni már kellően fáradtak voltak. Persze miért aludnánk el? Ricsi folytatta a jól bevált utas-szórakoztatást, nem kis sikerrel, Barni meg Tom és Jerry-t nézett hang nélkül, és nagyon aranyos volt, ahogy néha egy-egy poénon felkacagott vagy elmosolyodott. 🙂 Egy idő után Barni illedelmesen ledőlt Peti ölébe és elaludt, időnként az ablaknál ülő kínai fiú ölébe pakolta a lábát, de szerencsére ez nem okozott problémát. Gondolom a srác is úgy volt vele, hogy legalább alszik, nem üvölt. 🙂

Ricsi persze nem volt hajlandó evés nélkül aludni. Szépen befektettem utána a kosárba. Épphogy jó a méret még, mi lesz velünk nyáron? 🙂 Én sajna nem tudok repülőn aludni, pedig elég fáradt voltam már, de legalább pihentem és nem kellett Ricsivel hadakozni. Úgy 3 óra alvás után Richárd úgy ítélte, hogy eleget aludt, és bár még egy fél órára vissza tudtam altatni, már nem szívesen mászott volna vissza a kosárba. Valahogy megértem mondjuk… Közben az idő elszaladt, már csak három óra volt hátra a 10 órás repülésből.

A maradék időben a stewardok és stewardessek szórakoztatták valamint felfedezte a repülőgép különféle szakaszait.

Barnit a reggelire is alig lehetett felébreszteni (konkrétan átaludta inkább), nem is evett, pedig álmai reggelije következett: málnás joghurt,  fehér és gouda sajt olívával azaz Barni nyelvén: sajt magában! 🙂 (aki ismeri, tudja milyen lelkesen tudja ezt mondani), omlett, mellé sajtos sonkás mini toast kenyér, virsli, grillezett paradicsom, zsömle vajjal, lekvárral.

A reggeli után még fél órát eljátszottunk Ricsivel, majd megint övcsatolás következett, és persze megint üvöltés. Aztán leszállt a gép, a hordozóban magamra kötöttem Ricsit, aki öt perc múlva már mélyen aludt persze. Átverekedtük magunkat az útlevélellenőrzésen (családos sor, így annyira sokat nem kellett verekedni), felkaptuk a csomagokat, majd siettünk taxit fogni. Pont elment a nagy taxi és mivel nem volt csúcsforgalom, nem igazán reméltük hogy hamar jön másik, de mégis sikerült öt percen belül megérkeznie egynek, amibe befért az összes – nem kevés- csomagunk. A sofőr szuper volt, nem száguldozott, szépen hazaértünk. A lakás jéghideg, de tiszta. Kipakolás, helyrerakás, fürdés, alvás – próbáltuk húzni ameddig bírtuk, éjfél előtt kicsivel kerülhettünk ágyba. Még nem igazán álltunk át, de hátha ma már nem kelünk fel hajnal háromkor egy bő másfél órás főzőcske-partira.

Azért utána szerencsére sikerült reggel kilencig aludni (már annak, akit nem túrt ki Barni az ágyból a hidegbe :))