Ez egy egész másfajta felfedezésnek indult. Nem sokkal miután ideköltöztünk, feltűnt ez a két magas torony az utcasarkon. Barni „tüskés torony”-nak hívja őket a Valamiféle szellőzőnek tűntek, gondoltam a metró megy alattunk.

A gond csak annyi, hogy semmiféle metró nem megy alattunk. Aztán feltűnt szép sorban a többi részlet. A a kereszteződés aszfaltja  merevítve van a torony vonalában:

Hogy egy sarokkal errébb két ugyanilyen torony áll, 44 helyett 43-as számmal. Hogy a másik irányban szintén áll két ilyen torony – de az utca jellegét felvéve megfelelően álcázva.

És hogy végig ugyanúgy folytatódik a beépítetlen terület a tornyok fölött itt Shanghai belvárosában, ahol az ingatlan – és gondolom a telkek – egyaránt aranyáron vannak. Az alábbi képen jól látszik.

Na itt döntöttem el, hogy le kell követnem mi ez és hova vezet. Már csak a megfelelő alkalom kellett hozzá.

Az első akadályért  nem kellett messze menni – a környékünkön az utcákkal párhuzamosan vannak a tornyok, de némileg dél felé már kanyarognak az utcák és nem kellett sokáig várni, amíg egy kerítés -sés néhány teniszpálya állta az utam. Ezt mondjuk viszonylag egyszerű volt megoldani, csak egy párhuzamos, utcaként nem jelölt piacon kellett átvágnom.

Utána nagyobb akadály jött – a belső gyűrű. Itt kerülnöm kellett, hiszen a gyűrűkön halandó kétkerekű nem kelhet át akárhogy.

Tudtam hol a legközelebbi átkelő, így elmentem oda – ez egy nagy többszintes csomópont – a legalsó szint mindig a bicajosoké – a felüljárók árnyékában árusok, ki-ki zöldséget, ki motor/biciklialkatrészeket árul, de szokott lenni pornófilm árus néni is.

Amint átértem a gyűrűn, lekanyarodtam az első adandó alkalommal. Ezt a környéket Youyou community-nak hívják, és bár nagyon közel van hozzánk, még sose voltam itt. Először át kellett verekednem magam egy lepusztultabb gyárakkal teli részen, ahol érdekes cégnevekbe is belefutottam.

Az utána következő négyemeletes régebbi házak a fákkal szegélyezett utcákon már sokkal barátságosabbanak voltak – Zugló hasonló lakótelepes részére emlékeztetett. És a lényeg is megvolt – egy újabb torony, de sajnos egy építkezés közepén, így nem tudtam közelebb menni . mentem tovább hát a legközelebbi párhuzamos utcán.

És mentem és mentem és mentem – és aztán sehol nem volt torony. Mentem fel és alá, jobbra és balra, de sehol semmi nyoma. Se toronynak, se a korábban jellemző üres területnek a házak között, csak egy templomba futottam bele.

Tíz perc fel-alá tekergés és toronykeresés után feladtam, és úgy döntöttem inkább megnézek egy részt amit már régóta meg akartam nézni. Sokszor megyek dél felé bicajozni, de pont ezt a sávot, a Hunan és Yanggao road között még nem fedeztem fel. Elindultam hát dél felé, majd hamarosan falba ütköztem – de volt rajta kiskapu, ezúttal szó szerint.

Építkezés jobbra, balra előlre, mindenhol – az építkezések kapujain pedig kedvenc lelkesítő kis szövegeim:

Vidáman, jókedvvel megyünk dolgozni, nyugodtan, békésen térünk haza!

Kulturált munkavégzés, első a biztonság!

Aztán átkeltem a folyón ami mellett korábban láttam egy sétányt – hát itt most nyoma se volt, volt ellenben rendőrhajó-kikötő.

A folyón átkelve egy főútra értem ki és egy buszvégállomásra – csupa ismerős szám, 929, 792 – most legalább már tudom, ebben az irányban hova jönnek. De nem a főútért jöttem, hát az első adandó alkalommal bevágódtam egy mellékutcába. Csalódnom itt sem kellett. Nem is gondoltam, hogy hozzánk ennyira közel ilyen kellemes kis negyedek vannak. Kamyargós utcák, kis veteményesek mindnefelé. Lüchuan a kerület neve.

Voltak ismeretlen célú vállalkozások:

És ismert célú vállakozások – az újrahasznosító-lánculat egy fontos pontja, a papíraprító. Ugyebár első körben jön a talicskás gyűjtőember házhoz megveszi tőled a papírt majd eladja a kistehreautós gyűjtőnek akitől megveszi a nagyteherautós gyűjtő, aki idehozza, itt felaprítják és továbbadják másnak. És mindenki eléldegél belőle úgy-ahogy. Méghogy a szemétben nincs pénz.

Aztán jött a középső gyűrű, egy sarokkal arrébb az IKEA. Arrafele jártam már eleget, most inkább kihagyom. A térkép szerint kell itt lennie egy utcának a gyűrű túloldalán. Nos, volt is, de még nem volt készen és a szokásokkal ellentétben itt most tényleg nem volt semmiféle átkelési lehetőség a falon.

Mentem hát nyugat felé, a követekző utcához – közben gondolkodhattam azon, mi értelme van annak, hogy a gyűrű mindkét oldalán szépen manikűrözött és locsolt parkok vannak, mikor a környéken nem nagyon lakik senki. No mindegy.

Aztán jött a következő lekyaradoási lehetőség melynek útminősége amit szerencsére csak két- és háromkerekű járművekkel kellett megosztanom.

Elég rossz volt a túrám napján a levegő, cserébe volt vagy 30 fok és a nyári páratartalom is kezd alakulni – de lassan az eget se láttam – a vezetékektől.

Az oka is meglett nemsokára, nicsak egy erőmű! De milyen? A közelben parkoló jó száz darab kukásautó és a bejáratnál kitűzött német zászló alapján a szemétégetőre tippelnék. A kábelek alapján talán mi is innen kapjuk az áramot – hát inkább ez, mint a szén.

Aztán megint lakónegyed jön, koszosabb, mint az eddigiek, de hihetetlen érdekes arcukkal és helyzetekkel, tündéri gyerekekkel. Már megint sajnálom, hogy nem tudok észrevétlenül fotózni, lehet be kéne ruháznom egy sisakkamerára. Nem nagyon visszaadható semmi, amit látok, pár ramaty képet sikerül csak lőnöm.

Aztán ismét egy főút – nicsak, hisz ez már Kangqiao. Itt már jártam többszös is. Mennyi az idő? Fél három múlt – lassan ideje visszaindulnom, fél négyre megyek Barniért az oviba, hiszen ma nem hétvége van, hanem ünnepnap. Egy kis felfedezés még belefér, nehogy már nem menjek túl a külső gyűrűn, ha már eddgi eljöttem.

Így is tettem. A híd amin átmentem mikor utoljára itt jártam még nem volt készen – ez amúgy a Jinxiu road, ha a másik irányba fordulnék, egyenesen hazavisz. A hídról lenézve a gyűrű mellett hivogató kis erdőt látok – be kéne valahogy jutni.

Lejutva a hídról azonban csak gyárakat találok valamint a Shanghai Pudong kerület 5. számú gépkocsi műszaki ellenőrző telepét – és egy rakat kamiont, amit a bejárat előtt épp “felkészítenek” a vizsgára. Aztán kis keresgélés sikerre vezetett – ezt a kis utat kellett megtalálni két gyár kerítése között – persze amikor ráfordultam még nem tudtam, hova vezet.

Nocsak, egy buddhista templomhoz. De nem az a turistacentrikus, mint a Jade Buddha, hanem egy normális, működő templom. Mögötte pedig ott az erdő amit kerestem, igazán megérte rátalálni.

Az erdő túloldalán kis koszos lakónegyed. tényleg koszos, már a kellemetlenség határán túl, pedig így több, mint két év Kína és külvárosi felfedezés után már elég magas az ingerküszöböm.

Persze ez nem von le semmit az érdekességből.

Na de most már tényleg ideje visszaindulni, vár Barni az oviban. Ráfordulok hát a Yanggao road-ra, ez egyenesen az ovihoz vezet – aztán gyorsan le is fordulok róla, annyira visszataszító ez a városi autópálya, hiába kellemes rajta a bicajút.

Ki mit szeret. Én inkább lekanyarodok a párhizamos utcába. Ez mint kiderült egy építőanyagokat árusító negyedbe vezetett – így megismerkedhettem a “Panda” kábelekkel, a “Simon” villanykapcsolókkal és a “Holland fiú” márkákú festékekkel.

Majd pedig kereszteztem a hatos metrót, ahol a megállóban ez a csodaszép műalkotás fogadott. Nem is tudtam mit mondani, így mentem tovább.

Még sikerült elkapnom hazafele egy útszéli kártyapartit.

A – feltehetőleg – a világkiállításról hátramaradt vécékonténereket

És egy újabb rettenetesen ízléses épületet.

Harminc kilométer és majd pedig két óra bicajozás után pont időre beértem Barnihoz az oviba és együtt hazabicajoztunk, elhaladva a tüskés torony mellett. És hogy mik ezek a tornyok? Van már egy tippem, de ezt meghagyom egy későbbi felfedezés rovatnak 🙂