A hétvégén többek közt piacokon jártunk. De nem(csak) a szokásos zöldségpiacon, hanem:

• vendéglátóipari eszköz piacon, kettőn is
• halpiacon

Az volt az alaphelyzet, hogy mióta az Ayi főz mindig elég nehezen jön ki a tálalás – ő ugyanis 4-5 fogást készít nekünk minden nap, és nincs ehhez elég csinos tányérunk tálalni. Kínai tálalással eszünk már gyakorlatilag mindent, azaz minden az asztal közepén és mindenki magának szed a közös tálból), de hát a tálalás az ugye nem mindegy, min történik, mert az esztétika elég sokat számít az ételek terén. Utánajártam tehét, hol lehet jó tányérokat kapni olcsón, ebben a városban mindenre van egy piac, miért pont tányérra ne lenne – és valóban, volt több is, a legközelebbi gyakorlatilag csak pár utcára tőlünk. Már bicajoztam is erre, jókat röhögve a kitűnő “chinglish” fordításon:

Végülis fordíthatjuk “szállodai dolgok sereglete”-nek, és akkor már nem is hangzik olyan rosszul. Amúgy éttermi használati tárgyak piaca a nyersfordítás kínairól.

Helyi lakosoknak: ez Pudong-on van a Yanggao road és Fangdian road sarkán. Lássuk mi van benn!

Sok minden. Ez több tucat, úgy 30-40 kisebb bolt egy közös épületben, hol tányérok, hol éttermi egyenruhák, hol táblák, máshol poharak, gépek, tűzhelyek, stb. A mennyiség tényleg “sereglet”, nagy volt a választék. Barni rettenetesen élvezte és mindent meg kellett tapiznia egyenként, így pl. az alábbi wokokat is.

Persze más is talált magának való dolgokat – itt pl. Andi csorgatja a nyálát egy sütidekorációs készletre.

A csapat szakállas része a késekre cuppant rá – kicsi, nagy, hatalmas – ennek itt alább volt vagy 30cm a pengéje.

“Kések, kések hatalmas kések, kések, kések, népszerű kések!”

Néhány kedves rokonunknak, barátunknak és üzletfelünknek találtunk kedvére valót:

De ha épp lábvizet kerestünk volna fürdősót, az is volt:

A célközönség erősen az éttermi vonal – így a tányérokból erősen a fehér dominált. Abból ugyan volt választék, és az árak is teljesen normálisak voltak (egy tányér 1-20Y között mérettől és kialakítástól függően), de mi valami színesebbre és változatosabbra vágytunk. A képen látható zöld-feketékkel szemeztünk egy darabig, de ez meg drága volt és annyira nem is tetszett.

Mondanom se kell élmény volt Ricsit a babkocsiban lavírozni a sorok között, miközben Barni  minden létező dolgot a kezébe akart venni, hogy megnézegesse.

 

Azért ami nem volt törékeny azt persze fogdoshatta – az árusok sose álltak az útjába, sőt… Itt biztos épp azon ábrándozik mennyi kisautót és legokockát lehetne pakolni egy ekkora lábosba…

Végül innen üres kézzel tértünk haza, mert későn mentünk és fél órával érkezésünk után már zártak az üzletek, de nem is találtuk meg álmaink edényeit. Sebaj, mégbeigrottunk a közeli japán lakberendezési boltba ötleteket gyűjteni (itt egy tányér 40-80y, de olyan minőség is, bár még mindig nem találtunk rá a szerelmünkre). Hazaérve felugrottunk az internetre, és 10 perc keresgélés után már ki is derítettem, hogy van még több hasonló hely, de a legbíztatóbbnak a leírások alapján Jinsheng International Home Deco Market tűnt, ami a ma látotthoz hasonló jellegű, csak sokkal nagyobb méretben és választékban. Ez kicsit messze van ugyan, 40 perc tőlünk metróval, de azért bőven vállalható távolság a Langao road Tongchuan road sarkán, a 7-es metró Langao road állomásánál.

Hopp, Tongchuan road… álltam meg egy pillanatra ahogy feljegyeztem a címet. Hiszen ott van a halpiac! És itt már el is dőlt, hogy a vasárnapra tervezett külvárosi víziváros-látogatást halasztjuk és másnak erre a piacra és a halpiacra megyünk. Így is lett…

Relatív könnyedséggel sikerült elindulnunk reggel kilenc előtt kicsivel mert a fiúk is jó passzban voltak és mi is (Ricsi ismét átaludta az éjszakát!). A metrón átadták a helyet szinte egyből, velünk szemben műanyagpapucsos rövidgatyás bácsi aki nagyon mosolygott a fiúkra ahogy nyomták a szokásos műsort és persze megkérdezte, honnan jöttünk – mondtam, a szoksáost, erre mondta, hogy persze, Hungary, úgy mondjuk, magyar, igaz? 🙂 Kiderült, hogy a bácsi hongkongi (mondjuk ezt a műanyag papucsból le lehetett vonni, a cége kelet-európába exportál nem is tudom mit, és már volt felénk is többször. Később kezébe nyomott Barninak 10 hongkongi dollárt és négy nyelven is elköszönt tőlünk nagyokat nevetve (kínai, angol, német, orosz). Mi átszálltunk a hetes metróra majd négy újabb megálló után eddig felderítetlen területen szálltunk le a Langao road-nál. A metrómegálló egyből magával ragadta Barnit, ugyanis a lépcsőfokokba LED-es kijelzők voltak beépíve, ami távolról egy nagy képernyővé állt össze, amint ment a reklám, közelről meg ilyen volt ni:

A piacot könnyen megtaláltuk – elsőre kicsit meghökkentünk ahogy belépve csak konyhastúdiókat láttunk ameddig a szem ellát, de én kérem készültem és tudtam, hogy az első részen a bútoros szakasz van, az éttermes boltokhoz végig kell caplatni a hátsó bejáraton át kimenve a parkolón – és tényleg így volt.

Belépve immár a jó helyre egyből látttuk, hogy jó helyen járunk. Ez a hely hatalams volt, olyan jó 4-5x akkora, mint a tegnapi és a választék is sokkal bővebb. Tegnap például nyoma se volt műanyag ételárusnak! (Aki még nem látott volna ilyet, ez errefelé elég sok étteremben divat, hogy az étlapot efféle vizuális módon kirakják a bejárat elé. Ha jól tudom úgy készül, hogy a kész ételből valami eljárással kivonják a vizet és a helyére műanyagot nyomnak. De lehet nem. Mindenesetre a végeredmény -számunkra- vicces)

És persze voltak tálak is, több, nemcsak fehér, hanem szép színesek is. Elsőre pont egy japán étkészletes boltba sikerült bemennünk, de nem ám “snassz” kínai, hanem csupa import árúval, ennek megfelelő árakkal.

Aztán persze találtunk olcsóbb helyeket is, de első körben végig akartuk járni az egész épületet, és csak utána elkötelezni amgunkat egy bolt mellett. Azért az gondolom látszik, hogy itt már volt miből válogatni…

Ilyen farönköt már láttam korábban, mikor Sedsel-ékkel vidéken betessékelt a tulaj a konyhába, hogy magam melegítsem meg a mikróban Ricsi ételét. Azt hittem ez afféle házi készítésű termék – nos ezek szerint nem. Az biztos, hogy elnyűhetetlen! (vágódeszka amúgy)

Végül hosszas válogatás után kiválasztottunk egy boltot ahol az import tálak árának harmadáért-feléért hasonlóan jó minőségű kínait lehetett kapni és összeválogattunk sok szép színes edényt, meg pár extrát. Alkudni nem hagytak a galádok, csak 1%-ot, amit mi nettó pofátlanságnak ítéltünk meg, hiába voltak az alapárak kedvezőek.  Mégis jókedvvel haladtunk tovább a cuccokat cipelve:

Hogy miért? A rossz alkuért Barni kompenzált, aki – Andi némi bátorítására – elemelt egy ilyen szivacshalat Mert ilyen és hasonló állatok/gyümölcsök díszítettek egyes tányérokat illusstráció gyanánt.  Aggódni nem kell, nem nevelünk tolvajt a gyerekből és amúgy is hiányzott a hal egyik uszonya ;)) Én azért örültem, hogy nem a fél méteres gumilazacot hozta el 🙂

Hogy mit vettünk? Erről később, most haladjunk tovább a halas vonalon (hehe)… mert csak másfél kilométerre van innen a halpiac, ahova már nagyon-nagyon régóta szerettem volna eljutni. Rengeteget olvastam róla, hogy a város éttermeinek 90%-a innen szerzi a tengeri szerkentyűt-herkentyűt, hogy a piac éjjel-nappal nyitva, hogy nem ajánlottpapucsban/szandálban jönni, hogy bármi kapható és bármilyen megvásárolt árút a szomszéd utcában levő étteremben 10Y-ért tetszés szerint elkészítenek. És mind igaznak is bizonyult.

Például volt tengeri sün (ez csak pár helyen) meg geoduck is (az a nagy kagylóhátú khm……ormány, a legbizarrabb tengeri állatok egyike)

És persze rákok minden mennyiségben az egészen apró 1-2 centis daraboktól az arasznyi soklábún át a jó fél méteres homárig bármi. Nézelődtünk nagyban, némi vásárlási szándékkal a háttérben.

Na még némi rák… Jól néz ki, nem?

 

Ez a homár szinte kérte, hogy vegyünk meg (és Barni is kérte, hogy vegyünk “olyan kimászós rákot”, de még nem éreztem magam elég felkészültnek a csatára és gyilkosságra a konyhában (de tervbe van véve!). Így hát azt vettünk amiért jöttünk – lazacot! Ezt ugyanis a boltokban aranyárban mérik (6000-8000Ft/kg, nooormális?), és nem is mindig túl szép, ellenben itt frissen vágott (előttünk történt) lazacot kaptunk némi – szintén nem túl jól sikerült alku- után 3000Ft/kg áron. Most beértük másfél kilóval, de legközelebb többet veszünk és olcsóbban – mostanában úgyse nagyon eszünk húst, jobb a hal.

A piac amúgy jó 250-300m hosszú, és először azt hittem, csak az utcafronton van, de nem, bent még 4-5 soron át folytatódik ugyanaz, itt a kommerszebb árú van (és nagyobb a mocsok).

Jó, nincs közel, közel egy óra út otthonról, de akkor is visszatérő vendégek leszünk. Friss hal/rák feleannyiért mint a közeli boltokban? Hát hülyék lennénk kihagyni? 🙂 Ha meg úgy érezzük túl hosszú volt az út, csak leadunk valamit az étteremben és már kész is az ebéd…

Helyieknek: 11-es metró Zhenru állomás, a Tongchuan road a Caoyang road és Lanxi road között.

Most bár kicsit meg voltunk csúszva az idővel (dél múlt mire végeztünk) az ottevést kihagytuk, mert Ricsinek nem hoztunk ebédet, ő meg – még- azért nem ehet akármit. Így ismét metróra pattantunk és hazafuvaroztattuk magunkt.

Ricsiről amúgy a mai nap azért nem készült kép, mert okulva  a tegnapi tologatási nehézségekből ma a hordozóban hoztam – valamint nem hagyta magát fényképezni:

Na jó, csak vicceltem. Itt látható milyen rendes, mindig ad nekem a kekszből. (aztán jobb esetben megehetem, rosszabb esetben kiveszi a számból és megeszi ő…)

Más is kapott kekszet, hogy még ébren kibírja hazáig:

Otthon pedig gyorsan kipakoltunk, megettük az elnapolt kirándulásra készített pizzákat, és azért a szerzeményeket is letkarítottuk, lefényképeztük nektek. A csomagban még egy kellemes meglepetés ért – véletlenül egy extra tányért is elcsomagoltak nekünk (a barnát), holott azt nem akartuk megvenni. Annyira nem is tetszik, de hát ajándék tányérnak ne nézt a színét.

Szép színes kollekció amúgy, ugye? Hát, más-más színű ételhez más-más szín passzol. A kép jobb oldala azért egy egységes formátum 🙂 A pálcikának sztorija van – egy japán étteremben ettünk ilyennel és úgy kellett meggyőznöm Andit, hogy ne csempéssze őket haza, annyira beleszeretett (valami van ezzel a lánnyal… :)) Belefutottunk, persze egyből vettünk – de tíz pár volt a legkisebb vásárolható mennyiség, és japán import, tehát drága, 200Ft/pár. de hát legyen, tényleg annyira kézre áll és szép, mint kevés másik…

Ja igen, és hm, nos, egy  kést is kellett vennem. 🙂 Hagyományos kovácsolású egyoldalas élű japán, 180cm-es penge, 5000Ft. Úgy vitte a lazacbőrt,  mint a vajat! 🙂 A tányérok összesen 230Y-be kerültek amúgy, ami szerintem korrekt. Most már nem lesz gond a tálalással!

 

Délután pedig még egy kisebb túra belefért – de erről talán majd később.