Ma ismét a argita csúcsa volt a cél – de persze családostul, autóval (gyerekek, ugye…). Két út is vezet fel a csúcsra – egy télen is járhatónak hirdetett Ivóból és egy másik – általan régesrég gyalog már bejárt – Szentegyházáról. Az előbbit választottuk, gondoltam ha télen is jártható az csak jót jelenthet.

Tévedtem. Ivóig rendben volt a dolog, utána is még az első 1-2 km-en nem volt gond, onnan viszont jöttek az öklömnyi kövek. Ez bicajjal nem gond, de egy nem éppen terepjárásra épített autóval kevésbé élvezetes. Szűk egy óra alatt erős koncentrációval elakadás nélkül sikerült leküzdeni a maradék 12km-t a menedékházig. 🙂 Készült is egy győzedelmes fénykép a hős járműről.

Innen persze -végre- gyalogoltunk, fel a csúcsra. Élvezhették a magashegyi levegőt és a kilátást. Ügyesen és kitartóan másztak. Láttunk virágokat, áfonyát, gyantás fát, légyölő galócát, kopjafákat, köveket, és a hegy csúcsára traktorral felmenő székely családot 🙂 Kevesebb felhő és pára is volt, mint előző nap, így egészen Székelyudvarhelyig elláttunk, Danival vissza tudtuk követni fentről a tegnapi útvonalunkat.

Visszatérve a menedékházhoz beültünk a tegnap már bevált Súgóba és kitünőt ebédeltünk ismét. Hazafele persze a másik útvonalat válaszottuk az autóval, ami kellemesen és kényelmesen járható volt. Hamar hazaértünk, a kertben játszottunk, pihentünk, lemostuk a bicajokat a patakban, hiszen Daniék másnap már indultak haza, és ismét bográcsoztunk egy szuper lecsót búcsúvacsorának. Nekünk még hátra volt egy egész napunk, de már itt tudtunk, hogy jövőre is jönni kell, és hosszabb időre…