Ma délelőtt nyílt nap volt az oviban, mielőtt holnap megkezdődik az új félév. A fiúk még nem álltak át rendesen, de az ébredéssel nem volt gond szerencsére. Bebicajoztunk és nagyon meglepődtünk, azt tudtuk, hogy a nyáron felújítják az ovit, de arról nem volt szó, hogy két hónap alatt kívül és belül is kifestik az egészet, és felhúznak egy új épületszárnyat is… Sajnos ennek áldozata is lett, mégpedig a kert, ami egyelőre most egy nagy betonplacc – én emiatt sajnos attól félek nem fogják visszafüvesíteni, hanem lefedik esésbiztos műanyaggal de ne nekem legyen igazam.

A bejáratnál megvolt a szokásos orvosi ellenőrzés – aztán megnéztük a névsort – 20 fő maradt Barni tavalyi csoportjából, és négyen jöttek újak – meg persze egy új Ayi, és új óvóbácsi: Rhys. Meglepetés, hogy Jessie viszont maradt Barniékkal, aminek nagyon örültünk. Hannával is találkoztunk, ő viszi tovább az új pingvin csoportot – de Barni ugye most már a pandák közé tartozik (és ma végre jeleztem, hogy ugyan írják már át a vezetéknevét :)).

Felmentünk a terembe, ahol megismerkedtünk az Rhys-szel, játszani kezdtünk majd egészen addig játszottunk, amíg nem kellet Barniéknak körbe ülni – na innen jött a sírás és a hiszti, hogy ő ezt nem akarja. Csak Barni sírt 🙂 Számítottunk rá, mert még tavaly év végén is pityergett mikor nyílt nap volt az oviban és mi is ott voltunk – úgy látszik megkavarja a dolog.  Valahogy kibírtuk a negyed órát fenn a teremben végighisztizve (a kép a ritkább, hisztimentes apatikus állapotot ábrázolja).

Némi körben ülés után a csoport lement a tornaterembe játszani – itt még rosszabb lett a helyzet. Drasztikus lépésehez folyamodtunk – elmondtuk Jessienek, hogy mi most kimegyünk inkább, hogy ne legyünk Barni közelében, hátha úgy megnyugszik.

Bejött. Távozásunk után két perccel abbamaradt a sírás és Barni Jessie kezét folyamatosan szorongatva áldogállt tovább. Pár percenként belestünka  terembe, de figyeltünk, hogy ne vegyen észre – ez egészen vicces volt, ahogy bújkáltunk Barni elől aki persze próbált keresni minket. Ricsi közben elaludt.

A terv egészen addig működött is, amíg elindultak vissza fel a terembe – ott rosszul poziionáltuk magunkat és lebuktunk ahogy felnézett a lépcsőfordulóból – Barni pedig ismét rázendített a sírásra egyből.

Bementek a terembe – abba is hagyta, sőt utána már akkor se sírt, mikor mi is utánamentünk – és már ekkor se sírt. Most következett az újak és a régiek bemutatkozása – izgultunk, Barni el ne sírja magát, de nagyon szépen bemutatkozott ő is. Kivételesen ez a videó már így hónap elején megosztásra kerül, egyrészt mert Barni cuki, másrészt hogy megismerkedhessetek Rhys óvóbácsival is, aki nagyon szimpatikus amúgy:

Közös rajzolgatás – festés következett, amit Barni nagy élvezetttel űzött. Lett egy szép pillangós képünk meg egy BARNI feliratos díszes pöttyös poharunk a mester keze munkája gyümölcseként.

Utána kötetlen játék, ahol felfedeztük az új terem új játékainak egy részét.

Fél tizenkettőkor egy ebéd lett volna – itt Barni mondta, hogy szeretne inkább otthon ebédelni – mivel Ayi már otthon főzőcskézett ránk (vasárnaponként tud jönni hozzánk) így elbúcsúztunk és hazamentünk – szokás szerint hazafele már mondta, hogy máskor is jöjjünk ide – szóval remélhetőleg nem lesz semmi gond a visszailleszkedéssel, max 1-2 napig lesz nyöszi reggelente, de ez teljesen normális két kihagyott hónap után.

Közben Ricsi felébredt, otthon pedig repült Ayi karjaiba, nagyon örültek mindketten egymásnak – Ayi finom főztje meg a hasunkba, volt rák, virágzó hagyma, tofus babcsíra és padlizsán. Élvezkedtünk 🙂

Délutáni alvás után levittem a fiúkat a “kék csúszdás” játszótérre, amit szeretünk, mert a lakópark egyik legnyugisabb szegletében van. A fiúk kitettek magukért, Ricsi egészen hajmeresztő műveleteket csinált, de azért szerencsére alapvetően csúszdáztak meg megtettük az első métereket a piros motorral. Készül pár videó is azokra várni kell, de a képeket persze megosztom most. Ez itt például egy relatív biztonságosabb jelenet:

 

A csúszdán a legnépszerűbb haladási irány természetesen felfele van.

 

Ez még Barninak se megy midnig, de Ricsi ügyesen vette a lépcsőket. Ahol kicsit lecsusszant, segítettem.

 

Barni nagy szomorúságára a legmagasabb oszlop kidőlt, így itt már nem lehet felmászni a hídra.

Izom Tibor személyesen. Hagytam egyszer hadd próbálja meg a butaságot (lógótt így jó 10-20 másodpercig a kis okoska), aztán körbementünk és megbeszéltük, hol nem szabad lemászni. Onnantól nem próbálkozott.

 

Persze nem csak a mászóka/csúszda volt menő, fel kellett fedezni más részeket is.

 

A motor ki ne maradjon már a csúszdázás élményéből!

 

Barni észvesztő sebességgel keringett a mászóka alatt.

Itt Barni megsértődött, mert Ricsi nem csúszott le vele kézenfogva a csúszdán, mindig előrement.

Aztán persze kibékültek.

Jó kis pihenős hétvége volt, de ránk is fért… Nagyjából sikerült helyrerázódni az első kínai ovi/munkahét előtt. Nem ígérek újabb blogbejegyzést a hét első felében, talán majd Andi…