Itt még a Let’s Go Restaurant megalapítása előtt voltunk, így nincs kép a bejáratról és cím se… talán nem is baj 🙂 

Visszamentünk utcácskánk éttermekkel tarkított szakaszára és beültünk a már jó előre kinézett japán étterembe. Az emeletre vezettek minket, leültünk és elkezdtük böngészni az étlapot. Illetve csak Peti, mert engem lefoglalt, hogy Ricsit és Barnit próbáltam a helyükön tartani.

A környezet a szokásos volt, az étkező részben le kellett venni a cipőt és a földre kuporodni a kis alacsony asztalkához, ám itt az asztal alatti rész “hiányzott”, vagyis egy mélyített széken ültünk gyakorlatilag, emiatt én többször becsúsztam az asztal alá, szuper kék, zöld és lila foltokat szerezve ezzel a térdem tájékára. Barni ellenben nagyon élvezte, hogy bemászhat az asztal alá. 🙂

Áradt a nyolcvanas évek hangulata az egész helyből, a falakon egy néni képe több helyen, japánban tartott koncerteket hirdető plakátokon. A dátumok mind 1985 és 1988 közé estek. A dekoráció is kicsit avittas, a zene is a 80-as évek végének megfelelő (japán zene, de a 80-as évek az mindenhol felismerhetően 80-as évek, sajnos ezúttal a rosszabbik féle 80-as évek) 

Egy kedves hölgy, aki felkísért minket, rögtön kérdezte, mit kérünk, Peti pedig picit elkapkodta a rendelést, mert nem akarta elküldeni , hogy még nem választottunk és jöjjön később. Ebből persze származnak kellemetlenségek, például, hogy nem teljesen azt rendeljük amit szeretnénk, illetve, hogy többet rendelünk, mint amit meg bírunk enni. Sebaj, tanulópénznek jó volt. 🙂 Szép lassan leesett azért, hogy a hölgy, aki felvette a rendelést -és jó eséllyel az étterem tulajdonosa ugyanaz, mint aki a plakátokon van a falon. Hoppá 🙂 

A következőket rendeltük, előételnek:

• Hideg tofu- Andi: 5/5, Peti: 5/5
  
• Szőrös bab- Andi: 5/5, Peti: 5/4 , Barni: 5/5
  

Ezeket egyszerűen nem lehet elrontani…

Főételek:

• Tavaszi tekercs- Andi: 5/4 (csak mert kicsit túl olajos volt), Peti: 5/4
  
• Rántott hús káposztasalátával- Peti: 5/3
  
• Csirkebőr pirítva nyárson- Peti: 5/3 , Barni: 5/2
  
• Sobatészta algával, zöldhagymával- Andi: 5/3, Peti: 5/2 , Barni: 5/3, Ricsi: 5/4
  
  
• Lómakréla sütve retekkel és citrommal- Andi: 5/2 (túl sok a szálka!), Peti: 5/2 – (nem volt friss, nem volt kibelezve, de a tálalásért jár a két pont)
  
• Zöldségtempura- Andi: Na ez valami kritikán aluli volt, ha tudnék jól kínaiul, biztos kiosztottam volna őket, mert ilyen rosszat még nem ettem. Lehetetlen dolgokat bundáztak be, úgy, mint petrezselyemzöldet, meg zellerzöldet, összesen négy nagy rózsányit, alatta pedig szégyenlősen elkenődve odarejtettek egy fej gombát meg egy szeletke répát. Borzalmas, de tényleg. Mert miből állt volna azt mondani, hogy figyelj, bocs, de nincs hozzá alapanyag, vagy nincs kedvünk kisütni, vagy nincs és kész!??? Nem értem, így nem is pontozom, mert egy nagy nulla volt.
  

A fiúk nagyjából jól szórakoztak, bár voltak nyügösebb szakaszai az étkezésnek, főleg Ricsi részéről, aki az összes kerámiaedényt és pálcikát pakolta össze-vissza, illetve dobolt velük a földön/asztalon… Jó játéknak bizonyult a bab héjának ide-oda pakolászása is, vajd a bambusz pálcikatartóba való bepréselése a lehető legkomolyabb arccal. 🙂

A nem is túl olcsó, nem is túl finom vacsoránkat mi dobhatta volna fel jobban, mint az, hogy Barnabás fiunk mint a rongybaba guruljon le a lépcső tetejéről, természetesen egy lépcsőfokra állal érkezve. Síri csend, rémület, majd Barni sírása. Szerencsére nem lett semmi komoly baja egy apró holcsoláson és egy kis púpon kívül a fején, de az első pillanatban eléggé elszürkült minden. Kb. a képen látható lépcsőmennyiségen gurult le a fordulóig…

Távozásnál Barni már vidáman köszöngetett a frissen az étterembe tért vendégeknek és a kiszolgáló személyzetnek. Köszönjön is el szépen, mert többet nem jövünk. 175 yuanért (jó, ésszerű rendeléssel ez inkább 130 körül lenne) eszünk sokkal jobbat a környéken, japánt is.

Teljesen olyan érzésem volt, mint otthon beülni valami 20 éve felújítatlan vendéglőbe. Ellenben az otthon ilyen helyeken tapasztalttal a hangulat és a kiszolgálás rendben volt. A kaja kevésbé. Azért a világ legrosszabb étterme címtől messze van (jelenlegi nyertes már hosszú évek óta: Szeged, Gödör vendéglő) de én se vágyok vissza. Szóval Shanghaiban is mellé lehet nyúlni, hiába magas az alapszínvonal.