Kakukkfüves-gombás sült kacsa illata terjeng a lakásban, a háttérben Paul Anka énekel, éjfél múlt. Az elmúlt 3 nap nem telt túl jó hangulatban, már ami engem illet. Most kezdem érezni a súlyát, milyen az ha az ember távol van a szeretteitől, a barátoktól, és a régi, jól megszokott, mindennapi életétől. Nehéz, de a távolból is erőt adtok, na meg kis családom is támogat. Nem volt kérdés mikor belevágtunk ebbe a nagy kalandba, nehéz lesz, nem lesz segítségünk, csak mi leszünk egymásnak.

Ma gyönyörű napunk volt (nem mintha az eddigiek nem lettek volna jók, csak hát én nem voltam formában 🙁 ), sütött a nap, elmentünk a piacra, jól megtömtük a hűtőt, ebéd idején a hasunkat is.  Majd miután Barnabás méltóztatott negyed ötkor felébredni, nekivágtunk utunknak. Busszal mentünk a folyópartig, lerakott a busz, és egy építkezés mellett találtuk magunkat, ahol épp most húznak fel egy újabb felhőkarcolót. A munkások kis ételhordó triciklik mellett álltak, vagy épp ücsörögtek, és fogyasztottak különböző kajákat, ki tésztát, ki különböző pácolt-füstölt húsokat. A munkások ugyanúgy viszonyulnak itt bármiféle nőhöz, mint a világon bárhol a munkások, bár hangot nem hallatnak nézelődés közben. Nem is nagyon lenne értelme, úgysem érteném mit mondanak. 🙂 Hiába volt velem Peti és Barni, rövid időn belül meztelennek éreztem magam. Szerencsére hamar túljutottunk a munkástömegen, és egy nagyon szép kis ligetbe értünk. Itt volt a park. Kicsit olyan volt, mint a Margitszigeten a part, csak sokkal rendezettebb, teis-tele virágzó fákkal! Itt a tavasz!!! Na meg a túlpart sem volt pont az otthonira emlékeztető. Mit nekem a pesti cet, ha itt van ufó alakú építmény is,meg akkora hajók, hogy a Dunán nem férne el. Hatalmas minden.Utunk végén Barni még szórakoztatta picit a népet a lépcsőmászó tudományával. Ahányszor felért a tetejére, a rajongói megtapsolták. Nagyon élvezte.

Valószínű az utóbbi napok hangulatára az is rányomta a bélyegét, hogy gyakorlatilag csak a lakóhelyünk környékét nézegetem, és egy idő után ki akar törni picit az ember, ha nem is vidékre menni, vagy másik városba, legalább a városon belül kalandozni picit, mert biztos van látnivaló bőven! 🙂 De sebaj, Peti erre is tud gyógyírt, és nemsokára készít nekem egy buszos táblázatot, hogy kicsit csavaroghassak akkor is Barnival, ha ő nincs velünk, és dolgozik. 🙂

A folyóparton jó sokáig sétáltunk, és egyátalán nem volt tömeg, ami itt nem megszokott, de persze jól esett kicsit távol érezni magunkat a város nyüzsgő életétől. Hazafele ellenben beszaladtunk egy óriási plázába, néztünk Barninak pár göncöt, meg egy tavaszi sipkát, majd irány haza. Metróval mentünk, természetesen megint akadt pár ember akik nagyon nézegették Barnit, aki mindenkivel kezet fogott aki körülötte ült. Elképesztő amúgy, milyen kedvesek itt az emberek. Barni épp Peti ölében utazott, és egyből átadták neki a helyet. Otthon már ez is nagy szó sokszor, de ami még meglepőbb, hogy még engem is leültettek mellé, pedig nem utaztunk már sokáig. Barni amúgy főleg a hajával hódít, ami természetes, mert hát Kínában nemigen születnek szőke hajú babák. 🙂 Meg is kérdezték oroszok vagyunk-e. 🙂 Útközben elgondolkoztunk egy kis éttermi kitérőn, hát elmentünk a korábban már bevált helyre. Jól megtömtük a hasunkat hogy méltó befejezést kapjon a nap.

Holnap talán találkozunk pár magyarral, így a tervezett botanikus kerti kirándulás jövőhétre tolódik. Mindegy, van időnk. Bőven van. 🙂  🙁