Bangalore, India: hát ide is eljutottam. Közvetetten három éve dolgozom az indiai csapatunkkal, de november óta szervezetileg is hozzám tartoznak – ennek meg már majdnem fél éve, tehát ideje volt arcokat is társítani a levelekhez és hangokhoz.

Egy üzleti úton nem sokat lehet látni egy városból/országból, egy 2×12 órás utazással együtt öt napos üzleti utazáson még annyit sem. Így az alábbiak nem reprezentatív dolgok, hanem inkább afféle első benyomás-szerűség, annak is nagyon torz, mert az ország egyik laggazdagabb városában voltam – de hát Shanghai ugyanez Kínában. Első benyomás, mert szinte biztos, hogy jövök még.

Hogy milyen India? Mennyire olyan mint Kína? Nagyon más, szinte teljesen, de mégis vannak közös pontok. Nem is tudom, hogy vágjak neki, talán mindenféle rendszerezés szerint pontokba szedve a legegyszerűbb:

• Klíma: Pozitív csalódás. A nyár közepén érkeztem, 33-39 fok volt napközben sok napsütéssel és enyhe szellős 23-27 esténként, de ennek ellenére teljesen kellemes volt. Sehol nincs a Shanghai-i párás füllesztő, a válladra telepedő nyarakhoz képest. Utólag rájöttem miért: Bangalore 920m magasan van a tengerszint felett ami annak tekintetében meglepő, hogy sehol a közelben nem látni se hegyet, se dombot. Bár azt is mondták a csapatban csak szerencsém volt, ennél melegebb szokott lenni. 🙂
• Szolgáltatás: Világelső. Aki vendéglátós akar lenni, ne pazarolja az idejét és pénzét továbbképzésekre. Jöjjön el ide, és jelentkezzen be egy elitebb szállodába egy hétre és figyeljen. Nem, nem tökéletes minden, a 4 éves szállodában billeg a fotel és leszakad a fürdőszobai ablak árnyékolója de az a szintű figyelem és törődés amit az alkalmazottak mutatnak az elmondhatatlan. A recepciós aki visszaérkezéskor kedélyesen érdeklődik hogy telt a munkanap, mennyire fáradtam el. A meglepetésszerűen a szobámba hozott kis ajándék sütik, miután elkotyogom hogy még vár rám két órányi telekonferencia. Az étteremben evés után midnen alkalommal beszélgetni odaülő szakácsok, akik két nap után is emkéknek arra, hogy azt mondtad, szereted a lencsét, és hoznak egy ajándék tányérral. A letörölhetetlen és őszinte mosoly, a feltétel nélküli néha már kicsit túlzásba vitt udvariaskodás, az elnézéskérés azért, mert nem vették észre időben, hogy kevés a poharamban a víz és magamnak kellett tölteni… na szóval ezt át kell élni, ehhez ők értenek a legjobban a világon. Szerintem egész életemben nem szólítottak annyiszor úgy, hogy “Sir”, mint most 4 nap alatt.

• Város: Nem tudom. Nem sokat láttam, de nincs is sok látnivaló. 9 millió lakos, konkrét városközpont nélkül, a város elit negyedében 1-2 sávos döcögős utak bármilyen táblázás, számozás és a legtöbb helyen a járda teljes hiányával.
• Közlekedés: Érdekes. Kaotikus, Kínához képest is. Robogó, tuktuk, autó, teherautó, busz. Gyakorlatilag nem létező tömegközlekedés (teljesen kiismerhetetlen, számozás nélküli buszok), utcán leinthető taxi nincs. Opcióként marad a viccesen olcsó tuktuk amihez kell némi bátorság és pofátlanul drága szállodai taxi. Lehetne sétálni is, de nincs hol. Az utat megépítik, a járdát nem, az utak oldalán föld, fák, árusok, kosz, parkoló autók. Nem is sétál senki, akinek nem muszáj. Shanghai szervezett és jól kiépített infrastruktúrájához képest nagyon elmaradott, de még a vidéki kínai kisvárosokban is jobb a helyzet. Ugyanakkor nagyon érdekesek a kézzel pingált, festett, díszített folyamatosan dudáló teherautók. Veszélyben sose éreztem magam, még a kb. 13 éves tuktuk sofőr is jól vezetett. Megkérdeztem, a jogsihoz nem kell közúti vizsga . Tesztpályán kell 1-2 feladatot végrehajtani, a legnehezebb egy H-betű levezetése autóval, de Bangalore-ban ezt pont nem kérik a vizsgához. 🙂

• Levegő: Tiszta. Meleg idő, távoli tengerpart, káosz az utakon ide vagy oda, nem rossz a levegő. Nyoma sincs a Shanghai-hoz hasonló szmognak. Por az van, de bőven elviselhető és mindig fúj egy pici szél.
• Közbiztonság: Ijesztő Nem lett semmi bajom, nem is éreztem magam fenyegetve, de gondolom annak azért oka van, hogy külön felhívták a figyelmem sötétedés után ne menjek az utcára, gyakorlatilag mindenhova belépéskor: szálloda, pláza, munkahely átvilágítják a csomagot, ellenőrzik az azonosítókártyád, át kell menni egy fémdetektoron és minden behajtó autónak kinyitják a csomagtartóját és belenéznek. Vesd össze Kínával ahol gyakrolatilag nem létezik erőszakos cselekmény az utcán.
• Tisztaság: Alulról súrolt elviselhető. Itt a város elitnegyedében nem volt olyan vészes. Persze, van bőven szemét az út szélén és az elhagyott telkeken és nagy a por, de nem láttam olyan mennyiségű mocsokhalmot, mint amiket korábban képeken. Ha itt is annyian takarítanak az emberek után közmunkában, mint Kínában, nem lenne nagyobb kosz. De így van. Gyomorrontásom nem volt, fertőzést nem kaptam – de persze azért óvatos voltam. Ellenben a WC-kben például sokkal nagyobb a tisztaság, mint Kínában.
• Emberek: Sokszínűség. Én nagyon meglepődtem milyen sokszínűek, sokfélék. Az emberben él egy kép arról, hogy néznek ki az indiaiak, ehhez képest annyi féle-fajta arc és bőrszín van, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Egészen sötéttől teljesen világosig, az arabos kinézetű nagy barna szemektől ázsia jellegzetességeken át szinte európai ábrázatig minden van. A férfiak nagyjából hasonlóan elég nyugatiasan öltözködnek, a nők viszont ezerféle különböző élénk színben pompáznak, főleg tradicionális vagy kissé modernizált indiai ruhákat vesznek fel kurta-t, sari-t, hordanak, többnyire jó sok ékszerrel de semmi egyébbel kiegészítve. És ez nagyon jól áll nekik, nem mindenki szép itt sem, de aki igen, az mintha egy meséből lépett volna elő és nagyon természetesnek hat a szépsége, nem úgy mint Európában / Kínában ahol általában hosszas sminkelés eredménye. Alapvetően nem olyan kedvesek és mosolygósak, mint a kínaiak, de némi ismertség után már igen, nagyon pozitív a légkör.
• Nyitottság: Rendben. Érdeklődnek, képben vannak az Indián kívüli dolgokról, az internet normális, van Facebook, Youtube, használják is, a közelgő helyi választások mindenkit érdekelnek, és még sorolhatnám. Sokkal kisebb a szakadék, mint Kínánál – igaz, nem is voltak bezárkózva évtizedekig, mint ők.
• Ételek: Permanens meglepetés. Eddig is szerettem az indiai konyhát de most egészen lenyűgözött. Itt Dél-Indiában főleg a vega ételek mennek, de én legtöbbször a szálloda észak-indiai konyhát vivő éttermébe csöppentem. Négyszer ettem itt és mind a négyszer maradandó élmény volt, talán az egyik volt csak kicsit gyengébb, mint a többi. Nagyon más ez is, mint a kínai konyha: míg Kínában mindössze néhány egyszerű alapízt, fűszert kombinálnak össze különbözű elkészítési módokkal és alapanyagokkal, hogy a világ egyik legváltozatosabb konyháját hozzák ki belőle, azzal szemben itt minden falatban előbukkan valamilyen új fűszer, új íz, ami még egy csaavarást ad a dolgoknak és új élményeket ad az evéshez. Nem egyszer – jó értelemben – majdnem szó szerint leszédültem a székről az ízek sokasága miatt. Persze, mondhatjuk, hogy egy ötcsillagos szállodában nehéz rosszat enni (amúgy lehet), de amikor az irodai menzán ettem a 10! különböző ételből összerakott menüt 250! Forintért akkor is nagyon jót ettem.

• Ehhez képest az étterem 20x annyiba került kb., de abszolút megérte. Maradandó élmény volt minden egyes étkezés. Amit nagyon nehéz lenne megszokni az a kézzel évés – sokkal nehezebb megtanulni, mint pálcikával enni. Márpedig ha nem tudod, hogy kell, könyékig koszos leszel. Egyelőre maradtam a villánál/kanálnál.

• Árak: reálisak. Nincs olyan kiterjedt milliomosi kör, mint Shanghaiban. Persze, vannak gazdagok, de a gazdagok többsége nem _úgy_ gazdag, luxusautók elvétve vannak csak az utakon. Ennek megfelelően még a nagyobb plázákban levő boltok is inkább a szűk, de jól élő középosztályt szolgálják ki: 1kg banán 100Ft, egy női ruha 2-3000Ft, stb. A kifejezetten olcsótól a megfizethetőig terjednek az árak, és nem áraszt el mindent a külföldi / kínai dömping, az áruk többsége helyi termék – persze néhány dolgot, pl. a műszaki cikkeket kivéve. És ismerek valakit aki itt nagyon nehezen állná meg, hogy minden egyes megkeresett forintját rúpiáját azonnal  elköltse.

• Nyelvismeret: megdöbbentő. Engem az sokkolt a legjobban, hogy mindenki, de tényleg mindenki tisztességesen beszél angolul. Nem csak pár szót nyökögnek, hanem hosszabb, választékos beszélgetéseket lehet folytatni szinte bárkivel. A szállodában ez alap, de hogy az irodai WC takarító, a riksásfiú és az élelmiszerbolti eladó is hibátlan angolsággal (de persze durva akcentussal) beszéljen, az Kínában – de szerintem még Magyarországon is bőven elképzelhetetlen a közeljövőben. Midnen felirat angolul is ki van íva, vagy akár csak angolul, az újságok angolul vannak, ha tudsz angolul nem létezik, hogy ne boldogulnál itt el. Ami még furcsább, hogy az indiaiak egymással is angolul beszélnek, és nem nyelvtanulási céllal, hanem mert így a legkényelmesebb nekik. Észak-Indiában állítólag nem ez a helyzet, ott a hindi a közös nyelv, de itt délen nagyon az angol megy. Persze ez megint csak a városokra vonatkozik, vidéken valószínüleg nem ilyen könnyű, de biztos vagyok benne, hogy ott is könnyedén találni valakit, aki ért és beszél angolul.
• Életszínvonal: Durva különbségek. Ez nem meglepetés, ugyanúgy mint Kínában nagyok a társadalmi különbségek, csak itt lejjebb van pozícionálva az olló – itt kevesebb a szupergazdag és többen vannak teljesen nincstelen szerencsétlenek, amiket azért Kínában nehéz találni (vagy csak mélyre eldugják őket).
• Élnék itt az első tapasztalatok alapján? Pár hónapra? Bármikor.  Hosszú távon viszont biztos nem. A mindennapi élet sokkal kényelmesebb és kevésbé frusztráló, a levegő is jobb és sokkal emészthetőbbek a kulturális különbségek, mint Kínában. De szerintem rövid úton megőrülnék attól, hogy nem tudok kimenni az utcára sétálni mert nincs járda, hogy meg kell gondolnom este hol és merre megyek haza, hogy a család kb. egyetlen vasárnapi szórakozása az, hogy szállodai étterembe járunk enni. Igen, hasonló problémáink vannak Shanghaiban is, de azért mégsem ilyen erősen. Persze lehet, ez csak az első benyomásra ilyen, nagyon jó volt itt, nagyon tetszett amit ezalatt a kis idő alatt láttam, de nincs meg az a szerelem, ami Kínában, hogy minden idegesítő, kényelmetlen, káros és rossz dolog és minden hiánya ellenére szeretem. És nem tudom megmagyarázni, vagy racionális tényekkel alátámasztani, miért. Kína ilyen. De ettől függetlenül meg tudom érteni, aki Indiával érez ugyanígy. Sőt, lehet némileg több itt töltött idő után én is így lennék vele, mert az alapok megvannak hozzá.

Végül még pár videó a szerdai tuktukos utamról a szállodába. Csak hgoy kontextusba rakjuk: ez kb. olyan környék, mintha otthon ha nem is Andrássy úton de kb. a nagykörúton mennénk. klikk a linkekre, sajnos valamiért nem tudom beágyazni ide.