Kicsit kipihentebben ébredtünk aznap, nem hiába, hiszen megvolt a szokásos alvási területünk. Ricsi is kipihenten ébredt és minket is szívesen ébresztett a szokásos reggeli csatakiáltásával.

Reggeliztünk, aztán indultunk a már előre megrendelt taxival a folyóhoz “bambusztutajozni”. (régen bambusz volt, most már inkább bambuszutánzat műanyag) A reggeli nem volt túl jó, a szálláson egyaránt kínáltak nyugati és kínai kaját. Emiatt valahogy egyik sem volt az igazi (ez a későbbi napokra azért javult, mire kitapasztaltuk mit kell rendelni). A reggeli egyetlen fénypontja számunkra a frissen facsart narancslé volt. Mézédes, isteni! Persze azért jóllaktunk és az éhséggel így nem volt gondunk. Némi gyömölcsöt, mandarint és almát vittünk magunkkal a biztonság kedvéért.

Az út a Li folyó azon szakaszáig, ahonnan a hajókázásunk indult (Xingping) elég kiépítetlen volt. A belváros után még volt valamennyi betonút, de szép lassan poros földút váltotta fel, amivel ugyan semmi bajom, mégis azt gondolnám, egy ennyire túristás helyen jobban megoldott a közlekedés… A tutajon két darab kétszemélyes pad állt, amin kényelmesen elhelyezkedtünk, hátul foglalt helyet a kapitány és egy elképesztően hangos motort beindítva nekiindultunk.

Utunk elején a 20yuanos papírpénzen lévő kép eredetijét tekinthettük meg, majd szép sorban a többi kúphegyet. Gyönyörü látvány volt, a fiúk is nagyon élvezték, bár Ricsu kevésbé óhajtott a helyén maradni, ideiglenesen lefoglaltuk egy almával. 🙂

A hajókázás során rengetegen fotóztak minket is, főleg a gyerekeket, vagy csak egyszerüen integettek. Errefelé ugyanis sok (inkább rengeteg) a túrista, de gyerekekkel ritkábban fordulnak meg erre külföldiek, így szinte szenzációnak számítottak a csemeték. Barni is és Ricsi is lelkesen integettek vissza a kínaiaknak. 🙂

Kis idő múlva kikötöttünk és kezdetét vette a partszakaszon tanyázó árusok rohama. Volt aki kormoránokat ajánlott fel jó pénzért a minnél menőbb fénykép elkészítéséhez, volt aki pomelóval kínált, más kínai népviseletbe öltöztette volna a fiúkat. Mi elég jól hárítottuk a dolgot, inkább köveket gyüjtöttünk szuvenírnek és fényképezkedtünk, Barni pedig egy vasmacskát próbált meg minnél többször felemelni a földről. 🙂 Idővel visszamásztunk a tutajra és mentünk tovább.

Közben jöttek szembe a reggel Guilinből indult nagy turistahajók rajtuk 100-200 emberrel hajónként… Jött szembe legalább két tucat kisebb-nagyobb hullámokat indítva.

A látvány számomra fantasztikus volt, nagyon örültem, mert tényleg kifogtuk a jóidőt, sütött a nap, volt egy kevés pára, nem volt se túl meleg, se túl hideg, és tényleg fantasztikusan ezek a hegyek, örülök, hogy láthattam őket. Rengeteget fényképeztem, fényképeztünk (talán túl sokat is! 🙂 ), csodás volt! A Li folyó legszebb szakaszán mentünk fel és le, Xingping és Yangdi között.

Az mondjuk más kérdés, hogy bent a városban mennyire nem tetszett, hogy gyakorlatilag a hegy lábára rátiporva építettek meg autóutakat vagy randa lakóépületeket. így tönkretenni a látványt! 🙁 Megjegyzem ez elég kínaias megoldás a rossz értelemben véve (nem megsérteni akarok persze senkit, de tipikus sajnos, bár otthon is el tudják rontani ormótlan épületekkel egy-egy hegyoldal szépségét…) , de ez van és kész. A hajókázás végeztével sofőrünk már várt ránk a parton, hogy visszavigyen minket a szállásra. Jó is volt, mert már kezdtünk éhesek lenni. 🙂

Az ebéd a fiúknak igazi belga sültkrumpli volt (a tulaj egy belga-kínai család), mi felnőttek pedig a kínai kaja felhozatalt teszteltük nagyrészt sikerrel. A következőket rendeltük:

• cirtomos pirított kacsa: Peti: 5/4, Manka: 5/4, Andi: 5/3
• párolt brokkoli:Peti: 5/3, Manka: 5/4, Andi:5/3
• sárkány padlizsán: Peti: 5/4, Manka: 5/4, Andi: 5/3

Ebéd után elmentünk mind aludni picit. Ricsinek nem igazán akaródzott a dolog, holott csak 20percet aludt a tutajon. Emiatt mi nem igazán pihentünk, de Manka és Barni a másik szobában sikeresen elszenderültek. 🙂

Délután bementünk picit a városba szétnézni. Láttunk parkot, utcai piacot, játszóteret, városi forgatagot. Vettem három fej fokhagymát 1!!! yuanért és később Barni óhajára felkerestük a már jól bevált mangójuice-os helyet is, majd éttermet vadásztunk.

Peti jókat olvasott egy ausztrál férfi étterméről, a The Alley Bar-ról a főutcán, így ezt a helyet vadásztuk le sikeresen. Az étterem értékelő oldalon azt írták róla, hpogy ilyen jó pizzát nem kapni sehol, mint amit itt lehet enni. Gondoltuk, na lássuk!

Részemről csalódás lett a vége, mert a feltét ugyan jó volt, a pizzatészta a cipőtalphoz volt hasonló… A fiúk ennek ellenére is szépen megették és azért én/mi se maradtunk éhesek. Manka csirkeburgert, Peti szintén pizzát evett. Összességében nem volt rossz, csak túlságosan dícsérték a neten és ugye nem mindenkinek egyforma az ízlése. 🙂

A vacsora végeztével hazasétáltunk. Az út második felétől már nemigen volt közvilágítás, így Barni Peti telefonjávan világította nekünk az utat. Otthon aztán egy gyors fürdés után dőltünk be az ágyba és szundítottunk reggelig.