Reggel én ébredtem elsőnek és nagyon kipihentnek éreztem magam, én ugyanis szeretem a kemény matracot! 🙂

Halkan figyeltem a többieket, ahogy szuszogtak békésen. Aztán Ricsit addig csodáltam, amíg fel nem ébredt és pajkosan rám nem vigyorgott. Akkor aztán persze már nem maradt csendben, nehezen kötötte le a két könyv, amit vittünk, ezért felöltöztünk és kiültünk az előtérbe rajzolgatni. 🙂 Szép lassan ébredezett a másik két fiú is.

(a képek többsége a bejegyzés végén tekinthető meg diavetítésként)

Reggeli után megint felkerekedtünk és a falu felett lévő, eddig ismeretlen erdőrészbe kapaszkodtunk fel. Az első szakaszon fantasztikusan élénk, világoszöld bambuszok emelkedtek felénk, nem tudom, mi határozza meg, a bambuszok színárnyalatát, de olyan volt, mintha ezek zsengébb, fiatalabb bambuszok lettek volna, míg mikor beljebb haladtunk az erdőben, ott már egész sötétzöld, szürkés-kékes bambuszokat láttunk. Mindkét típusnak megvan a maga szépsége, az én szememnek megnyugtatóbb az előbbi, de ez ízlés dolga. 🙂

Útközben egy kis patak felett vezetett az utunk, itt megálltunk kavicsokat, aztán meg minnél nagyobb köveket dobálni a vízbe és hallgattuk a fiúk boldog kacagását mikor egy-egy kő nagyot csobbanva elmerült a vízbe.

Aztán mentünk egyre feljebb és feljebb. Mehettünk volna a végtelenségig. 🙂 Idővel megálltunk, mert a fiúk nem bírták, de engem hajtott a kíváncsiság. Peti vállalta, hogy megvár a manókkal míg én picit felfedezek. így is lett. Persze  nem mentem azért nagyon messzire, egyedül nem olyan izgi, bár nagyon klassz volt hallgatni, ahogy a fák teteje hajladozva összekoppan a szélben.

Hihetetlen mennyire erős a bambusz, ahogy egy óriási sziklát elmozdítva is utat tör magának, hogy a fény felé kússzon. Tudtátok, hogy a bambusz akár egy métert is nő egy nap alatt?…

Aztán visszafordultam és lassan elértem a fiúkat. Természetesen rendesen csibészkedtek, míg nem voltam a közelben. 🙂 Ricsi elég nyűgös volt már, visszaindultunk. El is aludt őméltósága Peti karjaiban, de nem akartam, hogy ebéd előtt elszundítson, ezért kapva kaptam az alkalmon, felébresztettem mikor a patakhoz értünk, ő meg teljesen fellelkesült, hogy dobálhat megint. 🙂

Barni a kis túránk alatt beszerzett botjával zsonglőrködött hazafelé menet.

A szálláson megebédeltünk, aztán szunya. Most mindenki aludt jóízűen, Ricsit alig lehetett felébreszteni annyira kimerítette  a délelőtti séta. Alvás utáni kábulatunkból a gyümölcsös teherautó rázott ki bennünket, Peti futott is, hogy beszerezzen némi dinnyét, banánt. A teraszra kiülve aztán azt eszegették a fiúk és játszottak a helyiekkel.

A tegnapi napból kiindulva megint korán megvacsoráztunk, aztán irány az ágy. Holnap sajnos megyünk haza…