Másik búcsúzós sushi éttermünkbe a fiúkkal mentünk – főleg Barni miatt, az ő egyik nagy kedvence a sushi (kb. minden másnap kér, hogy menjünk le a sarki boltba polip sashimi-ért. Mi lesz vele otthon???) De nem csak miattuk, az itt töltött évek alatt még nem mentünk el együtt futószalagos sushizóba. Enélkül pedig nem lehet hazamenni.

Aki nem ismerné, a futószalagos sushizóban – meglepetés – egy futószalagon mennek körbe a tányérok friss sushival megrakva, rosszabb helyeken fix összegért bármennyit ehetsz, jobb helyeken – így itt is – a tányérok színkódoltak, és fizetéskor összeszámolják, melyik tányérból mennyit fogyasztottál.

Válogattam egy darabig, végül a Gatten Sushi-ra esett a választásunk.  Ez egy lánc, úgy 10 éttermük van Shanghaiban. Közepes árkategória, jó értékelések.

Abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket – a fiúk imádták, az első öt percben alig lehetett őket leállítani, úgy felvillanyozta őket a körbe haladó tányérok látványa.

Barnabás körülbelül a harmadik tányérnál jelentette ki, hogy “én minden nap egész nap itt akarok lenni ebben az étteremben” és sorra pakolta le magának a tányérokat a finom rákokkal és halakkal – alig bírtuk visszafogni, hogy a gatyánk ne menjen rá 🙂

Ricsi kicsit óvatosabb volt, de ő is talált magának való Doriyaki sütit, falta az uborkás makit meg a végén egy nagy tál sültkrumplival zárt.

Mert ugye az ilyen helyek titka, hogy nem csak a futószalagra kell hagyatkozni, érdemes rendelni mellé ezt-azt, különben vagy sose laksz jól, vagy nagyon sokat fizetsz. így mi rendeltünk is egy tál fincsi tempurát, meg a fiúknak ezt-azt.

Plusz rendeltünk még pár sushit ami nem akart jönni a szalagon. Minden nagyon finom volt, nem az a földöntúli élmény, mint a Haiku-ban, de azért még mindig kivételesen finom volt minden. Választék az volt bőven:

Voltak grillezett / félig grillezett halak is, ez úgy készül, hogy a nyers halat egy lángszóróval megpirítják egyik oldalán, úgy, hogy belül még nyers marad, ezzel szó szerint egy új réteg ízt adnak neki. Mondanom se kell a lángszóró is erősen tetszett a fiúknak. (a körbe futó futószalag közepén dolgoznak a szakácsok, így mindenre ráláttak a srácok).

A hely hangulata amúgy tök jó volt, videójáték-szerű zene ment és mint a legtöbb japán étteremben/boltban, a személyzet időnként ordibálva köszöntötte az új vendégeket, vagy bíztatta egymást.

Egyszer csak egy hatalmas lazacot pillantottunik meg a középen levő szakácsasztalon. Igyekeztünk lesifotót csinálni – láthatólag nem csak mi, de ez feleslegesnek bizonyult, mert nemsokára harangozott a főszakács, elkezdtek kiabálni, hogy most jön a lazac, majd az egyik szakács kötbehordozta a halat az étteremben és pózolt vele. Ez így leírva elég viccesen hangzik, de ott abszolút hangulatba illő volt és a fiúknak is nagyon tetszett. Van az eseményről videónk is, ezt majd később megosztjuk 🙂

330 yuant fizettünk végül, de Barnabás szerintem bőven felnőtt adagot evett, úgyhogy még drágának sem mondanám. Visszamennénk, ha… na de ezt inkább hagyjuk 🙁 Majd megyünk Okuyama-san-hoz vagy csinálunk sushit Robiékkal. 🙂