Holnap indulunk haza és ez a legvegyesebb érzéseket váltja ki belőlem.

Mikor Shanghaiba költöztünk, szinte teljesen nyugodt szívvel hagytam ott a kis lakást, benne a sok emlékkel, hisz tudtam, úgyis visszajövünk egyszer, megvár minket az otthon- az mindig vár. Aztán most itt ülök az üres, hideg Shanghai-e lakásban és nagyon nehéz elengedni. Nem azért, mert félek mi lesz otthon, vagy mert annyira hiányozni fog a rossz levegő. Persze, hiányozni fog sok minden innen, a kaják, az illatok, még a szagok is, a mosolygós emberek, a masszázs, az itt hagyott barátok, az utcánk, szóval sok minden. De ez nem fog megvárni. Shanghai nem fog rám várni már, mert jó eséllyel nem jövünk ide többet lakni, másrészt annyira gyorsan változik itt minden, hogy nem tudom pár év múlva felismerném-e a környékünket. 🙂

Az utolsó heteket megterveztük, kitaláltuk mit szeretnénk még csinálni, hova menjünk még el enni, mit kell elintézni, mit vigyünk szuvenírnek haza, stb. Igazából volt rá elég időnk azt hiszem. Mégis most minden idő kevés. Kell hogy legyen még egy kis idő, kell idő, nekem kell idő, kéne még! Csak pár nap, hét, esetleg egy hónap még! Telhetetlen vagyok, ez van. Azért azt hiszem épp elég időm volt, van még itt, csak én magam se akarom tudomásul venni. De nem baj, otthon vár minket a család, a karácsonyi vásár, a forralt bor, a hétfő reggeli időpontom az aranykezű kozmetikusomnál, a fűtött lakás, a barátok, a margitszigeti futópálya, a piac, meg a morgós bácsi az ötödikről. (na jó, ő talán nem vár ..) Ez majd mind fejbevág és én csak azon fogom törni a fejem, mit felejtettem el. Mit is, mit is…

Hát persze! A shanghai rossz levegőt mondjuk. A többit amit itt hagyok, azt nem, de a rossz levegőt mindenképp. Hát kinek kell az, hogy megnézze reggel mekkora a légszennyezettség, vegyek-e maszkot, vagy se, elmehetek e futni, vagy se, kimenjek e vagy se?

A többi itthagyott dolgot nem feledem. Elrakom szépen, és majd sok év múlva elmesélhetem, hogy itt voltam és milyen szuper kaland volt. Peti mellett amúgy se kell félnem azt hiszem a kalandmentes élettől, ugye? 🙂

Szóval a búcsú… Elköszöntek tőlünk a barátaink, drága barátnőim elvittek étterembe, kaptam szívemnek nagyon kedves ajándékokat, sőt, még virágot is (amit sajna csak egy napig csodálhattam, mert a Fülöp-szigeteki kalandunk alatt szépen elfonnyadt a vázában), most jöttem haza egy szuper utolsó masszázsról, holnap sétálunk a városban búcsúzóul, meg fürdőházba megyünk a fiúkkal, vagyis tényleg rendesen elbúcsúztattuk magunkat, a téli nyaralásról és a trópusi karácsonyi hangulatról nem is beszélve!

Valamint, minden, de minden lökdös minket abba az irányba, hogy minél inkább akarjunk hazamenni. Tegnap összepakoltuk a maradék cuccokat is, mert ma reggel 9-re jöttek a csomagokért, hogy a raktárba vigyék az eladott holmikat. Ebbe beletartozik a melegítőszőnyeg, meg a hősugárzó is, így egy árva radiátorunk maradt csak. Elég hideg van a lakásban. A maradék kis bort amit legutóbbi vendégeink hoztak, megihatom üvegből, vagy bögréből. Csak műanyag villa van itthon, az is gyerekméret, IKEA.:) A gardróbszekrényben egy póló, bugyi, zokni és farmer található, nincs hangulatvilágítás, szóval vagy sötét van, vagy ragyog a szoba a fényárban. Egy ágyban alszunk a két gyerekkel, én a kanapén mert ott kényelmesebb. Van négy kínai csatorna a tv-n. A fürdőszoba egy konkrét jégverem, még akkor is, ha befűtöm, így igazából alig várjuk, hogy otthon legyünk, de tényleg.

Én még holnap reggel szeretnék elmenni futni itt egy utolsót (remélem a levegő is engedi), és kb. kész leszek a búcsúzkodással.

Amúgy vagy három hete émelygek majdnem minden nap, és nem, nem az amire gondolnátok egyből. Inkább pszichés a dolog, egyszerűen csak nehéz elengedni. Mégiscsak szültem itt egy kis embert, berendezkedtünk itt egy kis fejezetnyi életre. Most pedig vége van és kezdődik egy új, ismert díszletek között, de biztosan egészen másképp, mint korábban. Én kíváncsian várom! 🙂

A blog pedig nem áll le, amint otthon berendezkedtünk, elkezdjük az elmaradások pótlását.