Mivel az elmúlt napokban nem vettem a fáradtságot hogy írjak, most dióhéjban elmesélem – Peti pedig a képes beszámolóval készült.

A pénteki nap a nagy meleg miatt főleg pihenéssel telt, Barni persze fáradhatatlan, és egész nap pakol, rohangál, pörög-forog, persze azért tisztes távolból szemmel tartom. 🙂 Délelőtt megleptem magam egy kis virággal,nagyon szép lótuszvirágokat vettem, ha kinyílik, rakok fel képet! 🙂 Utána a parkba mentünk játszani, ebédre hazajöttünk, és míg Barni szunyált, kicsit utánanéztem honnan tudnék ayi-t szerezni. Egy ayi takarít, főz, vásárol, gyerekre vigyáz,  megegyezés szerint – afféle pótnagyi, csak ő pénzt kér a szolgáltatásért. Igény szerint változik az is, hogy mennyi időre jön, de valahol ott is lakik a családdal együtt. A legtöbben vidékről jönnek, van akinek gyereke is van otthon a távolban, de megkeres egy hónap alatt annyit, amit egy év alatt vidéken. Átlagban 15-20Y óránként egy ayi, olvastunk olyat is fórumokon, hogy van, aki két áyi-t fizet, az egyik ott is lakik náluk, a másik reggel 8tól este 8ig van ott. Végülis jó hogy vannak ilyen emberek, mert így legalább az aktuális ayi-nak van elég pénze, hogy jóllakjon belőle sokáig a családja, ellenben szomorú, hogy kb. egyszer-kétszer tud hazamenni a gyerekéhez egy évben.

Vannak ayi ügynökségek, ahol előre meg lehet beszélni milyen munkára szeretném az ayi-t, milyen gyakran, mennyi időre jöjjön, mennyi idős legyen, mennyiért, stb.stb. Mutatnak pár hölgyet, lehet választani, aztán ha mégsem válik be, másnap már küldenek újat.  Na persze van ahol lenyúlnak pár százalékot, és így kevesebb jut szegény nőnek, szóval ezt nem szeretnénk (Peti: de van ahol az ügynökségnek csak egyszeri díjat kell fizetni, és utána közvetlenül az ayinak fizeted a havidíjat). Egyenlőre bizonytalanok vagyunk, még nézelődünk, nyitva a fülünk, meg a szemünk. Várunk. A tájékozódás már megvolt. 🙂

Péntek este találkoztunk egy magyar házaspárral, ettünk egy jót, és beszélgettünk. A fiúk a cégalapításról, meg a lehetséges buktatókról, mi csajok meg a gyerekekről, az itteni életről, frizurákról, stb. Barnabás nagyon szépen evett, és kedvére potyogtathatta a rizst, és egyéb élelmiszereket a földre, meg kotyvaszthatott a kis tálakban az asztalon. Megivott vagy másfél liter körtelevet, és desszertnek még benyomott egy kis dinnyét. Az este hátralevő részében,- mikor ő már befejezte a vacsorát, mi meg még ettünk,fel-alá rohangált az étteremben, a személyzet legnagyobb örömére. Mindenkinek nagyon tetszett a műsor.

Ildikóval és Balázzsal megbeszéltük, hogy jövőhéten is találkozunk, és összeismertetnek minket még másokkal is, hogy bekerüljünk picit a helyi magyar vérkeringésbe. 🙂 A vacsi után elsétáltam velük az utca végéig (Petinek korábban haza kellett mennie konferenciabeszélgetni), kicsit megmutattam a mi környékünk érdekességeit (már amennyit ismerek belőle), aztán búcsút vettünk, a karomon a manó már nagyon fáradt volt.

Szombaton jó korán sikerült felkelni, és már előre megterveztük, hogy elmegyünk gyerekruhákat venni, mert Barninak már minden gönce rövid. A lakásból kilépve belebotlottunk Jane-be, a szomszédunkba, aki megkérdezte érdekelne e minket egy ayi, mert aki hozzá jár, annak van egy másik helye is, ahová ment eddig, de most az a család elköltözik, és így elérhető lennne nekünk, ha szeretnénk. Mi meg örömmel vettük a dolgot, és majd valamelyik nap jövőhéten átjönnek, és megbeszéljük a dolgot. 🙂 A children’s market-re mentünk, de csak 10kor nyitottak a boltok, ezért kimentünk a fölötte levő (a piac a pincében van) people’s parkba kalandozni picit – voltak libák is, Barninak nagyon tetszett! 🙂 10kor aztán bementünk a piacra! Rengeteg bolt van! De tényleg rengeteg! Vettünk is nagyon klassz kis ruhákat, nem mondom hogy olcsón, de lényegesen olcsóbban, mint otthon újonan, és tényleg nagyon szépek! Barnabás egy idő után unta a dolgot, és mikor Petit kérdeztem hogy menjünk-e még sapkát nézni neki, még Peti nem is válaszolt, Barni már egyből rázta a fejét. 🙂

Szóval hazamentünk, de még előtte beugrottunk a péntek esti helyre ebédelni, de erről már írt Peti. Délután aztán próbáltunk még pár cuccot beszerezni, de már kevesebb sikerrel. Jó későn értünk haza, még skype-oltunk picit a családdal, aztán irány az ágy!

Ma jó korán keltünk mégsem tudtunk elindulni időben, én sem voltam formában, így kerekedett egy kis nézeteltérés, és nem tudtuk eldönteni mihez kezdjünk. A Shanghaiban levő egyik kis viziváros-jellegű elővárosi rész volt a cél, de nem tudtuk megéri-e menni (15 metrómegállónyira van, azaz kb. 1 óra az út), vagy menjünk máshova? Végül csak elindultunk, de nem sok jó sült ki a dologból. Kicsit mindketten besokalltunk, hogy nem tudunk kiszakadni sehogysem a városból.  “A viziváros” egy pár turistákkal, és helyiekkel agyontömött utcácskából állt, az egyetlen jó dolog, hogy kipróbáltunk valami új kaját(erről majd később), és Barnabás kiélhette a sztárságát. (Peti: vannak sokkal jobb vízivárosok is, kisebb tömeggel, de ez van a legközelebb  – a többi minimum 2.5 óra utazás irányonként. Majd még próbálkozunk!) Hazafele a metrón Barni kikérdzkedett a babakocsiból, és a kapaszkodónál rúdtáncot adott elő a metró közönségének, majd odment hozzájuk, és bemutatkozott. Nem tudom kitől vette Barni a leckéket, de nagyon meggyőző volt. 🙂 Peti tájékozódni szeretett volna, és elkérte tőlem a buszok menetrend listáját, amit én készségesen odaadtam, csakhogy a közlekedési mágneskártyám is jött vele, és lecsúszott a metróülés oldalába, gyakorlatilag az ülés alá a fűtőtest mögé. A további stresszfaktor adott volt, egy perc alatt lepergett mindkettőnk előtt, hogy fogjuk elmagyarázni, hogy beesett oda az a nyamvadt kártya, nem értenek majd minket, és az éjszakát a metróban töltjük. (kilépéshez is kell ugyanis a kártya!) Teljesen jól látható volt a kártya, de nem fért be a kezünk a résen, és a következő megállónál kellett volna leszállni. Végül Peti a napszemüvegem szárával nagy nehezen kipiszkálta, szóval mindketten fellélegeztünk – igaz egy megállóval később szálltunk le (a végállomáson, szóval több időnk nem lett volna :)), de innen is ment haza busz szerencsére.

Kicsit csalódottan bandukoltam hazafele, mert jobban is eltölthettük volna a délelőttöt, de ez van, tanultunk belőle. Míg Barni aludt, Peti elment bicajozni, én meg aludtam, pihentem. Mikor felébredtünk felhívtuk Petit hogy jöjjön haza, és ő egy csokor gyönyörű kálával állított be. Kár, hogy nincs akkora vázám hogy elférjen benne, ezért a nagy vizeskancsóban állnak ideiglenesen. 🙂

Délután a patakparthoz mentünk, hogy Barni rohangálhasson picit. Imádja a lejtőket, meg a vizet, és láttunk egy buborékfújó kislányt is, ez is nagyon tetszett neki, rohangált a buborékok után. Hazafele természetesen bementünk egy áruházba, hátha van váza. Az nem volt, ellenben vettünk egy csomó haszontalan dolgot, meg nassolnivalót (ez nem is igaz, mert sok fontos dolgot vettünk!), vázát persze nem árultak. Peti elszontyolodott, mert úgy érezte csupa fölösleges dolgot vettünk, amire nincs igazán szükségünk, de most úgy tűnik jobban van! Biztos közrejátszik a friss kakaóscsiga is, amit nemrég sütöttem. Esti kenyér, és kakaóscsiga sütés, és a holnapi ebéd főzése volt ugyanis az esti program, és habár úgy indult hogy a mai nap egy lehetetlen küldetés, a végére azért csak összehoztuk hogy jó legyen minden, és mindenki elégedett legyen. 🙂