A Fülöp-szigeteken (legalábbis Palawan szigetén) nyaralni olcsó. Az egyetlen probléma: odajutni. A mi utunk öt felvonásból állt és háztól-házig 15 órán át tartott.

1. felvonás: Shanghai – Manila

Ez egy egyszerű repülőút Pudongról. Egy apróbb nehézség van benne, mivel a repülőjegyünk az AirAsia fapados járatára szólt, ezért éjfél után indultunk a három és fél órás útra. Időzóna eltolódás ugye nincs, tehát ez hajnal négy körüli leszállást jelent, ami kellően felkavarja szegény gyerkőcöket. Amúgy zökkenőmentesen és kényelmesen telt az út, alig voltak a gépen (nem sok kínai utazik a Fülöp-szigetekre mert elég fagyos a viszony a két ország között néhány vitatott sziget státusza miatt, nemrég pár kínai turistát el is raboltak) így négyen 3×3 ülésen terpeszkedhettünk.

2. felvonás: Ninoy Aquino International Airport

A manilai reptérnek nagyon rossz híre van, rendszeresen a világ legrosszabb repterei közé választják. Van olyan ismerősünk, akinek ellopták a pénztárcáját átszálláskor… 🙁 Nos, személyes tapasztalatunk alapján ANNYIRA azért nem rossz, de jónak se mondanám. Az Air Asia gépeit az ősrégi 4-es terminál szolgálja ki, ez nem segít a dolgon. Mondjuk a fiúk legalább azt a részét élvezték, ahogy a repülők között besétáltunk! a terminál épületébe, miközben tudatosult, hogy hosszúnadrágot és pulóvert teljesen felesleges volt hozni – bár a repülőn és a reptéren azért jól jött. A hajnali időpont miatt kellően nyűgösek voltak, így Ricsi pl. csak akkor nem üvöltött ha a kezeimben tartottam. Nem volt túl kényelmes két órán keresztül tartani, de hát ez van. Közben valahogy varázslatos módon elintéztük a checkin-t a következő gépre és még pénzt is váltottam – ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert később nem lett volna rá időnk és az árfolyam se volt rossz.

Check-in után a belső váró már egész kulturált volt, volt ülőhelyünk is (kint nem mindenkinek) és voltak nassolnivalók – bár mi inkább a hozott készletet fogyasztottuk – már aki nem aludt.

3. felvonás: Manila – Puerto Princesa

Ez egy eseménytelen bő órás repülőút volt egy teli gépen. A repülő leszállt, végigszaladt a kifutópályán, megállt a tengertől pár méterre, majd helyben megfordult és szintén a leszállópályán begurult a terminálhoz, ahova szépen besétáltunk. Ilyet még csak filmen láttunk 🙂

A fiúk még erősen kókadoztak, de mire megérkeztek a csomagjaink, felébredtek ők is.

4. felvonás: Puerto Princesa – Port Barton

Palawan szigete keskeny és hosszúkás, ÉK-DNY tájolású. Puerto Princesa nagyjából a felénél, középen helyezkedik el. Port Barton, a szállásunkhoz legközelebb fekvő település pedig úgy a sziget háromnegyedénél észak felé. Annyit tudtunk, hogy naponta csak egy busz meg Barton-ba, ami reggel kilenckor indul a városi buszpályaudvarról. Mivel 9:15-kor szálltunk le a reptéren, ez eleve esélytelen volt. A szállásadó által ajánlott B terv az volt, hogy buszozzunk el a közeli nagyobb településre, San Vicente-be, ahova óránként mennek buszok, majd innen menjünk át hajóval a szállásra. Ez jó tervnek tűnt,  de a reptéren beszálltunk egy kis háromkerekű triciklis taxiba (erről később), aki rábeszélt minket, hogy menjünk inkább privát busszal, mert San Vicentéből Port Bartonig a hajósok el fognak kérni jó 2500 pesot az útért, és akkor már egyszerűbb, ha egyből Bartonba buszozunk magasabb áron, kényelmesen. Nem tudtam mennyire lódít a hajós árakról, de gyorsan fejszámoltam:

• taxi a buszpályaudvarig, 100, buszjegy San Vicentéig 1200, hajó 2500, összesen 3800. Érkezés délután 4 körül
• privát busz Port Barton-ig 4500, hajó a szállásig 1000, összesen 5500. Érkezés délután 1 körül.

1700 peso (10000Ft) pluszköltség a kényelemért és a korábbi érkezésért reálisnak tűnt, így rábólintottunk az ajánlatra. Mivel hibás volt a nálam található térkép, így nem tudtam, hogy a szállásunk félúton van San Vicente és Port Barton között, így a hajójegy San Vicentéből is csak 1500p körül lett volna, de még ezen információ birtokában is úgy gondolom, megérte ezt az opciót választani – egy agyonlégkondizott és teli kisbusz helyett kényelmesen utaztunk lehúzott ablakokkal mi négyen, Joseph a sofőrünk valamint a családja. Korrekt módon még az indulás előtt szóltak, hogy a nagy esőzések miatt ezzel a kisbusszal nem fognak tudni bemenni Port Bartonig, mert ott katasztrofálisak az útviszonyok, így elvisznek az útkereszteződésig diszkontált 4000 pesos áron, majd ott segítenek további fuvart keresni.

Joseph kellemesen vezetett a sziget egyetlen országútján, miközben a 90-es évek romatikus dalait énekelte. A kétszer egy sávos út teljesen korrekt volt, stabil 70-80km/h-s tempót lehetett tartani, így két órás út elé néztünk. Kérésünkre a sofőr nem légkondizott, hanem lehúztuk az ablakokat. Így sokkal jobb volt. Mivel még mindig volt nassolnivaónk, így nem álltunk meg ebédszünetre sem – sikerült is lehagynunk a reggel 9-es buszt még a kereszteződés előtt.

Az út során gyönyörködtünk a trópusi tájban, a kókuszpálmákban, banánligetekben és az időnként előbukkanó tengerben. Egy rövid megállónk volt egy mangó ellenőrző pontnál – a sziget déli és északi részéből tilos a másikba mangót átvinni, a helyi vegetáció védelme miatt. Nem volt nálunk mangó, így továbbengedtek gyorsan 🙂

Joseph csodálkozott amúgy, miért akarunk közeé egy teljes hétig Port Barton-ban lenni, amikor a sziget északi részén, El Nido-ban sokkal szebb a tengerpart. Erről én is tudtam, meg arról is, hogy ott sokkal több az ember is,

A kereszteződésnél elbúcsúztunk Josephtől. Innen három opciónk volt:

• Bevárni a tömött buszt aminek még a tetején is ültek és azzal bedöcögni Port Barton-ba kb. 200 pesoért
• Felfogadni egy triciklit és azzal bedöcögni a faluba, a sáros részeken áttolva, kb. 400 pesoért
• Megalkudni az ott álló két négykerékmeghajtású mikrobusz egyikével.

Az utóbbit választottuk, 1000 pesóról indult a licit, végül – tudván hogy a busz nemsokára ideér – a sofőr beleegyezett, hogy 500 pesot fizessünk. Ez is jó döntésnek bizonyult, az útviszonyok rettenetesen voltak, a sár néhol bőven tengelyig ért, nem szivesen tologattam volna a csomagokkal és gyerekekkel rakott triciklit vagy egyensúlyoztam volna egy tömött buszban. Ráadásul a fiúk nagyon élvezték a “dzsipezést”, bőven megérte a pénzt 🙂 Bő 40 percdöcögés után (kb. 20km) megérkeztünk Port Barton kikötőjébe.

5. felvonás: Port Barton – Palawan Camping

Port Bartonba érve örültem, hogy nem a faluban választottunk magunknak szállást – nagyon szép kis falu volt, de a folyamatos kutyaugatás és kakaskukorékolás nem tette túl vonzóvá, valamint a part se volt túl megnyerő. Bíztam benne, hogy arrébb levő szállásunk tényleg olyan lesz, mint a képeken. Telefonálhattunk volna, hogy jöjjenek értünk hajóval, de sofőrünk erősködött, hogy majd ő intéz nekünk hajót, így ráhagytuk. Igyekszünk támogatni a helyieket mindig, ahol lehet.

Pár percig várnunk kellett amíg a kapitány előkerült “I am the Captain” feliratú pólóban és hajóskapitányhoz “méltóan” teljesen részeg volt már így délután egykor.

Szerencsére volt egy társa, aki ténylegesen vezette a hajót, így a részeg kapitány szerepe annyi volt, hogy szóval tartson minket az út során. Leendő utazóknak amúgy megjegyezném, hogy Kínával ellentétben mindenki folyékonyan beszél angolul és minden ki van írva angolul, nem lehet eltévedni sehol.

A bambusz stabilizálórudakkal ellátott jó hangos motorral ellátott hajón (ami amúgy a standard helyi közlekedési eszköz) indultunk útnak.

Jó negyven perces út után érkeztünk meg szállásunkra (Palawan Camping) ami pontosan úgy nézett ki, mint a honlapra felrakott képeken – sőt, még annál is szebb volt. A vizes nadrágszárakkal nem törődve izgatottan léptünk a partra, ahol a következő öt napot töltjük.