Ahogy utaltam is rá a nagy repülőjegyes – tájfunos kavarás közepén, a délután kellemes kikapcsolódással telt. Reggeli triciklisofőrünket felbéreltük, hogy vigyen el városnézésre – a célunk a krokodilnevelő intézet volt, de még indulás előtt megnéztem, hogy a közelben vagy egy jó kis lepkekert is, így azt is felvettük a meglátogatandó úticélok listájára.

Jó fél órás döcögés után érkeztünk meg a krokodilokhoz – persze a fiúk élvezték az út minden percét. Fél tizenkettő után pár perccel értünk a krokodil-központhoz, ahol a kapunál közölték, hogy épp lekéstük a túrát, most van ebédszünet, a következő túra csak fél egykor indul. Hát, így jártunk, mit volt mit tenni, vártunk. Sofőrünk nem volt túl boldog, de beletörődött sorsába. Nem nagyon volt mivel elütni az időt, vettünk belépőjegyet, megnéztük a közelben parkoló autókat és targoncát…

…futottunk a rosszakoldó gyerekeink után…

…megcsodáltuk a pálma-karácsonyfát…

…valamint ebédeltünk – a helyi kantin krokodilhúsos menüit passzoltuk, így maradt a szárított- és nem szárított banán. Aztán egyszer csak a várakozás végére értünk és feltárultak a kapunk. Nagyjából ugyanekkor a fényképezőgépünk akkumulátorai is lemerültek, így csak telefonnal tudtuk megörökíteni a látnivalókat.

Először egy úzeumi részen vezettek át, ahol többek közt egy kilenc méteres krokodil csontváza és bőre volt kiállítva. Elég brutális volt a mérete.

Innen a keltetőbe mentünk, ahol ugyan tojásokkal nem, de gyerek- és tinédzserkorú krokodilokkal annál nagyobb számban találkoztunk.

Utána a kint részen voltak a nagyok – néhányuk elkülönítve, mások halomban. Nem nagyon zvartatták egymást, simán áttapostak egymás hátán ha épp arra volt dolguk.

A nagyok fölött függőhídon lehetett átsétálni, de azért a lelkünkre kötötték, hogy legyünk óvatosak, simán felugrik 2-3 méter magasra egy kifejlett krokodil. Hoppá.

Később lehetőség volt krokodilt fogni a kezünkbe – persze a szája be volt kötözve. Mi nem annyira rajongtunk az ötletért, de Barni nagyon belelkesedett, így Andi hősiesen mellé állt.

Végül egy kis állatkerti séta következett egy kissé szakadtas részen a szigeten őshonos állatokkal és madarakkal – mint pl. a bearcat nevű teremtmény:

Bő egy óra alatt végigjártuk a látnivalónkat és visszamentünk a triciklihez, sofőrünk nagy örömére – irány a lepkekert.

A lepkekertben is volt 1-2 krokoil meg bearcat de persze itt a fő attrakciót a lepkék jelentették. Voltak nagyok és hatalmasak, a nagyobbak simán tenyérnyiek voltak (értsd: felnőtt férfitenyérnyi). Ide-oda repkedtek köztünk, nem voltak ijedősek. Nagyon érdekes volt és persze a növények, amik közt repkedtek is csak pálmaházakban látható itt mifelénk.

A kert legnagyobb lepkéjét is lencsevégre tudtunk kapni.

Utána pedig másfajta rovarokat láttunk, ezek terráriumokban voltak külön, tíz centis szarvasbogár, skorpió, ezerlábú. Barni különösen érdeklődik a rovarok iránt és -a vízzel ellentétben – egyáltalán nem fél tőlük, ahogy az a képen is látható:

Ezután még nem volt vége a túrának, átvezettek minket egy másik részre, ahol állatok helyett egy a szigeten őshonos törzs népi szokásaival ismerkedhettünk meg. Ugyanis Palawan szigetének déli részén élnek a dzsungelben kvázi nomád törzsek – közülök páran költöztek be ide bemutatózni – és persze pénzt keresni, mert gondolom azért nem tudnak teljes elszigeteltségben élni a többiektől.

Én őszintén szólva nem szeretem az ilyen bemutatózást, de ez érdekes volt, nem túlságosan erőltetett és meglepően emberközeli, a fiúk játszottak a bennszülött gyerekekkel.

Meg a kígyókkal is.

Ezután már visszatértünk a városba, mert intézni kellett a repjegyet, meg kellett szerezi egy töltőt a fényképezőgéphez. Jó volt kicsit kikapcsolódni és nézelődni – ezeket a dolgokat például biztosan nem láttuk volna, ha nem jön a tájun.