Minden viszontagság ellenére nagyon jól éreztük magunkat a Fülöp-szigeteken, de egy problémánk végig volt: az ételek. Voltak emlékezetreméltóbb fogások, de összességében nem tett ránk jó benyomást, főleg a változatos és ízletes kínai konyha után. Gondoltuk egy utolsó esélyt még megérdemel, és utolsó esténkre helyet foglaltunk a Kalui-ba, ami több forrás szerint is Palawan szigetének a legjobb étterme.

Már belépéskor magával ragadott a hely – egy étterem ahol azzal kell kezdeni, hogy leveszed a cipőd és mezítláb mész tovább, már nem lehet rossz!

Pláne ha még opcionálisan a földön is lehet ülni ilyen ízléses és egyedi dekoráció között!

Még a mosdó is gyönyörű volt és makulátlanul tiszta. Mellette meg egy kis galéria.

A kellemes környezet (és a mobiltelefonom átadása) a fiúkra is megtette hatását, rendesen ettek és teljesen jól viselkedtek, nyugodtan tudtuk eltölteni az egész vacsorát.

Na de térjünk a lényegre, mik és milyenek voltak az ételek? Elöljáróban annyit hozzá kell tenni, hogy a Kalui nem a tradicionális filippínó konyhát viszi, hanem fúziós elemekkel ötvözi más, pl. japán és perui ételekkel, elkészítési módokkal. Napi menüt rendeltünk pár extra fogással.

Elsőnek algasalátát kaptunk, de nem a kínai/japán feldolgozott algából, hanem egy számunkra ismeretlen bogyós termésűből – minden kis bogyó közepén sós tengervíz ízű folyadék van, olyan érzésre mint az igazi orosz kaviár, kis citrommal meglocsolva. Nekem nagyon ízlett.

Inni természetesen kértünk friss kókuszt és Andi egy citromfű-narancs koktélt is kért.

Ezután hoztak egy nem túl gusztusosan kinéző levest. Ez igazi meglepetés volt, nagyon jó volt az íze, egy helyi citromfajtából készül, nem volt túl savanyú, kis édes mellékízzel, igazán frissített.

Következett a pinoy ceviche – a ceviche ugye Peru nemzeti étele, nyers hal megszórva chilivel és citrommal. Friss nyers hal nem lehet rossz – nem is volt, bár csipőssége miatt csak én ettem.

Kértünk hatalmas rákokat, ezt természetesen bepusztították a fiúk fél perc alatt. Mások asztalán láttunk hatalmas kéttenyérnyi tarisznyarákot is. nyami.

Tonhal steak gyümölcsökkel. Barni ette meg a felét, mert eladtuk neki mint cápa-steak. Nagyon finom volt amúgy.

Szezonális saláta nyers vöröstonhalból, pomelóval, mangóval és kesudióval. Nekem ez volt a csúcspont.

Zöldségtál, Andi csipegette végig.

És végül a két desszert, amikről nem tudok nyilatozni, de a tálalás szép volt és az egyiket ajándékba kaptuk.

Mindezért szervízdíjjal együtt 10000Ft-ot fizettünk kb. és gurultunk hazáig (triciklin :)). Azért tegyük hozzá, hogy ez itt egy félhavi fizetésnek felel meg. A Kalui segített kicsit javítani a helyi konyha nem túl szépen csillogó renoméján – minenkinek maximálisan ajánljuk aki erre téved.

És végül a hazaútról: Eseménytelenül és teljesen simán zajlott minden. Az utolsó délelőttöt még a szállodában, pontosabban a szálloda úszómedencéjében töltöttük. Megnyugtatóan szálltak el fölöttünk a repülők a közeli reptérre. Azért kis izgalom persze volt itt is, Barninak sikerült beleesnie a medencébe és mi csak pár másodperc múlva vettük észre, olyan csendesen bugyogott és kalimpált a víz alatt – szerencsére nem lett semmi komolyabb baj.

A reptérre kicsit túl hamar mentünk ki, így két órát vártunk, de volt látnivaló.

A Puerto Princesa – Manila járaton valamiért prioritásos helyeket kaptunk, lehet a viszontagságok kompenzálása céljából, nem tudom.

Emellé akkora szerencsénk volt, hogy pont sátortáborunk felett repültünk el, így készüt egy utolsó kép a helyről, melyet volt szerencsénk egy hétig otthonunknak nevezni. Középen, a fő partszakaszról független pici sziget volt első evezésünk célpontja, tőle jobbra a parton a tábor, és a megint jobbra a következő öböl ahol a vízesés volt.

Ennél kicsit rosszabb volt a helyzet a tájfun alól felszabadult Manilában, ahol öt és fél óránk volt átszállni. Az első két órában be se mehettünk a nemzetközi váróba, így a csomagkiadó mellett húztuk meg magunkat.

Utána bebocsáttattunk, de csak későn jöttünk rá, hogy hiba volt sietni – egy a reptér többi részétől elszeparált üvegkalitkába jutottunk ahol nem lehetett meleg ételhez jutni, csak a repülőn is felszolgált hideg ételek, nassolnivalók alkották a – jó drágán- megvásárolható menüt. Már bőven vacsoraidő volt, így jobb híján kekszeket rágcsáltunk és álmodoztunk a repülőn kapható rizses menükről.

Amikről aztán álmodozhattunk tovább, mert a repülőn is csak hideg élelem volt az opció. Még gyorsan lecsaptunk az utolsó két repülőn maradt szendvicsre és korgó gyomorral elnyammogtuk.

Nem sokkal éjfél előtt érkeztünk meg Shanghaiba, kicsit erős váltás volt a 30 fok után a 10, de az igazán durva persze a 14 fokra hűlt lakás volt. Bekapcsoltunk minden fűtésre alkalmas berendezést és aludtun, mint a bunda. Következett utolsó 72 óránk Shanghaiban – nemsokára erről is írunk, de még előbb felzárkózunk a Fülöp-szigeteki túra előtti kirándulások dokumentálásával, mert ezekből is volt néhány.