A munka ünnepe itt komoly ünnep – egy jó hosszú hétvégét faragtak belőle, amit persze mi is rendesen kihasználtunk, és sokat pihentünk (illetve inkább mászkáltunk…) Esténként mindig fáradtan estünk haza, ezért nem is volt blog. Hogy ne maradjatok le semmiről, azért röviden itt az elmúlt négy nap története:

Péntek

Egy hosszú munkanap után késő este ért haza, nyolc körül, és inkább étterembe mentünk vacsorázni.  Nagyon finomakat ettünk, sikerült 100% jól rendelni, és még Barni is evett a legtöbb kajából. Rendeltünk pár korábban bevált fogást, az újdonságok között volt uborkával töltött főtt császárhusi és Hangzhou-i palacsinta, ami sonkás-hagymás, sok tojással sütött palacsintalapokat takar. Barninak ezek is nagyon ízlettek, bár a palacsintából csak a puha középső részeket ette meg, a ropogósra sült széleket átpasszolta nekünk. Volt tésztaleves is, egy igazi családi adag, finom natúr ízzel és fél méteres tésztákkal. A levéből sokat evett, aztán elkezdte betömködni a szájába a tésztákat úgy, hogy végighúzta őket az asztalon…

 

Szombat

Szombatra pihenős napot terveztünk, délelőtt a piacra mentünk feltölteni a hűtőt, utána pedig beköltöztünk a ház előtt a parkba. Nagyon meleg volt, 30 fok körül, Andi pedig inkább fel is ment főzni – mi Barnival kitűnő Apa-fiú programot szerveztünk, és henteregtünk a fűben, fogócskáztunk meg labdáztunk. Meg is lett az eredménye, mert alig lehetett délután kirobbantai az ágyból a manót utána, délután csak egy kis maradék bevásárlásra és további parkozásra maradt idő. Nem baj, legalább pihentünk kicsit.

Vasárnap

Mára meglepi sétát terveztem Andinak a városban a francia negyed környékén. Busszal mentünk be Laoximen-hez, és innen Andié a szó:

Andi: Először egy kis séta után megpillantottam az első célállomást, ami egy antik bazársor volt, annyi sokféle érdekes és haszontalan kütyüvel amit el se tud képzelni az ember. Volt pl. Buddha-szobor, szép lampionok, giccses hajcuccok, dobozkák, madarak kalitkában, és volt egy nagy kőoroszlán (vagy macska?) is, ami Barninak nagyon tetszett.

Utána továbbmentünk, Peti – mint kiderült – múzeumba akart vinni, de az egyiket nem találtuk meg, a másikat pedig épp felújították és nem lehetett bemenni. Mivel útbaesett, megnéztük az itteni bárnegyedet – nagyon szép a hely, de tele van külföldiekkel és tömeg van.

A következő állomás egy park volt, a Fuxing park, ahol találtunk éneklő bácsikat, rengeteg esküvői fotózást szemlélhettünk meg, de a fő látványosság – Barninak – a csúszda volt, és persze az itt is elmaradhatatlan kőoroszlán. A park rózsakertjén át távoztunk, megszemlélve a közmacskákat (a legtöbb parkban van parkmacska, nem is kevés, akiket mindenki etetget).

Innen most már ténylegesen a francia negyedbe sétáltunk át szép fákkal szegélyezett kis utcákon, ahol rengeteg butik van, és régi kínai lakóházak (villák). Ezek nagyon szépek, de méregdrágák a butikokban a ruhák – bár nagyon jók. Kiérve a Huaihai útra a metrómegállóhoz megtapasztalhattam életem első guggolós WC-élményét. Barninak vettünk cukros fánkot, amit hazafele végig majszolt, de úgy, hogy az egész feje cukros lett. 🙂 Későn értünk haza, alvás volt a program innentől.

Hétfő

A mai program sétahajózás lett volna a folyón.Én korán keltem, körbefutottam a parkot (szánalmas, 5km/30 perc tempóban, van hova fejlődni, ráadásul azóta izomlázam is van…) pár perccel azelőtt értem haza, hogy Xiao megjött, és Barni is pont ekkor kelt. Aztán rá is hagytuk a lakást (mármint Xiao-ra, nem Barnira), mi meg lebuszoztunk a partra – illetve a Yu gardenhez, ahol átverekdtük magunkat a turistahordákon a partra (az a gond, hogy hétvégén és ünnepnapokon minden nagyobb turistalátványosság hihetetlenül tele van, ilyenkor jobb kevésbé frekventált helyekre menni, vagy otthon maradni). A hajókikötőben a tömeggel nem volt problémánk, ellenben volt két másik. Egyrészt a dokképület egy kész labirintus, negyed órán át bolyongtunk, mire megtaláltuk a pénztárakat – a következő problémával ekkor szembesültünk, miszerint a jegy ára 100Y/fő 50 perc hajókázásért. Na ennyit köszönjük, de nem adunk ki érte. Hasonló élmény ugyanis a komp, ami tömegközlekedési járatként üzemel, de az csak 2Y. Gondoltuk majd inkább azzal megyünk délután.

Helyette bevettük magunkat a közeli parkba, ahol Barni először jól megszemlélte az óriásira nőtt aranyhalakat, majd meg is etette őket haleledellel, hogy még nagyobbra nőjenek. Közben ebédidő lett, ezért úgy határoztunk, visszamegyünk a kedvenc japán éttermünkbe, ha már úgyis a közelben vagyunk. Mondanom sem kell, hogy nagy szusizás lett a vége, és megint majdnem annyi ajándék kaját kaptunk, mint amennyit rendeltünk.

Az ebéd végére Barni elég nyűgös lett (amúgyis késői ebéd volt, mert f1-kor kezdtük), ezért kihagytuk a kompot, hazabuszoztunk, és Barni aludt fél hatig 😀 Ebből kifolyólag aznapra a maradék program szintén csak a ház környékére korlátozódott. Andi pedig este lement a konditerembe, hogy ő se maradjon ki az izomlázból 🙂

Kedd

Ma reggel gyorsan összekaptuk magunkat, és elindultunk busszal a városból kifele menet – de nem kijutni akartunk, hanem egy baba-mama programra mentünk, amit úgy hívnak, hogy Jitterbugs. Gondoltam első alkalommal elkísérem Andiékat, hogy ne tévedjenek el, aztán ha tetszik a program, járhatnak rendszeresen. Megint Andié a szó:

A környék (Green City) olyan, mint egy vidéki kisváros Amerikában. Láttunk egy nagy focipályát is, ahol épp a helyi nemzetközi iskola diákjai versenyeztek valamit. Sok fa, kevés autó, sok zöld, nagy házak és drága boltok. A jitterbugs egy Culinaris-szerű bolt/kávézó emeletén van keddenként, két turnus van közvetlenül egymás után, mi a korábbira, a 9:45-kor kezdődőre mentünk.

A csoportvezető Michelle nagyon kedvesen fogadott minket, hat baba volt összesen, a többség már régebb óta jár. A hat baba közül csak egy volt angol anyanyelvű, volt egy francia baba, Gabriel, egy német, egy kínai, egy skandináv, a már említett angol és Barni – igazi nemzetközi társaságba keveredett! 🙂 Az első 2-3 dal alatt nem nagyon tudta hova tenni a dolgot, hogy már megint valami idegen és érthetetlen nyelven dalolnak és mindenki tudja, mikor kell tapsolni, csak ő nem, de aztán egész jól belejött.

Ugyanúgy, mintt az otthoni tücsökzenén, itt is voltag csörgő-zörgő játékszerek, labdák, babzsákok, amik a dalokhoz kellettek. Az egyik utolsó dal alatt Michelle minibuborékokat fújt, ez persze hihetetlen sikert aratott, mindenki próbálta őket elkapni meg eltaposni 🙂 Persze a 45 perc végére mindenki nagyon elfáradt, fel is fedeztük, hogy a skandináv babának is hasonló egy kézzel cumizok a másikkal morzsolom a fülem elalvási technikája van, mint Barninak 🙂 összességében jó volt, a 60Y-t megéri (bérlettel olcsóbb :)), jövünk máskor is – csak még az angol dalokat kell jobban megtanulni 😀 Kifele menet persze szétnéztünk a lenti boltban is, de megálltuk vásárlás nélkül – ellenben a közeli szupermarketbe még beszaladtunk sajtért és szalámiért.

Hazafele a buszon szokás szerint Barni volt a sztár. Dél előtt nem sokkal értünk haza, megebédeltük a maradék tésztát, miután Barni lefeküdt veszekedtünk egy jót valami hülyeségen, aztán persze ki is békültünk – most pedig kihasználtuk, hogy Barni alszik, és megírtuk ezt a bejegyzést. Délután park és közös főzőcske, aztán vissza a dolgos hétköznapokhoz, jól megünnepeltük a munkát egy kis pihenéssel 🙂

Ja és persze a képekről se feledkezzünk el: