Az éjszakai ébrenlét (még egy pirított tésztát is ettünk a sarokról éjjel háromkor) után alig bírtunk Barnival fölkelni reggel. 10-kor még húzta a lóbőrt, aztán Peti elment reggelit venni, és jellegzetes kínai finomságokkal tért vissza: pirított jiaozi, tojásos lepény, rettenetesen édes péksütemények és joghurt. A jiaozi jó volt, csak első harapásra szembelőtt a benne lévő langyos húslével – kitűnő ébresztő, de kicsit kiábrándító. A tojásos lepény csak melegen jó, de úgy nagyon. A péksütikről meg annyit, hogy nagyon fura utóízük van, de Barninak az egyik bejött, így egész reggeli alatt a szobában majszolva és morzsálva rohangált – szóval szegény takarítónak volt dolga bőven… A joghurt szintén kicsit édes, furcsa utóízzel.

Reggeli után bevetettük magunkat a városba venni pár dolgot és ebédet vadászni. A vásárlás után Barni már nagyon nyűgös volt, szóval a szálloda japán éttermében ebédeltünk inkább nagyon finom grillezett makrélát, lazac teriyakit rizzsel, miso levessel és finom uborkás salátával. Barni természetesen csak a rizst kérte, nagyon nincs kísérletező hangulatában mióta megjöttünk, de pár darabka makrélát sikerült becsempészni a rizzsel együtt, hogy kicsit változatosabb legyen az étrendje. Amúgy nagyon fáradt is még, 2 óra ébrenlét után már mindig óriásikat ásít és nagyon nyűgös.

A délutáni alvás után (csak Barninak) kipróbáltuk a metrózást.

Csúcsidőn kívül nem is vészes és könnyű tájékozódni, de hihetetlenül óriási az egész… nehéz elmondani, még a képek se adják vissza. A vacsora idézte az otthont, és az ára is. Egy belvárosi boltban vettünk ugyanis sajtot, felvágottat, kenyeret és vajat – nagyjából ausztriai árakon. Viszont nagyon finom volt, de Barni hiába imádja a sajtot, csak kenyeret majszolt megint. Jó előre közlöm is most, hogy ha valaki látogatóba jön majd hozzánk, lesz szives hozni sajtot,és felvágottat,mert a kínálat azért elég gyenge a kínai mezőnyben, a külföldi meg baromi drága. 🙁

Miután jól belakmároztunk, elmúlt a délutáni fáradtság, és álmosság, így fél 11 körül, dacolva azzal, hogy a külföldieket szeretik átvágni, lementem egy közeli kis utcába, hogy kipróbáljam a talpmasszázst. Az árak ki voltak írva, testmaszázs 1500.- , talpmasszázs 900.- forintra átszámolva. Bementem hát, és előadtam kívánságomat angolul, direkt megkérdeztem mennyibe kerül, mondták a kinti árat, hát leültem. Hoztak egy nagy dézsát, fincsi melegvízzel, és beáztattam a csülkeimet. Ekkor elkezte masszírozni a combjaimat, és a térdemet,majd mikor befejezte, megtörölgette a lábam, és folytatta volna,mikor elkezdett magyarázni kínaiul és hozott két üvegcsét, amiben olaj volt, mutogatott rá. Én meg bólógattam, hogy jó, nyugodtan kenje rá a lábamra. Majd odajött egy másik nő, és bepötyögte a számítógépen, hogy 30-ban megegyeztünk, de az olaj még másik 20 – és magyarázott tovább kínaiul, mintha én érteném. Én pedig hiába mondtam magyarul és angolul is, hogy nem kérem, végül csak rábólintottam, bár baromira nem értettem vele egyet. Aztán elkezdte masszírozni a lábamat, a talpamat, és végig nagyon finom és jó volt – de mégis piszkálta a csőröm innen, hogy jól rászedtek ezzel a felárral.Végül kifizettem, és rossz szájízzel hazajöttem.

Peti, a gépírófiú utóirata:

Sokat nem tudok hozzáadni ahhoz, amit Andi írt, tényleg ez történt ma. Kihagyott annyit, hogy vettünk egy kis kést meg egy ollót is, hogy jobban tudjunk érvényesülni a kitűnő, de konyha nélküli szobánkban. Jó volt, hogy Barnival már kicsit messzebbre is el lehet merészkedni, de kár, hogy tényleg végig esett az eső, és emiatt persze viszonylag hűvös is volt (7 fok). A metrózásba Andi hamar belejött, meg a pénzköltésbe is :)), de ebben a városban tényleg nehéz nem pénzt költeni – még nekem is, és pláne pár nappal az érkezés után három bőröndnyi cuccal. Be van kalkulálva, mint ahogy a masszázsos tanulópénz is.Én holnap telefont fogok venni, szóval ma rendesen rákészültem árakból és egyéb tudnivalókból. Ja, és holnap indul a munka is, egyelőre még csak itthonról. Ezért is vagyunk ébren ilyen későn (éjjel egy óra), hogy szokjam a késői fekvést.

Amúgy miután Andi hazajött éjfél körül a masszázsból, leszaladtam némi bánatűző kajáért. Mivel csak 5Y-ünk maradt apróban (150Ft), ezért a cél ennek elköltése volt, így a pálcikaárushoz indultam. A sarkon leszólított a helyi dekoratív hölgy, és az alábbi rövid párbeszédet folytattuk le egymás közt:

– Hello, nem akarsz velem jönni?
– Köszönöm, most nem.
– Miért nem?
– Mert itt a feleségem a fenti szobában.
– Jó, akkor majd holnap visszajövök ha nem lesz itt.

A pálcikásnál vettem 5 pálcányi zöldséget, megvitattuk az árus sráccal, hogy Shanghai azért jobb, mint Magyarország, mert itt az éjjel közepén is lehet friss kaját enni bárho la városban. Hazafele pedig elszaladtam a fent említett hölgy elől, elkerülve a további konfrontálódást – ő pedig szaladt utánam, de előbb értem be a szállodába.

Kb. 10 perce megettük a pálcikákat, megírtuk majdnem az összes a megírnivalót, majd elmentem pisilni, és ezzel felébresztettem Barnit. Szóval most itt ül mellettünk banánt majszolva, de pár perc és megyünk is aludni. ezúttal már mind a hárman.