Tegnap aludtunk, ameddig bírtunk, de mégsem olyan sokáig, hogy ne tudtunk volna busszal jönni a piacról hazafelé. Jól megpakoltuk a hűtőt. Én ezek után nekiálltam főzni, addig a két fiú játszott. Ebéd után mindenki lepihent, igaz, mi nem aludtunk, de azért lustálkodtunk. Peti közben kiötlötte hova menjünk délután. Mivel Barnabás leszokóban van a pelusról, úgy gondoltuk ideje méretének megfelelő alsógatyát vadászni a számára. A children’s market volt az úticél, ahol könnyedén beszereztünk pár gatyót, meg még amiből hiány van, azután megtekintettük, hogy vannak Barni régi ismerősei, a people’s park-i libák.

Hál’ isten megvan minden tolluk, és az étvágyuk is rendben. Még keringtünk picit a parkban, aztán kis sétára indultunk a komp irányába. Útközben meg is éheztünk, így az egyik utunkba eső „kis koszos” vendéglőbe tértünk be enni, ami tele volt helyiekkel, ezért is bátorkodtunk bemenni, mivel ez biztosította számunkra, hogy tuti friss ételt vehetünk a szánkba. Én azért vonakodtam picit, pedig eredetileg én ajánlottam, hogy térjünk be ide, de az „étlap” (kínai írásjegyekkel a falra írt menüsor) láttán egyből kihátráltam. Igen, mivel eddig mindenhol láttam képeket, és/vagy angol feliratot is az ételek nevén kívül az étlapon. Itt ez nem volt, nyilván, hiszen nem pont egy olyan hely ahova külföldi gyakran betenné a lábát. Néztem azt is, hogy üres asztal sincs. Ez is tévedés volt, mert ahol csak 1-2 ember ült, és volt még az asztalnál hely, oda bátran leülhet bárki. Szóval lényeg a lényeg, hogy háromszor mentünk ki-be, mire megegyeztünk, hogy akkor itt eszünk.

A vendéglőben a tészta, tésztaleves és töltött batyu tette ki a kínálatot, különféle verziókban. Peti gőzölt húsos batyukat evett, olyan, amiben a húslé is ott van, ezt ecetbe kell mártogatni. Nekem nem jön be, ellenben én pirított batyut ettem, aminek a 3/4ét Barni ette meg. Ez nagyon finom volt, fincsi szaftos husi a töltelék, a tésztagombóc belsejére is rátapadva a szaft, kívül szezámmaggal megszórva, az alja meg finoman lepirítva. Nyamm!

A gyomrunk morgását csillapító kis kitérő után tovább sétáltunk a hangszer utcán, ugyanis végig tradicionális kínai, illetve egyéb hangszerboltok mellett sétálgattunk a folyópartig. A kompozás nagyon tetszett Barninak, én a hullámoktól picit rosszul lettem a végére, de amint leszálltuk helyrejött a gyomrom. Barni végig az ablakra tapadva bámult kifelé. Nagyon klassz hajókat láttunk!

A túlpartra érve nem szálltunk buszra, hogy kicsit megtekinthessük a környéket. Kár volt. Egymás hegyén-hátán vannak a lakóparkok, sehol egy bolt, buszmegálló vagy bármi. Biztos szépek ezek belülről, ahol ott a nagy kert, meg a fitness-terem, stb., de azért nagyon örültem, hogy mi sokkal kellemesebb és élettel telibb helyen lakunk. Lejártuk a lábunkat, mire eljutottunk a buszunkig, ami hazavitt. Fáradtan, de elégedetten dőltünk ágyba.

Ma nekiálltam takarítani, míg sült az oldalas a sütőben. A fiúk lementek játszani, de olyan meleg volt, hogy fel is jöttek, és birtokba vették a nappalit. A rend teljes, Xiao holnap szórakoztathatja Barnit.

A délutáni alvás alatt, míg én vasaltam, tettem-vettem, Peti felderítette a környék masszázsszalonjait. Talált is egy jót, ráadásul vannak klassz kedvezményes csomagjaik. Mire visszaért, Barni fel is ébredt, így én következtem, és díszkísérettel, a két fiúval mehettem csekkolni a helyet. Útközben nem egy jó éttermet néztünk ki magunknak, és a gyanús masszázsszalonokat is megtekinthettük. A lányok túlságosan ki voltak öltözve egy masszázshoz. Akkor már szimpatikusabb megoldás az, ami tőlünk pár utcányira van, ott ugyanis nem próbálják álcázni magukat, kiülnek a kirakatba, és várják a vendéget.

Ahová mi mentünk (Bamboo massage), ott senkin nem volt miniszoknya – de ez már egy másik bejegyzés témája…