Annak ellenére, hogy szeretem ezt a helyet, a várost, az ételeket, a hangulatot, meg nagyrészt mindent, időnként kijövök a sodromból.

Ma reggel elindultam Barnival, az Ayit hátrahagyva a lakásban, hogy eljussak a Yan’an Xi Lu-ra. Ugyanis pár hete a shanghai levelező listán írt egy srác, aki már jóideje itt él, hogy Hong Kongba megy, és ha valaki áhítozik Body Shop-os holmira, az jelezze. Áhitattal vettettem rá magam az ajánlatra, és berendeltem pár terméket. Ma esett le, nagy hiba volt.

Mikor a fiatalember visszajött Shanghaiba, próbált egyeztetni, hogy találkozzunk, és odaadja a szajrét. Én jeleztem is, hogy legegyszerűbb módja a dolognak a telefonszámcsere, így meg is adtam a sajátomat. Erre jött egy email, hogy mikor tudok bemenni érte az irodájába, mert ő délutánonként bent van, vagy ha nincs bent, más oda tudja adni. Lényeg hogy még mindig nem tudtam a telefonszámát… Ekkor írt még múlt héten, hogy épp másik városban tartózkodik, de menjek be nyugodtan, mert az irodában vannak a termékek, és vigyem bátran. Sajnos múlt héten nem volt időm, se nekem, se Petinek elmenni érte, így mára maradt ez a program.

A metróban már jól eligazodom, és sikerült is a jó irányba haladnom utána, de aztán már semmi sem alakult úgy, ahogy képzeltem. Nos: Ott állok, karomon Barnival a tűző napsütésben délelőtt 10kor a megfelelő kereszteződésben. A kereszteződés felett gyalogos átkelő, 4 irányba lehet haladni, az utcaszámozás világossá válik, egyik oldal a páros, másik a páratlan. De hol a 777. ????

Sehol. A nap éget, Barnabás lépcsőzni akar a tűző napon mindenképpen! Anyáról már folyik a víz, izzad, ideges, hol van az a nyomorult háztömb???

Egy fiatal lányt megállítok, tud angolul! Yes! Segíteni már nem tud, de legalább az utca jó. Végső kétségbeesés, telefon Petinek, megtalálom az épületet!

Remek. Bemegyek, 16. emelet, megvan az iroda! Egy kedves lány fogad, mondom mit szeretnék. Erre ő közli, hogy a srác itt van, de épp az irodájában alszik. Na puff. Itt már szívem szerint üvöltenék, de nem, nyugi van, fújjuk ki magunkat, igyunk egy kis vizet, pihenjünk. Közben kopogtatnak az iroda ajtaján, ébresztés gyanánt. Hiába.

Végül a lány félénken közli, hogy esetleg holnap, vagy jövő héten próbálkozzak. Na itt telt be a pohár. Taxiba ültünk, és irány haza!

Biztos én is hibáztam valahol, de ez mindennek a teteje… Egy biztos: én többet nem töröm magam. Majd jelentkezik az illető, ha aktuális lesz neki. Nekem nem sürgős, csak azt nem értem miért ajálnja fel valaki a szolgálatait, ha egyszer alig lehet elérni, és teljesen kiszámíthatatlan.

Otthon persze ez nem így lenne, mert van Body Shop a Mom-ban, és ha nincs kedvem elmenni, ott a netes rendelés. Az is biztos hogy itt csak törpelábúaknak gyártanak cipőt, így ha hazamegyek biztos begyűjtök párat.

Hazaérve a tegnap este elkészített Kakukkfüves-mustáros-citromos padlizsán karajszeletekkel, és köleskörettel enyhítette aznapi csalódottságomat. Na meg Barni mosolya is páratlan, nem lehet betelni vele!

Persze az utóbbi napokban attól függetlenül hogy jókat eszünk, egész nap olasz kajákra gondolok. Pizza, spagetti, vagy akár egy kis tubusos pizzakrém is enyhítené a vágyódásomat. Már elkezdtem összeírni, hogy hova kell elmennünk enni ha hazamegyünk, és miket kérjünk az otthoniaktól. Rengeteg tejfölös, tejszínes, és túrós étel van köztük. A bolti joghurtól leszokóban vagyunk, ugyanis vettünk joghurtkészítő gépet, és -elvileg- tudunk vele tejfölt is gyártani. Már csak a túró, illetve a sajt házi készítésének kéne utánajárni. Utóbbi azt hiszem esélytelen. 🙁

Mellesleg nagyon furcsa hogy Peti az egyetlen akivel megoszthatok mindent. És épp azért, mert ez zavar időnként (és nyilván őt is), nem is osztom meg vele hogy mi zajlik épp le bennem. Ennek eredménye általában egy kiadós veszekedés, sárdobálás, majd békülés előbb-utóbb. Időnként rettentő fullasztó hogy nincs itt senki más nekem. Úgyhogy gyertek gyorsan! Vágyakozom tehát az otthonom, az ízek illatok, és főleg az emberek iránt!